Bundesliga: 2011 óta először kapott ki első hazai bajnokiján a Hertha

Vágólapra másolva!
2019.08.26. 11:02
null
Ante Covic a vasárnapi meccs előtt még jókedvű volt (Fotó: Hertha BSC)
Bár egyelőre próbál türelmes lenni a német sajtó a Hertha labdarúgócsapatánál a nyáron Dárdai Pált váltó új vezetőedzővel, Ante Coviccsal szemben, azért nem felejtik el megemlíteni a Wolfsburg elleni 0–3 után, hogy nyolc év óta először fordult elő, hogy a fővárosi csapat az idény első hazai bajnokiján vereséget szenvedett.

 

Dárdai Pál utódja, Ante Covic felemásan debütált a Hertha kispadján a Bundesligában. Az 1. fordulóban a bajnoki címvédő Bayern otthonában úgy szerzett egy pontot a Hertha, hogy 2–1-re még vezetett is, a Wolfsburg ellen pedig úgy kapott ki 3–0-ra, hogy a meccs legelején videózás után nem adtak meg számára egy vitatott 11-est, míg a másik oldalon nem sokkal később a vendégek lőhettek büntetőt, amiből a vezetést is megszerezték.

Covic a meccs után nem kívánt a játékvezetőkkel foglalkozni, de azért finoman utalt rá, hogy nem elégedett a ténykedésükkel, és hangsúlyozta, hogy fontos játékosokat volt kénytelen nélkülözni (mások mellett Marvin Plattenhardt és Arne Maier is sérült).

A német sajtó egyelőre igyekszik türelmesen közelíteni a Herthához. A Kicker kiemeli, hogy a Hertha a vereség ellenére többet birtokolta a labdát a Wolfsburgnál (53–47 százalék), és pontosabban is passzolt (80–73 százalék volt a passzpontossága Hertha javára). Más kérdés, hogy a Wolfsburg hatékonyabban használta ki a helyzeteit, úgy, hogy összességében hat kilométerrel többet futottak a vendégek a meccsen, mint a hazaiak.

A morgenposten.de hosszabb kommentárban foglalkozik a meccsel. A cikk úgy fogalmaz, a Bayern elleni meccs után a Hertha a saját csapdájába esett,mert a szurkolók elvárták volna a müncheni jó játék folytatását, de vasárnap csak nyomokban lehetett pozitívumokat felfedezni. Ezek közé sorolják a labdavesztés utáni visszatámadást, a támadó felfogást, az előrehúzódó védőket, viszont leginkább a pontosságot hiányolja a szerző a berliniek játékából: „Hiányzott a pontosság, ami erősen függ a jól bevált automatizmusoktól, és ez nem jön egyik napról a másikra.”

Általános véleménynek tűnik, és a morgenposten.de cikke is azzal fejeződik be, hogy Covicnak elődjéhez, Dárdai Pálhoz hasonlóan türelemre van szüksége, persze azt azért nem felejtik el megemlíteni, hogy a bajnokságban legutóbb 2011-ben veszítette el az új idény első hazai mérkőzését a Hertha, akkor a Nürnbergtől kapott ki 1–0-ra, és azt az évadot a 16., osztályozós helyen fejezte be, végül pedig ki is esett az élvonalból.

NÉMET BUNDESLIGA
2. FORDULÓ
Hertha BSC–Wolfsburg 0–3 (Weghorst 9. – 11-esből, Brekalo 82., Roussillon 91.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik