Bayern: szupertehetség érkezik Münchenbe a nyáron?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.19. 10:44
null
Jann-Fiete Arp a következő szezonban a Bayern Münchent erősítheti (Fotó: AFP)
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Hamburg vezetői attól tartanak, hogy nem tudják megtartani Jann-Fiete Arpot, ha kiesik a csapat a Bundesligából.

Arpot az egyik legtehetségesebb fiatal támadónak tartják Németországban. A 18 éves támadó ebben a szezonban már rendszeresen a felnőttcsapattal készül, 16 alkalommal lépett pályára a bajnokságban, kétszer volt eredményes.

Az U19-es bajnokságban három meccsen vetették be, ezeken összesen hét gólt szerzett. Az előző idényben az U17-esek között 21 meccsen 26 gólt jegyzett. A német utánpótlás-válogatottban sem marad adós a gólokkal, 17 meccsen 15 gól a mérlege.

A hírek szerint Arpot a Bayern München is megkörnyékezte, így egyáltalán nem zárható ki, hogy nyáron a bajoki címvédőhöz igazol a csatár.

A bajoroknál jelenleg Robert Lewandowski (29) az első számú gólfelelős, azonban a lengyel labdarúgó távozását sem lehet kizárni. Sandro Wagner (30) egyelőre jó beugrónak bizonyul, hamarosan pedig érkezik a 18 éves tehetség?

Arp szerződése a jövő nyáron lejár, a Transfermarkt 7.5 millió euróra becsüli az árát. Múlt nyáron a Chelsea is érdeklődött már a fiatal játékos iránt.

A BUNDESLIGA ÁLLÁS
1. Bayern München 27 21 3 3 66–20 +46 66
2. Schalke 27 14 7 6 41–30 +11 49
3. Borussia Dortmund 27 13 9 5 54–33 +21 48
4. Eintracht Frankfurt 27 13 6 8 38–30 +8 45
5. Bayer Leverkusen 27 12 8 7 47–35 +12 44
6. RB Leipzig 27 12 7 8 40–35 +5 43
7. Hoffenheim 27 10 9 8 46–41 +5 39
8. VfB Stuttgart 27 11 4 12 25–30 –5 37
9. Mönchengladbach 27 10 6 11 36–42 –6 36
10. Augsburg 27 9 8 10 37–36 +1 35
11. Hertha 27 8 11 8 32–32 0 35
12. Werder Bremen 27 8 9 10 30–32 –2 33
13. Hannover 27 8 8 11 33–39 –6 32
14. Freiburg 27 6 12 9 26–44 –18 30
15. Wolfsburg 27 4 13 10 28–37 –9 25
16. Mainz 27 6 7 14 29–46 –17 25
17. 1. FC Köln 27 5 5 17 27–49 –22 20
18. Hamburg 27 4 6 17 19–43 –24 18

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik