Bundesliga: „hatpontos” meccset nyert meg a Werder

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.11. 19:59
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 22. fordulójában a kiesés elől menekülő Werder Bremen 3–1-re legyőzte az egyre rosszabb helyzetbe kerülő Wolfsburgot.

A Werder az első félidőben magabiztosabban játszott az ellenfelénél, és egy szögletet követő Ludwig Augustinsson-fejes révén már a 4. percben előnybe került. A félidő hajrájában Florian Kainz talán a forduló legszebb gólját szerezte – az osztrák 19 méterről mesteri mozdulattal tekert a vendégek kapujába.

A 49. percben tizenegyeshez jutott a Wolfsburg, amit Jirí Pavlenka kivédett, ám a labda az ítélet-végrehajtó Paul Verhaegh-hez pattant, aki másodjára már nem hibázott. Innentől voltak gondjai a hazai együttesnek, de Kainz második találata eldöntötte a lényegi kérdéseket. A mérkőzés tétjét jól mutatja, hogy az utolsó percekben alaposan elszabadultak az indulatok, záporoztak a sárga lapok.

A Bremen sorozatban hét pontot szerzett a bajnokságban és lélegzetvételnyi előnybe került a kiesőzónában lévőkkel szemben, míg a Wolfsburg az elmúlt öt meccséből csak egyet nyert meg, s a következő fordulóban a Bayern Münchennel játszik…

NÉMET BUNDESLIGA
22. FORDULÓ
Werder Bremen–Wolfsburg 3–1
(Augustinsson 4., Kainz 40., 72., ill. Verhaegh 49.)

KORÁBBAN
VfB Stuttgart–Borussia Mönchengladbach 1–0(Ginczek 5.)

AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 22 18 2 2 53–17 +36 56
2. RB Leipzig 22 11 5 6 35–29 +6 38
3. Borussia Dortmund 22 10 7 5 47–29 +18 37
4. Eintracht Frankfurt 22 10 6 6 30–25 +5 36
5. Bayer Leverkusen 22 9 8 5 41–29 +12 35
6. Schalke 04
22 9 7 6 34–29 +5 34
7. Augsburg 22 8 7 7 32–28 +4 31
8. Hoffenheim 22 8 7 7 36–35 +1 31
9. Hannover 22 8 7 7 31–32 –1 31
10. Mönchengladbach 22 9 4 9 30–34 –4 31
11. Hertha 22 7 9 6 30–28 +2 30
12. Freiburg 22 5 10 7 23–37 –14 25
13. Wolfsburg 22 4 12 6 25–28 –3 24
14. VfB Stuttgart 22 7 3 12 18–27 –9 24
15. Werder Bremen 22 5 8 9 21–27 –6 23
16. Mainz 22 5 5 12 26–41 –15 20
17. Hamburg 22 4 5 13 17–32 –15 17
18. 1. FC Köln 22 3 4 15 19–41 –22 13


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik