Marco Reus a hajrában rontotta el Dárdai Pál születésnapját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.16. 20:37
null
Fordulatos mérkőzés végén a Dortmund örülhetett Berlinben (Fotó: AFP)
A német Bundesliga 26. fordulójának szombati záró mérkőzésén a találkozó napján 43. életévét betöltő Dárdai Pál edzette Hertha a bajnoki tabellán második helyen álló Borussia Dortmundot fogadta. A vendégek fordulatos mérkőzésen, Marco Reus 92. percben szerzett góljával 3–2-re nyertek, a berliniek Jordan Torunarigha és Vedad Ibisevic kiállítása miatt kilencen fejezték be az összecsapást. Győzelmével a BVB a bajnoki tabella élére állt.

Nagy elánnal vetette bele magát a küzdelembe a Hertha, és a negyedik percben máris megszerezte a vezetést: Maximilian Mittelstädt lövését Roman Bürki középre, éppen az egyedül érkező Salomon Kalou elé ütötte, ő pedig köszönte szépen a lehetőséget. Az elefántcsontparti csatár ezzel hosszú bajnoki gólcsendjét törte meg: legutóbb a 9. fordulóban, éppen a Dortmund ellen volt eredményes, és ez volt pályafutása 10. találata a fekete-sárgák ellen.

A Dortmund alig tíz perccel később egyenlíteni tudott: Thomas Delaney labdát szerzett a felezővonalnál, meglódult, s meg sem állt a tizenhatosig, ott viszont rosszul próbálta meg szöktetni Jacob Bruun Larsent, ám Karim Rekik lábáról a már elmozduló Rune Jarstein kapus fölött a kapuba hullott a labda.

Az egyenlítés után a BVB némi fölénybe került, ám igazán jelentős gólhelyzetet nem tudott kialakítani, míg a Hertha főképpen kontrákra rendezkedett be. Az egyik ilyen végén Ondrej Duda emelése Julian Weigl kezét érte a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőt pedig Kalou magabiztosan értékesítette. Ezzel duplázott a támadó – ismét, hiszen a 9. fordulóban is kettőt lőtt a Dortmundnak.

A második félidő is gyors góllal kezdődött, csak ezúttal a Dortmund örülhetett: Dan-Axel Zagadou fejelt szögletet követően a Hertha kapujába, mindössze másfél perc után. A folytatásban egyre inkább a Dortmund akarata érvényesült, míg Dárdai csapata az idő haladtával egyre inkább csak a védekezéssel törődött.

A hajrához közeledve Jordan Torunarigha tíz perc alatt összeszedett két sárga lapot, s mehetett is zuhanyozni. Az emberhátrányt nem bírta elviselni a berlini csapat: a Dortmund sokadik nagy helyzetéből végül gól született, a meccs egésze során kevésbé aktív Marco Reus talált Sancho passzából a hálóba, megszerezve a győzelmet jelentő gólt (2–3), ami egyben azt jelentette, hogy a BVB megelőzte a Bayern Münchent, és a bajnoki tabella élére állt.

A győztes gól után a bő negyedórával korábban beálló Ibisevic is kapott egy piros lapot, amiért hozzávágta a labdát Bürki kapushoz – iskolai kidobósban díjnyertes mozdulat, ám futballpályán kiállítást ér.

Élvezetes mérkőzésen győzött a Dortmund, amely a második félidő alapján megérdemelten múlta felül a születésnapos Dárdai Pál csapatát; honfitársunk biztosan nem ilyen eredményt szeretett volna kapni ajándékba tanítványaitól.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

NÉMET BUNDESLIGA
26. FORDULÓ
Hertha BSC–Borussia Dortmund 2–3 (S. Kalou 4., 35. – a másodikat 11-esből, ill. Delaney 14., Zagadou 47., Reus 92.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Borussia Dortmund 26 18 6 2 64–30 +34 60
2. Bayern München 25 18 3 4 62–27 +35 57
3. RB Leipzig 26 14 7 5 44–20 +24 49
4. Mönchengladbach 26 14 5 7 45–31 +14 47
5. Eintracht Frankfurt 25 12 7 6 50–30 +20 43
6. Bayer Leverkusen 25 13 3 9 46–37 +9 42
7. Wolfsburg 26 12 6 8 44–39 +5 42
8. Hoffenheim 26 9 11 6 50–38 +12 38
9. Werder Bremen 25 9 9 7 43–37 +6 36
10. Hertha 26 9 8 9 40–39 +1 35
11. Freiburg 26 7 10 9 37–42 –5 31
12. Fortuna Düsseldorf 26 9 4 13 33–50 –17 31
13. Mainz 25 8 6 11 27–39 –12 30
14. Augsburg 26 6 7 13 37–47 –10 25
15. Schalke 26 6 5 15 27–44 –17 23
16. VfB Stuttgart 26 5 5 16 26–56 –30 20
17. Hannover 26 3 5 18 24–61 –37 14
18. Nürnberg 25 2 7 16 19–51 –32 13
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik