Bundesliga: elképesztő utat bejárva jutott fel a Paderborn

Vágólapra másolva!
2019.05.19. 17:34
null
A feljutást ünneplő Paderborn-játékosok (Fotó: Paderborn Twitter)
A Paderborn 3–1-re kikapott a Dynamo Dresden vendégeként a német másodosztályú labdarúgó-bajnokság (2. Bundesliga) vasárnap lejátszott 34. fordulójában, de ezzel is kiharcolta az élvonalba jutást, mert üldözője, az Union Berlin nem tudott nyerni a Bochum otthonában. A bajnok 1. FC Köln már korábban biztossá tette a feljutást.

A Paderborn nem akármilyen hullámvasutazást mutatott be az elmúlt öt évben: a 2014–15-ös idényben kiesett az élvonalból; a következő kiírásban utolsó helyezettként a másodosztályból is kipottyant; egy évre rá éppen csak benn maradt a harmadik ligában (18. lett) – majd megindult felfelé: tavaly a másodosztályba, az idén az elsőbe jutott vissza…

Az osztályozót jelentő harmadik helyen az Union Berlin végzett, amely az utolsó húsz percre emberelőnybe kerülve felállt 0–2-ről Bochumban, de fordítania nem sikerült neki. A kétfelvonásos playoffban az élvonal 16. helyezettje, a VfB Stuttgart lesz az ellenfele.

A másodosztálytól a Duisburg és a Magdeburg esett ki, a bennmaradásért az Ingolstadt vív osztályozót a harmadosztály harmadik helyezettjével, a Wehen Wiesbadennel. A harmadik ligából az Osnabrück és a Karlsruhe jutott fel egyenes ágon.

BUNDESLIGA 2., 34. (UTOLSÓ) FORDULÓ
Dynamo Dresden–Paderborn 3–1
VfL Bochum–Union Berlin 2–2
Magdeburg–1. FC Köln 1–1
Hamburg–Duisburg 3–0
Bielefeld–Kiel 1–0
Darmstadt–Erzgebirge Aue 1–0
Greuther Fürth–St. Pauli 2–1
Heidenheim–Ingolstadt 4–2
Regensburg–Sandhausen 2–2

A 2. BUNDESLIGA VÉGEREDMÉNYE
1. FC Köln 34 19 6 9 84–47 63
2. SC Paderborn 07 34 16 9 9 76–50 57
3. 1. FC Union Berlin 34 14 15 5 54–33 57
4. Hamburger SV 34 16 8 10 45–42 56
5. 1. FC Heidenheim 34 15 10 9 55–45 55
6. Holstein Kiel 34 13 10 11 60–51 49
7. Arminia Bielefeld 34 13 10 11 52–50 49
8. Jahn Regensburg 34 12 13 9 55–54 49
9. FC St. Pauli 34 14 7 13 46–53 49
10. SV Darmstadt 98 34 13 7 14 45–53 46
11. VfL Bochum 34 11 11 12 49–50 44
12. Dynamo Dresden 34 11 9 14 41–48 42
13. SpVgg Greuther Fürth 34 10 12 12 37–56 42
14. Erzgebirge Aue 34 11 7 16 43–47 40
15. SV Sandhausen 34 9 11 14 45–52 38
16. FC Ingolstadt 04 34 9 8 17 43–55 35
17. 1. FC Magdeburg 34 6 13 15 35–53 31
18. MSV Duisburg 34 6 10 18 39–65 28
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik