Szomorú vasárnap, negatív csúcs: ismét kikapott a Hertha

Vágólapra másolva!
2019.04.14. 13:20
null
Amiri lőtte az elsőt, az ő cseréje meg a másodikat (Fotó: AFP)
Sorozatban ötödik bajnoki mérkőzését is elveszítette a Dárdai Pál vezette a Hertha, amely a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Bundesliga 29. fordulójában a Szalai Ádámmal felálló Hoffenheim otthonában szenvedett vereséget.

 

 

NÉMET BUNDESLIGA
29. FORDULÓ
Hoffenheim–Hertha BSC 2–0 (Amiri 28., R. Nelson 76.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Szegény embert még az ág is húzza: nem elég, hogy pocsék formát fut a Dárdai Pál vezette Hertha BSC (a berlini klub tavasszal 11 pontot szerzett csupán, ráadásul a legutóbbi négy mérkőzésén mindannyiszor vereséget szenvedett), két eltiltottal és tíz sérülttel, illetve beteggel nem számolhatott a magyar szakvezető.

Nem mellesleg az Európa-ligás helyekért harcoló Hoffenheim otthonába utazott a Hertha, amely a korábbi hat találkozón egyszer sem tudta legyőzni Szalai Ádámákat – ehhez képest az első negyedóra után elégedetten mosolyogtak egymásra a vendégek, mert Szalai a lécet, Andrej Kramaric a kapufát döngette meg lövésével, utóbbi és Nadiem Amiri pedig ziccert rontott.

Ezt követően sokkal stabilabb lett a Hertha, tízpercenként csak két helyzetig jutott a Hoffenheim, de az első félóra végére megtört a jég, Nadiem Amiri lövése már a hálóba kötött ki. Ez volt csapata 14. próbálkozása...

Feltámadt ettől a berlini gárda, Marvin Plattenhardt szabadrúgását földöntúli bravúrral kellett védenie Oliver Baumann kapusnak, majd a balhátvédet egyértelműen lerántották a 16-oson belül, de megúszta a büntetőt a hazai csapat. A szünet után nagyon elcsendesedett a bajnoki, Dárdai behozta egyetlen gólerős kispados támadóját, a frissiben felépült holland válogatott Javairo Dilrosunt, Szalai a 65. percben átadta a helyét a védő Ermin Bicakcicnak, majd beállt az arsenalos kölcsönfutballista, a szintén sokat kihagyó Reiss Nelson, aki eldöntötte a mérkőzést.

A végére nemhogy feltámadt volna a Hertha, a hazaiak sorra alakítottak ki helyzeteket, de mindet ki is hagyták a fővárosiak szerencséjére.

Itt jegyeznénk meg, hogy a VAR a második találatnál már másodszor döntött e mérkőzésen a Hertha ellen, de kár lenne erre fogni az újabb vereséget: ismét legyőzte a tavaszi fáradtság a kék-fehéreket, sorozatban ötödször kapott ki a BSC (előtte a Freiburgtól, a Dortmundtól, az RB Leipzigtől és Düsseldorftól szenvedett vereséget).

Dárdai Pál 2015 óta irányítja a Herthát. 2016-ban már volt egy négyes vereségszériája a Bundesligában a berliniekkel (akkor a Hoffenheimtől, a Bayern Münchentől, a Leverkusentől és a Darmstadtól kaptak ki), de öt egymást követő bajnokit még egyszer sem veszített el korábban az általa vezetett csapat.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

KORÁBBAN

Borussia Dortmund–Mainz 2–1(Sancho 17., 24., ill. Quaison 83.)
RB Leipzig–Wolfsburg 2–0(Kampl 16., Werner 28.)
VfB Stuttgart–Bayer Leverkusen 0–1(Havertz 63. – 11-esből)
Werder Bremen–Freiburg 2–1(Klaasseen 77., Gebre Selassie 85., ill. Waldschmidt 93.)
Hannover–Borussia Mönchengladbach 0–1(Raffael 53.)
1. FCNürnberg–Schalke 04 1–1(Kubo 82., ill. Nasztaszics 84.)

KÉSŐBB

15.30:
Fortuna Düsseldorf–Bayern München (Tv:Sport1)

18.00:Eintracht Frankfurt–Augsburg (Tv:Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 28 20 4 4 74–28 +46 64
2. Borussia Dortmund 28 19 6 3 66–35 +31 63
3. RB Leipzig 29 17 7 5 55–22 +33 58
4. Eintracht Frankfurt 28 15 7 6 56–31 +25 52
5. Mönchengladbach 29 15 6 8 48–35 +13 51
6. Hoffenheim 29 12 11 6 60–39 +21 47
7. Werder Bremen 29 12 10 7 52–41 +11 46
8. Bayer Leverkusen 29 14 3 12 51–48 +3 45
9. Wolfsburg 29 13 6 10 47–44 +3 45
10. Fortuna Düsseldorf 28 11 4 13 38–52 –14 37
11. Hertha 29 9 8 12 41–48 –7 35
12. Mainz 28 9 6 13 33–48 –15 33
13. Freiburg 29 7 11 11 39–50 –11 32
14. Schalke 29 7 6 16 30–47 –17 27
15. Augsburg 28 6 7 15 37–54 –17 25
16. VfB Stuttgart 29 5 6 18 27–61 –34 21
17. Nürnberg 29 3 9 17 24–54 –30 18
18. Hannover 29 3 5 21 25–66 –41 14

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik