Bundesliga: 2010 óta duplájára nőtt a költségvetés

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.02.13. 10:00
A Német Labdarúgóliga (DFL) szerdán nyilvánosságra hozott 2019-es gazdasági riportjából kiderül, hogy a forgalom a 2017–2018-as idényre 3.81 milliárd euróra emelkedett. Hét évvel ezelőtt ez az összeg 1.94 milliárd euró volt. A másodosztályú bajnoksággal együtt 4.42 milliárdos volt a bevétel.

Az elemzésből kiderül, hogy az élvonalban a 18 klub közül 17 több mint 100 millió eurós költségvetéssel számolt.

Christian Seifert, a DFL ügyvezetője a riportban jelezte, hogy a megnövekedett forgalom elsősorban az emelkedő televíziós bevételeknek köszönhető.

„A német profi futball változatlanul pozitívan fejlődik, ez nagyrészt a jelenlegi médiaszerződésekből származó bevételeknek köszönhető, amelyek először tükröződnek a mérlegben. A digitalizáció és a globalizáció további lehetőségeket nyithat meg a német labdarúgás elkövetkező éveiben. Annak érdekében, hogy a klubok és partnereik számára optimális környezet jöjjön létre, a liga folyamatosan dolgozik a keretfeltételek továbbfejlesztésében” – mondta Seifert.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik