Bayern: Nehéz lesz Guardiolával fejlődni - Schweinsteiger

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.06. 18:24
null
Szoktatási időszak: Guardiolának és csapatának még össze kell csiszolódnia (Fotó: Reuters)
Bastian Schweinsteiger, a Bayern München kulcsembere úgy véli, hogy a 2012–2013-as idény diadalmenetét követően a következő szezonban egyáltalán nem lesz könnyű az előrelépés az új vezetőedzővel, Pep Guardiolával.

„Mindannyian abban bízunk, hogy Peppel fejlődhetünk bizonyos dolgokban, még ha ez nehéznek is ígérkezik. Még idomulnunk kell egymáshoz, ami azt jelenti, hogy az edzői stábnak is jobban meg kell ismernie a Bayernt, és a klubnak is az edzői stábot. Ez különös az egész klub számára. A csapat egy nagyon barátságos embert ismert meg, aki mindent tud a futballról, és nagy sikereket ért el a Barcelonával” – jellemezte az új edzőt a középpályás.

„Az elmúlt szezon után még éhesebbek vagyunk a győzelmekre és a sikerekre. Többet akarunk, ismét átélni a londoni pillanatokat, egy újabb sikeres szezont. Nem szeretnénk leülni, és megelégedni azzal, amit elértünk. Talán keményebb lesz, és nagy a kihívás, de ennél is többet akarunk elérni” – mondta Schweinsteiger.

Guardiola a július 27-i, Borussia Dortmund elleni német Szuperkupa-mérkőzésen mutatkozik be hivatalos mérkőzésen a Bayern Münchennél.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik