Bundesliga: újabb kiábrándító Schalke-vereség

Vágólapra másolva!
2020.05.24. 15:21
null
Löwen jól eltalált szabadrúgása után már a 6. percben a hálóban kötött ki a labda (Fotó: AFP)
A Schalke hazai pályán 3–0-s vereséget szenvedett az Augsburgtól a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 27. fordulójában.

Eduard Löwen 6. percben szerzett szabadrúgásgólja megadhatta volna az alaphangot a Schalke–Augsburg összecsapáshoz (0–1), ám hiába a korai találat, kifejezetten lapos, kevés helyzetet hozó első félidőt láthattunk a két csapattól.

A Schalke hiába birtokolta jóval 60 százalék felett a labdát, egyszerűen nem tudott mit kezdeni vele, a kreatív megoldások, az átlövések, de még a beadások is hiányoztak a csapat játékából. Az Augsburg pedig csak egy dologgal foglalkozott, magasan, térfeléről kitámadva próbálta megtörni a hazaiak akcióit, néhol egy-egy keményebb faulttól sem ódzkodva.

A szünet után sem változott a játék képe. A Schalke passzolgatott, de leginkább csak „gyömöszölte” a labdát és ellenfelét is. Igazi ziccert nem tudott kialakítani. Az Augsburg eközben a kontrákra várt, és ha lehet még inkább visszaállt védekezni. Két Michael Gregoritsch fejesre egy Philipp Max által kapura csavart szabadrúgás volt a válasz bő 30 perc alatt.

Aztán a 76. percben jött egy kapitális védelmi hiba a Schalkétól, Salif Sané röviden elfejelt labdájára a csereként beállt Noah Joel Sarenren Bazee csapott le, a kétségbeesetten menteni próbáló Jonjoe Kenny vagy másfél méterrel csúszott el a nigériai támadó mellett, aki így könnyedén gyalogolhatott a tizenhatoson belülre, és 14 méterről a kapu bal oldalába helyezett(0–2).

A Schalke hiába birtokolta csaknem 70 százalékban a labdát, csupán két kaput eltaláló kísérletig jutott a kilencven perc alatt. Impotens játékát látva nem meglepő, hogy a február óta nyeretlen két csapat közül az Augsburg pocsék szériája szakadt végre meg.

A végeredményt a csereként beállt Sergio Córdova állította be a 91. percben (0–3).

NÉMET BUNDESLIGA
27. FORDULÓ
Schalke–Augsburg 0–3
(Löwen 6., Sarenren Bazee 76., Córdova 91.)
Később
15.30: Mainz–RB Leipzig (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
18.00: 1. FCKöln–Fortuna Düsseldorf (Tv: Sport1)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayern München 27 19 4 4 80–28 +52 61
2. Borussia Dortmund 27 17 6 4 74–33 +41 57
3. Bayer Leverkusen 27 16 5 6 52–32 +20 53
4. Mönchengladbach 27 16 4 7 53–34 +19 52
5. RB Leipzig 26 14 9 3 63–27 +36 51
6. Wolfsburg 27 10 9 8 36–33 +3 39
7. Freiburg 27 10 7 10 35–37 –2 37
8. Schalke 04 27 9 10 8 33–43 –10 37
9. Hoffenheim 27 10 6 11 36–47 –11 36
10. Hertha 27 9 7 11 39–48 –9 34
11. 1. FC Köln 26 10 3 13 41–47 –6 33
12. Augsburg 27 8 6 13 40–54 –14 30
13. Union Berlin 27 9 3 15 32–47 –15 30
14. Eintracht Frankfurt 26 8 4 14 41–49 –8 28
15. Mainz 26 8 3 15 36–55 –19 27
16. Fortuna Düsseldorf 26 5 8 13 27–50 –23 23
17. Werder Bremen 26 5 6 15 29–59 –30 21
18. Paderborn 27 4 6 17 31–55 –24 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik