Bayern: rekordigazolásként érkezett, a hátsó ajtón távozhat a vb-győztes francia

Vágólapra másolva!
2020.02.12. 15:34
null
Tolissónak a jelek szerint két választása van Münchenben: a kispad vagy a búcsú (Fotó: AFP)
Jelentősen átalakulhat a Bayern München kerete a nyáron – írja a Welt, amely szerint Jérome Boateng mellett Corentin Tolisso távozása is biztosra vehető a bajoroktól. A francia középpályás a Bild és a Sport Bild szerint is rendkívül elégedetlen a helyzetével. A 2019–2020-as idényben – minden sorozatot figyelembe véve – összesen 19 tétmérkőzésen kapott lehetőséget és csak nyolcat játszhatott végig. A 2020-as naptári esztendőben csak a Hoffenheim elleni kupameccsen volt kezdő...

 

Tolisso 2017-ben 41.5 millió euróért cserébe, a Bayern akkori rekordigazolásaként érkezett Németországba. A francia középpályás azonban nem tudott alapemberré válni állandó sérülései miatt. Jelenleg Thiago, Goretzka, Thomas Müller, Coutinho és a védelem jobb oldaláról középre vezényeltKimmich is több lehetőséget kap a középpályán Hans-Dieter Flick vezetőedzőtől, mint a 25 éves labdarúgó – mindegy, hogy milyen hadrendet választ a német szakember.

A Bayernnél már korábban is biztosra vették Jérome Boateng búcsúját, a Welt szerint Tolisso távozása is „tuti”. A kérdés csupán az, mennyiért és hová tudják eladni. A pénz felhasználása is szinte biztos: a bajorok két sztárigazolásra készülnek a nyáron, Leroy Sanét a Manchester Citytől, Kai Havertzeta Bayer Leverkusentől szeretnék megszerezni.

A két játékos remekül illeszkedik az új elnökség terveibe, akik állítólag célként tűzték ki Flickkel együtt, hogy minél több fiatal, német válogatott labdarúgó játsszon a Bundesliga rekordbajnokánál. Sané 24, Havertz 20 esztendős.

Tolisso szerződése 2022 nyaráig érvényes a bajoroknál, azaz két évvel annak lejárta előtt a müncheniek ideális helyzetben vannak az esetleges kérőkkel való tárgyalásnál – utóbbiak ugyanis nem játszhatnak kivárásra.

A Bild korábban arról írt, a francia középpályás az Arsenalnál köthet ki, korábban pedig a Milannal, a Juventusszal, a Napolival és a Leicester Cityvel is szóba hozták a francia válogatottal 2018-ban világbajnoki címet nyert játékost.

Tolisso két és fél év alatt csupán 38 bajnokin, összesen pedig 63 tétmeccsen lépett pályára a Bayernben. Minden sorozatot figyelembe véve 14 gólja és 10 gólpassza van.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik