Bundesliga: a Hannover bejelentette, Thomas Doll az új edző

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.27. 18:50
null
Thomas Doll a Ferencváros után a Hannover vezetőedzője lett (Fotó: Török Attila)
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online értesülései, Thomas Doll lett a német élvonalbeli Hannover labdarúgócsapatának vezetőedzője – közölte a Bundesligában szereplő klub hivatalos honlapján. Az 52 éves szakember másfél éves szerződést írt alá.

 

Amint arról beszámoltunk, a Hannover a Borussia Dortmund elleni idegenbeli 5–1-es vereség után menesztette André Breitenreiter vezetőedzőt. A német sajtó több nevet is bedobott, a Nemzeti Sport Online pedig Németországból úgy értesült, Thomas Doll lesz a befutó. Információinkat vasárnap este hivatalos honlapján erősítette meg a Hannover, az 52 éves szakember másfél éves szerződést kötött új klubjával – kontraktusa a Hannover közlése szerint egy esetleges kiesés után sem szűnne meg. Segítője az a Ralf Zumdick lesz, akinél már a Ferencvárosnál is együtt dolgozott.

„Thomas Doll nagyszerű munkát végzett minden korábbi állomásán, mindig elérte a céljait – legyen szó bennmaradásról, bajnoki címről vagy nemzetközi szereplésről. Magyarországon töltött évei alatt is követte a német futballt, így naprakész információi vannak. Mint korábbi profi játékos, tudja, hogyan bánjon a futballistákkal. Meg vagyunk győződve róla, hogy az ő tapasztalata új lendületet adhat a csapatnak” – így Horst Heldt klubigazgató.

A tabellán 17., utolsó előtti helyezett Hannover 19 forduló alatt 11 pontot szerzett, annyit, mint a sereghajtó Nürnberg, melyet csak jobb gólkülönbségével előz meg – a biztos bennmaradást érő 15. helyen álló Augsburgtól négy pontra van a csapat.

Thomas Doll 2013 decemberében érkezett az FTC-hez, irányítása alatt a népligeti csapat sorozatban három Magyar Kupa-elsőséget, egy Ligakupa- és egy Szuperkupa-győzelmet, valamint egy bajnoki bronz-, két ezüst- és egy aranyérmet szerzett. Doll 190 tétmérkőzésen irányította a zöld-fehéreket, amelyeken 113 győzelem, 44 döntetlen és 33 vereség volt a mérlege. A német tréner 2018 augusztusában távozott a Fraditól.

Doll korábban a Hamburg és a Borussia Dortmund vezetőedzője is volt a Bundesligában, a Hannover a harmadik csapata lett a német élvonalban.



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik