Bundesliga: itt aztán minden volt, nagy meccsen nyert a Dortmund

Vágólapra másolva!
2017.04.22. 20:29
A Borussia Dortmund 3–2-re legyőzte a Borussia Mönchengladbachot a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 33. fordulójában, méghozzá óriási hibákat és fordulatokat követően!

Rögtön a kilencedik percben felpattanhattak székükből a drukkerek, miután Christian Pulisic nagyot esett a tizenhatos vonalánál. A hazai drukkerek szerint kívül volt, a játékvezető szerint viszont bent, így a büntetőpontra mutatott, Marco Reus pedig nem hibázott (0–1).



A játékvezető hiba (?) után jött egy dortmundi, Mikel Merino passzolta ellenfélhez a labdát, Lars Stindl pedig könyörtelenül büntetett az akció végén (1–1).



Hiba a második félidőre is maradt, egy szöglet után Marcel Schmelzer botlott bele a labdába, amely így a legrosszabb helyre, a saját kapujába pattogott be (2–1).



A hibákat gyönyörű egyéni akciók váltották fel, méghozzá Pierre-Emerick Aubameyang vezetésével, akinek a góljával kiegyenlített a Dortmund (2–2).



Sokáig úgy tűnt, ez is marad a végeredmény, ám egy 87. percben elvégzett szabadrúgást követően Raphaël Guerreiro csúsztatta meg tökéletesen a labdát (2–3), így behúzva a három pontot a Dortmundnak! Marco Reus pedig nem hibázott (0–1).



A játékvezető hiba (?) után jött egy dortmundi, Mikel Merino passzolta ellenfélhez a labdát, Lars Stindl pedig könyörtelenül büntetett az akció végén (1–1).



Hiba a második félidőre is maradt, egy szöglet után Marcel Schmelzer botlott bele a labdába, amely így a legrosszabb helyre, a saját kapujába pattogott be (2–1).



A hibákat gyönyörű egyéni akciók váltották fel, méghozzá Pierre-Emerick Aubameyang vezetésével, akinek a góljával kiegyenlített a Dortmund (2–2).



Sokáig úgy tűnt, ez is marad a végeredmény, ám egy 87. percben elvégzett szabadrúgást követően Raphaël Guerreiro csúsztatta meg tökéletesen a labdát (2–3), így behúzva a három pontot a Dortmundnak!

Mivel a Hoffenheimnek pénteken csak döntetlenre futotta a Köln otthonában, a Dortmund ezzel megelőzte Szalai Ádám csapatát, és újra a dobogón áll.

NÉMET BUNDESLIGA
30. FORDULÓ
Mönchengladbach–Dortmund 2–3 (Stindl 43., Schmelzer 48. – öngól, ill. Reus 10. – 11-esből, Aubameyang 59., R. Guerreiro 87.)

KORÁBBAN

Bayern München–Mainz 2–2 (Robben 16., Thiago 73., ill. Krkic 3., Brosinski 40. – 11-esből)
Hertha BSC–Wolfsburg 1–0 (Ibisevic 59.)
Hamburg–Darmstadt 1–2 (F. Holland 93. – öngól, ill. Aytac Sulu 51., Platte 53.)
Ingolstadt–Werder Bremen 2–4 (Lezcano 32., P. Gross 62. – 11-esből, ill. M. Kruse 45+1., 81., 87., 94. – az elsőt 11-esből)
Eintracht Frankfurt–Augsburg 3–1 (M. Fabián 78., 87., Rebic 91., ill. Gouweleeuw 9.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
1. FC Köln–Hoffenheim 1–1(Bittencourt 58., ill. Demirbay 93.)

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
15.30: Freiburg–Leverkusen (Tv:Eurosport2)
17.30: Schalke–RB Leipzig (Tv:Eurosport2)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 30 21 7 2 73–17 +56 70
2. RB Leipzig 29 19 4 6 55–30 +25 61
3. Borussia Dortmund 30 16 8 6 65–35 +30 56
4. Hoffenheim 30 14 13 3 57–32 +25 55
5. Hertha 30 14 4 12 38–35 +3 46
6. Werder Bremen 30 12 6 12 50–51 –1 42
7. 1. FC Köln 30 10 11 9 43–37 +6 41
8. Eintracht Frankfurt 30 11 8 11 32–34 –2 41
9. Freiburg 29 12 5 12 36–51 –15 41
10. Mönchengladbach 30 11 6 13 39–44 –5 39
11. Schalke 29 10 7 12 38–34 +4 37
12. Bayer Leverkusen 29 10 6 13 42–44 –2 36
13. Mainz 30 9 6 15 39–49 –10 33
14. Wolfsburg 30 9 6 15 30–43 –13 33
15. Hamburg 30 9 6 15 30–55 –25 33
16. Augsburg 30 8 8 14 29–49 –20 32
17. Ingolstadt 30 8 4 18 33–54 –21 28
18. Darmstadt 30 6 3 21 23–58 –35 21
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik