Bundesliga: az év végéig eltiltották a Frankfurt csapatkapitányát

Vágólapra másolva!
2019.11.13. 16:13
null
David Abraham ekkor még nem tudta, hogy nem csak a következő meccset hagyja ki (Fotó: AFP)
A Német Labdarúgó-szövetség (DFB) az év végéig eltiltotta az Eintracht Frankfurt csapatkapitányát, David Abrahamot, miután „pankrátorként ütötte le” a Freiburg vezetőedzőjét.


A hétvégi Freiburg–Frankfurt Bundesliga-meccs végén, a hosszabbítás ötödik percében nem sűrűn látható balhé tört ki a pályán. Az egész azzal kezdődött, hogy egy kirúgott labdát David Abraham úgy szedett össze, hogy közben szó szerint felöklelte az ellenfél edzőjét, Christian Streichet. Ezután pedig jött a tömegverekedés, aminek végén Abraham mellett Vincenzo Grifónak is felmutatta a játékvezető a piros lapot.

A 33 esztendős védő természetesen nem úszhatta meg büntetés nélkül, ilyen mértékű szankcióra azonban talán még ő sem számított. A Frankfurt ugyan engedélyezte, hogy továbbra is a csapatkapitány maradjon, ennek ellenére 25 ezer euró befizetésre kötelezte a rutinos játékost.

Ha ez nem lett volna elég, a német szövetség, a DFB 2019. december 29-ig eltiltotta Abrahamot, ez azt jelenti, hogy már nem lép pályára ebben a naptári évben – az argentin játékosnak összesen hat bajnokit kell kihagynia.

Az Eintracht Frankfurt már jelezte, hogy fellebbezéssel él a határozat ellen.

A Freiburg játékosa, Vincenzo Grifo is részt vett a verekedésben, így nem meglepő módon ő sem úszta meg büntetés nélkül. Az olasz középpályás három meccses eltiltást kapott.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik