Bundesliga: harcos gólpassz Szalaitól, nyert a Dortmund is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.19. 17:30
null
Marc Bartra a barcelonai áldozatoknak ajánlotta a gólját (Fotó: AFP)
A Dortmund a Wolfsburg idegenbeli megleckéztetésével (3–0), a Dárdai Pál irányította Hertha a VfB Stuttgart elleni hazai sikerrel (2–0) kezdte a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 2017–2018-as szezonját. Az 1. forduló szombati játéknapján pályára lépett a Hoffenheim is, és Szalai Ádámmal a soraiban, a magyar támadó harcosságának is köszönhetően 1–0-ra legyőzte a Werder Brement.

Így emlékeztek meg a csapatok a kezdés előtt


WOLFSBURG–DORTMUND 0–3

Nem várt könnyű feladat a dortmundiakra, a bajnoki címért folyó versenyfutásban a Bayern München legnagyobb vetélytársának tartott együttes a Wolfsburg otthonában startolt el a Bundesliga 2017–2018-as kiírásában – Mario Götzével a fedélzeten: a világbajnok német 2016 decembere után kezdett ismét német bajnokin a betegségét követően. Peter Bosz fiai nagyszerűen indították a találkozót, és már az első percekben egyértelművé tették, hogy ezúttal bizony nem lesz sok keresnivalója a hazai csapatnak.

Elsőként a 18 esztendős Christian Pulisic mattolta Koen Casteelst egy szépségdíjas lövéssel, majd néhány perccel később Marc Bartra egy még nagyobb góllal növelte az előnyt: a spanyol bekk a tizenhatos bal oldaláról, éles szögből tekert gyönyörűen a hosszú felső sarokba, aztán az égre mutatva emlékezett meg a barcelonai terrortámadás áldozatairól. Bartra az első bajnoki gólját szerezte Németországban.

Bartra gólja

A fordulás után az előző kiírás gólkirálya, Pierre-Emerick Aubameyang is betalált, végleg eldöntve a három pont sorsát. Bár nem sokkal később Mario Gómez szintén a hálóba küldte a labdát, a felvételeket visszanézve kiderült, hogy a német támadó lesen volt, így a játékvezető – helyesen – nem adta meg a szépítő gólt.

A TÖBBI DÉLUTÁNI MÉRKŐZÉSEN TÖRTÉNT: GÓLPASSZ SZALAITÓL, GYŐZTEK DÁRDAIÉK IS

Már a Liverpool elleni BL-playoff-visszavágóra is gondolt a Hoffenheim vezetőedzője, Julian Nagelsmann, aki több kulcsemberét pihentette a Werder Bremen ellen. SzalaiÁdám – az angolok elleni összecsapással ellentétben – a kezdőcsapatban kapott helyet, végig is játszotta a mérkőzést, és a 84. percben estében ő tolta a labdát Andrej Kramaric elé, akinek távoli, megpattanó lövése eldöntötte a három pont sorsát.

Hazai pályán, az élvonalba visszatérő VfB Stuttgart ellen kezdte az új idényt a Dárdai Pál vezette Hertha, amely a gól nélküli első félidőt követően rögtön a szünet után megszerezte a vezetést a nyáron szerződtetett Mathew Leckie révén. Ha egy üzlet beindul alapon az ausztrál negyedórával később növelte az előnyt, beállítván a végeredményt.

Ami a további két meccset illeti: a Mainz kikapott odahaza a Hannovertől, míg a Hamburg egy góllal jobbnak bizonyult az Augsburgnál – érdekesség, hogy a gólszerző Nicolai Müllert kevéssel a találata után le kellett cserélni, a német középpályás a beszámolók szerint az ünneplés közben sérült meg.

SCHALKE-SIKER GULÁCSIÉK ELLEN A SZOMBAT ESTI MECCSEN

Vereséggel kezdte a bajnoki idényt az RB Leipzig: Gulácsi Péter csapata 2–0-ra kikapott a Schalke vendégeként.

Gulácsi a 28. percben nagy bravúrral tolta a léc fölé Nabil Bentaleb távoli bombáját, azonban az első félidő hajrájában már nem volt esélye az algériai válogatott játékossal szemben – Bentaleb büntetője védhetetlen volt. A második félidőben Jevhen Konopljanka ziccerből állította be a végeredményt.

NÉMET BUNDESLIGA
1. FORDULÓ, szombati mérkőzések
Hoffenheim–Werder Bremen 1–0
(Kramaric 84.)
Hertha BSC–VfB Stuttgart 2–0 (Leckie 46., 62.)
Hamburg–Augsburg 1–0 (N. Müller 8.)
Mainz–Hannover 0–1 (Harnik 73.)
Wolfsburg–Borussia Dortmund 0–3 (Pulisic 22., Bartra 27., Aubameyang 60.)
Schalke–RB Leipzig 2–0 (Bentaleb 42. – 11-esből, Konopljanka 73.)
Vasárnap
15.30: Freiburg–Eintracht Frankfurt (Tv: Eurosport2)
18.00: Borussia Mönchengladbach–Köln (Tv: Eurosport2)
Korábban
Bayern München–Bayer Leverkusen 3–1 (Süle 9., Tolisso 18., Lewandowski 53. – 11-esből, ill. Mehmedi 65.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik