Bundesliga: az új szezonban gyorsabb lehet a Hertha

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.25. 14:58
null
Dárdai Pál az új szezonban változtatna a taktikán (Fotó: AFP)
Gyors játékosokkal és új, 3–5–2-es felállással próbálkozik a Hertha labdarúgócsapata a 2018–2019-es szezonban. Dárdai Pál sokat vár két új szerzeményétől, Javairo Dilrosuntól és Lukas Klüntertől.

 

 

A Hertha a 10. helyet szerezte meg a Bundesligában, bár négy fordulóval a befejezés előtt még lett volna esélye arra is, hogy elcsípjen egy Európa-liga-indulást érő pozíciót. Dárdai Pál úgy vélte, sikerült beépítenie a fiatal játékosokat csapatába, és ez a feladat nem maradhat el augusztustól sem, amikor két tehetséggel kell megtennie ugyanezt.

A holland utánpótlás-válogatott Javairo Dilrosun a Manchester Citytől érkezik, a 19 éves, 175 centiméter magas, csatérként is bevethető szélső az Ajaxban kezdett el futballozni, a Swansea City és a Derby County is szívesen látta volna, végül mégis a Herthát választotta. A 21 éves védő, Lukas Klünter eddig a Kölnben szerepelt, 19 bajnokin egy gólt szerzett.

„Javairo fiatal játékos, aki újonc lesz a Bundesligában, de olyan képességekkel rendelkezik, amilyennel senki más a keretünkben. Ez különösen igaz az egy az egy elleni játékra és a gyorsaságára. Lukas Klünter már bizonyította, mire képes, vele ugyancsak gyorsabbak leszünk” – idézte Dárdait a 90min.de portál.

A szakember azt is elmondta, a következő évadra szeretné, ha csapata változatosabb taktikára is képes lenne. Míg az elmúlt két szezonban Dárdai általában 4–2–3–1-es vagy 4–4–2-es játékot játszatott, addig az új szezonra szeretné, ha 3–5–2-es felállásban szerepelhetne a Hertha.

Dárdai vasárnap megtekinti az U19-eseknél a Schalke–Hertha mérkőzést, majd Magyarországra utazik és a Balatonnál piheni ki magát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik