Borussia Dortmund: ismét parkolópályán a Rolls-Reus

TÓTH ÁDÁMTÓTH ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2020.05.21. 10:08
null
Sajnos sokszor láthatunk ilyen képet Marco Reusról, a Dortmund német csillagáról (Fotó: Getty Images)
Alighanem véget ért a dortmundi csillag idénye, a porcelánember elhúzódó februári izomsérülése a bajnoki versenyfutást is befolyásolja.

 

Marco Reus életének legszörnyűbb pillanata 2014. június 6-án érkezett el. Németország egy héttel a brazíliai világbajnokság előtt felkészülési mérkőzést játszott Örményországgal (6–1), és a találkozó 43. percében a dortmundi támadó Artur Jedigarjannal ütközött a kezdőkörben. A földön fekvő játékos arcát eltorzította a fájdalom, kínkeservesen szorongatta megsérült bal bokáját. Úgy ért véget számára a világbajnokság, hogy el sem kezdődött. A német válogatott várható szereplése miatt többen kongatták a vészharangot, de a csapat erejét mutatta, hogy a 2014-ben a Bundesliga legjobbjának választott játékosa nélkül is világbajnoki címet ünnepelhetett. Az argentinok elleni drámai, hosszabbításban 1–0-ra megnyert döntő képei örökre emlékezetesek maradtak. A hórihorgas középhátvéd, Per Mertesacker éremmel a nyakában szórakoztatta Manuel Neuert, közvetlen mellettük feltűnt az aranyfiú, a fináléban győztes gólt szerző Mario Götze, aki kezében tartotta legjobb barátja mezét, rajta a felirattal: Reus.

SÍRIG TARTÓ KÜZDELEM

A Dortmund csapatkapitányát azóta sem kerülik el a sérülések. A Bild információja szerint Lucien Favre vezetőedző a jelenlegi idény hátralevő részében is nélkülözni kényszerül csapata motorját. A Kicker optimista jóslata szerint „csupán” a hétvégi bajnokit és a Bayern München elleni keddi csúcsrangadót kell kihagynia. Kiesése nemcsak érzékenyen érinti a BVB-t, alighanem a bajnoki versenyfutást is döntően befolyásolja. Joggal aggódhatnak Dortmundban játékosukért, aki pályafutása során 120 mérkőzést hagyott ki együttesében sérülések miatt. A német Transfermarkt gyűjtése alapján több mint harmincféle problémával küzdött meg. A hosszabb kihagyásokat követően mindig megerősödve tért vissza. Vajon hányszor kell még felállnia a padlóról?

A PÉNZ NEM MINDEN

Hátráltathatja őt bokatörés, szalagszakadás, zúzódás, térdrándulás vagy különböző izomprobléma – sohasem adja fel. Kitartása mellett klubhűségéért is tisztelet övezi a világban. A dortmundi rajongók szívét rögtön rabul ejtette odaadó futballjával, valamint azzal, hogy kijelentette: sohasem lesz a Bayern München játékosa. Mario Götze, majd Robert Lewandowski 2014-es bajorokhoz távozásakor megújította a fogadalmát.

„Sok szerencsét kívánok nekik, de én sohasem döntenék így. A pénz nem minden” – nyilatkozta a Kickernek.

A 2014-es vb-döntő egyetlen gólját szerző 
Mario Götze nemes gesztusa (Fotó: AFP)
A 2014-es vb-döntő egyetlen gólját szerző Mario Götze nemes gesztusa (Fotó: AFP)

A hűségeskü kifizetődött 2017 májusában, amikor a Dortmunddal elhódította a Német Kupát. Az Eintracht Frankfurt elleni 2–1-es győzelem tökéletes látlelete Reus pályafutásának: a találkozó félidejében le kellett cserélni az addig szenzációsan futballozó támadót. Az orvosi vizsgálat a döntőt követő napokban kimutatta, részleges keresztszalag-szakadást szenvedett a jobb térdében...

BOLDOG BEFEJEZÉST ÉRDEMEL

Ha életéből valaha is hollywoodi film készül, biztosan nem így érne véget. A hős még nem nyerte el méltó jutalmát a klubjában, sem a válogatottjában. A 2016-os franciaországi Európa-bajnokság előtt szinte ugyanaz történt, mint a 2014-es világbajnokságot megelőzően. A németeknél csak „Rolls-Reusnak” becézett futballista 2015–2016-os dortmundi idényében 19 gólt szerzett, és elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a fekete-sárgák az Európa-liga negyeddöntőjéig jutottak. Talán mondanunk sem kell, részleges keresztszalag-szakadása miatt kihagyta a német győzelemmel véget érő Konföderációs Kupát is. A nagy tornákon ráadásul balszerencse üldözi: mindössze epizódszerep jutott neki a 2012-es Eb-szereplésből (összesen 125 percet kapott Joachim Löw szövetségi kapitánytól), míg a 2018-as oroszországi világbajnokságon a címvédő Németország szégyenszemre már a csoportjából kiesett.

Noha a futballvilág számos példával szolgált már arra, hogy egy labdarúgó a harmincas éveiben teljesedik ki és éri el pályájának abszolút csúcsát, a Dortmund kiválóságának minden egyes sérüléssel csökken erre az esélye. Pedig senkinek sincs kétsége afelől, hogy a benne zakatoló motorral Reus idővel mindenkit lehagyott volna.

Marco Reus legalább egy hónapig elhúzódó sérülései
Részleges bokaszalag-szakadás 2014. június 9. – augusztus 14.
Bokaszalag-szakadás 2014. november 24. – 2015. január 8.
Szeméremcsont-gyulladás 2016. május 23. – november 15.
Izomhúzódás 2017. március 6. – április 13.
Részleges keresztszalag-szakadás 2017. május 29. – 2018. január 4.
Edzésbaleset 2018. január 5. – február 5.
Izomsérülés 2020. február 5. –?

Forrás: transfermarkt.de

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik