Bundesliga: Huszti Szabolcs 33 százalékos a Bayern ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.23. 09:02
Magyar szereplője – reményeink szerint főszereplője – is lesz a Bayern München hannoveri vendégszereplésének a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának vasárnapi játéknapján. De legalábbis valószínűsíthető Huszti Szabolcs pályára lépése. A harmincéves középpályás eddig hat Bundesliga-mérkőzésen játszott a világhírű német csapat ellen, ezeken két gólt szerzett, tehát szigorúan matematikai síkon „haladva” harminchárom százalék esélye van ma a gólszerzésre.
Guardiola a héten plusz szabadnapokat adott a húzóembereknek (Fotó: Reuters)
Guardiola a héten plusz szabadnapokat adott a húzóembereknek (Fotó: Reuters)

 

Csakhogy a Hannover magyar húzóembere újabban nincs kirobbanó formában, hat parádés bajnokit követően (két gól, hat gólpassz) a Schalke, legutóbb pedig a Mainz otthonában halvány teljesítményt nyújtott, amit meg is érzett együttese, mind a kétszer 2–0-s vereség lett a vége.

A TippmixPrónál pedig a Hannover sikerére közel sem akkora esélyt adnak, mint a statisztika Huszti góljára. Sőt, még a hazai döntetlent is inkább erősen bravúrszámba veszik…

A vasárnapi lesz a két fél 50. egymás elleni bajnoki mérkőzése, és ha abból indulunk ki, hogy a Hannover a legutóbbi három alkalomból kétszer legyőzte otthon a Bayernt, kifejezetten esélyes a jubileumi csata megnyerésére – igen ám, de az előző szezonban, még Jupp Heynckes irányításával 6–1-es csapást mért vendéglátójára a müncheni együttes.

„A megszerezhető trófeák mellett minél több győzelemmel szeretném meghálálni a klubnak mindazt, amit alig több mint félévnyi itt-tartózkodásom idején kaptam tőle” – lopta be magát újfent a bajorok szívébe a Bayernt nyár óta irányító Josep Guardiola vezetőedző, egyúttal utalt rá, hogy tekintélyes pontelőny ide vagy oda, a legkevésbé sem kíván visszavenni az őrületes tempóból.

„Néhány játékosom pihenőt kapott a vasárnapi mérkőzés előtt, elsősorban azért, hogy kikapcsolja az agyát, mert pontosan tudom, mennyi energiát emészt fel az állandó koncentráció. Meg aztán kell a frissesség, hiszen az idény legfontosabb szakaszához érkezünk” – villantotta meg pedagógiai érzékét a spanyol tréner.

„A TORINO ELLENI SIKERREL EGY BAJ VAN: SOHA NEM ELÉG”

Juventus–Torino városi derbit rendeznek ma 18.30 órától az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 25. fordulójában. (A találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti!) Ősszel a Juve vendégként is 10-ra nyert, és Claudio Marchisio, a „zebrák” 41-szeres válogatott középpályása azt is elárulta: mi a jó és a mi a probléma ezzel….

„Már játszottam a Juventusszal jó néhány derbit, és nagy elégedettségünkre nyertünk is. Ezzel csak egyetlen baj van, hogy ez nekünk nem elég. Ebből soha nem elég!” – adta ki a jelszót a győzelemre a 28 éves játékos.

Ha nem városi rangadóról lenne szó, alighanem beírhatnánk az országos egyest a totóba – speciel sokat így sem kockáztatnánk vele –, hiszen a Juventus 63 ponttal biztosan áll a tabella első helyén, a Torino viszont 36 ponttal csak a hatodik. Előbbiek pályaválasztóként mind a tizenkét bajnokijukat megnyerték, gólkülönbségük 36–8. A Torino azonban még hullámzó teljesítménnyel is ott lavíroz a nemzetközi kupaszereplés határán. És ha már Európa, említsük meg, hogy a Juve csütörtökön a török Trabzonsport is lerendezte (2–0) a nyolcaddöntőbe jutásért vívott első, hazai ütközetben.

A Torinót inspirálhatja, hogy ott mozog az El-indulás „környékén”. Az előző fordulóban Veronában nyertek 3–1-re, igaz, azt megelőzően pedig otthon kaptak ki a Bolognától 2–1-re. Miként a Torino pályaválasztása mellett nyert a Juventus is, 1–0-ra még a hatodik fordulóban. Az egymás elleni mérleg egyébként óriási Juve-fölényt mutat: a legutóbb öt bajnokin diadalmaskodtak, a Torino 1995 óta (!) nem tudott felülkerekedni a derbin. Igaz, akkor oda-vissza elkapta a „zebrákat” – otthon 3–2-re, vendégként 2–1 –, amelyért azok már alaposan visszavágtak (tizenöt meccsen tizenegy győzelem, és csupán négy döntetlen), ám érzésük szerint még nem eléggé…

A legutóbbi derbi utóélete igencsak visszhangosra sikerült: a Torino a győztes gól előtti lesállást emlegette bőszen, a Juventus viszont Ciro Immobile alattomos belépőjét, amellyel kis híján eltörte Carlos Tévez bokáját. A törés nem a Torino-védőn múlt – ő „mindent megtett” annak érdekében –, az argentin légiós válaszként a bokájáról készített fotóval sokkolta a közvéleményt.

„Ami azt illeti, nekem semmi bajom sincs vele – mondta Tévez az ellenfél védőjéről, de hogy ez mennyire őszinte, és mennyire diplomatikus, azt talán még ő maga sem tudná eldönteni. – Attól lettem ideges igazából, amikor azt mondták, hogy játékvezetői segédlettel nyertünk. Miközben elfeledkeztek arról, hogy ez egy piros lapot érő belépő volt! Én csak egy dologra szeretném felhívni Immobile figyelmét: ez futball.”

 

LABDARÚGÁS – A TOPLIGÁK VASÁRNAPI PROGRAMJA
ANGLIA, PREMIER LEAGUE
27. FORDULÓ

14.30: Liverpool–Swansea City (Tv: Digi Sport1 – élőben az NSO-n!)
14.30: Newcastle United–Aston Villa
17.00: Norwich City–Tottenham Hotspur (Tv: Digi Sport1)

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
25. FORDULÓ

12.00: Rayo Vallecano–Sevilla
17.00: Betis–Athletic Bilbao (Tv: Sport1)
19.00: Valencia–Granada (Tv: Sport1)
21.00: Osasuna–Atlético Madrid (Tv: Sport1 – élőben az NSO-n!)

NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
22. FORDULÓ

15.30: Eintracht Frankfurt–Werder Bremen
(Tv: Eurosport2)
17.00: Hannover–Bayern München (Tv: Eurosport2)

OLASZORSZÁG. SERIE A
25. FORDULÓ

12.30: Livorno–Hellas Verona (Tv: Sport Klub)
15.00: Udinese–Atalanta
15.00: Internazionale–Cagliari
15.00: Chievo–Catania
15.00: Sampdoria–Milan (Tv: Sport Klub)
18.30: Juventus–Torino (Tv: Digi Sport2 – élőben az NSO-n!)
20.45: Lazio–Sassuolo (Tv: Digi Sport2)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik