Bundesliga 2.: feljutott a St. Pauli, osztályozós az Augsburg

Vágólapra másolva!
2010.05.02. 19:41
null
A St. Pauli négy gólt és feljutást ünnepelhetett (Fotó: Reuters)
A Kaiserslautern után a St. Pauli is kiharcolta a feljutást a német labdarúgó Bundesligába, miután 4–1-es győzelmet aratott a Greuther Fürth otthonában.

A barna-fehérek 2002 után jutottak vissza a német labdarúgás felsőházába. A döntő fontosságú meccsen a 37. percben még a Fürth került előnybe, de a második félidőben csak a St. Pauli volt a pályán: Deniz Naki az 51. percben egyenlített, hat perccel később pedig már a vendégeknél volt az előny, Marius Ebbers révén. A 73. percben Charles Takyi bebiztosította a győzelmet, majd a 89.-ben Ebbers második góljával elindította a hamburgi fiesztát a lelátón.

Az osztályozót jelentő 3. helyre Torghelle Sándor és Szabics Imre csapata, az FC Augsburg futott be, mely távozóban levő magyarjai nélkül verte meg 1–0-ra a Király Gáborral felálló 1860 Münchent. A Koblenzben hat percet kapott Stieber Zoltán, a TuS pedig 2–2-t játszott az éllovas 'Lauternnel. A Koblenz és az Ahlen már elbúcsúzott, a kiesés elleni osztályozót a Hansa Rostocknak vagy az FSV Frankfurtnak kell megvívnia.

 

BUNDESLIGA 2.
33. FORDULÓ  
Augsburg–1860 München 1–0
Greuther Fürth–St. Pauli 1–4
Duisburg–Karlsruhe 0–1
Ahlen–FSV Frankfurt 0–0
Hansa Rostock–Energie Cottbus 0–0
TuS Koblenz–Kaiserslautern 2–2
Oberhausen–Fortuna Düsseldorf 0–1
Paderborn–A. Aachen 2–1
Union Berlin–Arminia Bielefeld 3–0

 

AZ ÁLLÁS
1 Kaiserslautern 33 19 9 5 55–27 66
2 St. Pauli 33 20 4 9 71–35 64
3 Augsburg 33 17 10 6 59–39 61
4 Fortuna Düsseldorf 33 16 8 9 45–30 56
5 Arminia Bielefeld 33 15 5 13 46–40 50
6 Duisburg 33 14 7 12 50–45 49
7 Paderborn 33 13 9 11 47–48 48
8 Karlsruhe 33 13 6 14 42–44 45
9 1860 München 33 13 6 14 41–45 45
10 Energie Cottbus 33 12 8 13 51–48 44
11 Union Berlin 33 11 11 11 42–43 44
12 Greuther Fürth 33 12 7 14 50–49 43
13 Alemannia Aachen 33 11 9 13 36–40 42
14 Oberhausen 33 12 5 16 37–50 41
15 FSV Frankfurt 33 9 10 14 28–49 37
16 Hansa Rostock 33 10 6 17 32–42 36
17 Koblenz 33 7 9 17 34–59 30
18 Ahlen 33 5 7 21 18–51 22
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik