Bundesliga: leköpte a Bayer középpályását, hat hétre eltiltották

Vágólapra másolva!
2019.04.16. 13:51
null
Ascacíbarnak „elgurult a gyógyszere” a Bayer ellen (Fotó: AFP)
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) hat hétre eltiltotta Santiago Ascacíbart, a VfB Stuttgart 22 esztendős argentin középpályását, aki a legutóbbi fordulóban a Bayer Leverkusen elleni meccsen piros lapot kapott.

 

Mint ismert, a Leverkusen szombaton Kai Havertz találatával 1–0-ra legyőzte a kiesés ellen harcoló stuttgartiakat. A találkozó hajrájában kisebb dulakodás alakult ki: Ascacíbar leköpte a vendégek gólszerzőjét, ezért Tobias Stieler játékvezető kiállította.

A VfB Stuttgart a hivatalos honlapján jelezte, a szövetség hathetes eltiltással sújtotta az argentin válogatott játékost, aki így május 25-ig nem állhat csapata rendelkezésére.

Ascacíbar ebben az idényben 27 bajnoki mérkőzésen lépett pályára – rendre kezdőként. Csak két Bundesliga-találkozót kellett kihagynia sárga lapos eltiltások miatt. A középpályás ebben a bajnokságban már nem játszhat, ám ha osztályozóra kényszerül a VfB, a párharc mérkőzéseinek időpontjától függően lehet, hogy bevethető lesz.

„Elnézést kérek a viselkedésemért a klubomtól, a csapatomtól és természetesen Havertztől is. Még ha provokáltak is, nem szabad elvesztenem a fejem” – kommentálta az eltiltott játékos a büntetését.

VfB Stuttgart on Twitter

Das @DFB-Sportgericht hat Santiago #Ascacibar nach seinem Platzverweis bei #VfBB04 sechs Wochen gesperrt. Der #VfB muss bis einschließlich 25. Mai auf den 22-Jährigen verzichten. https://t.co/QUedvdmDuh



A BUNDESLIGA ÁLLÁSA
1. Bayern München 29 21 4 4 78–29 +49 67
2. Borussia Dortmund 29 20 6 3 68–36 +32 66
3. RB Leipzig 29 17 7 5 55–22 +33 58
4. Eintracht Frankfurt 29 15 7 7 57–34 +23 52
5. Mönchengladbach 29 15 6 8 48–35 +13 51
6. Hoffenheim 29 12 11 6 60–39 +21 47
7. Werder Bremen 29 12 10 7 52–41 +11 46
8. Bayer Leverkusen 29 14 3 12 51–48 +3 45
9. Wolfsburg 29 13 6 10 47–44 +3 45
10. Fortuna Düsseldorf 29 11 4 14 39–56 –17 37
11. Hertha 29 9 8 12 41–48 –7 35
12. Mainz 29 9 6 14 34–50 –16 33
13. Freiburg 29 7 11 11 39–50 –11 32
14. Augsburg 29 7 7 15 40–55 –15 28
15. Schalke 29 7 6 16 30–47 –17 27
16. VfB Stuttgart 29 5 6 18 27–61 –34 21
17. Nürnberg 29 3 9 17 24–54 –30 18
18. Hannover 29 3 5 21 25–66 –41 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik