Bayern München: Hoeness élesen bírálta a Ribéryt beidéző francia szövetséget

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.08.16. 12:17
Hevesen kritizálta a Francia Labdarúgó-szövetséget (FFF) Uli Hoeness, a német Bayern München elnöke, mert a szervezet a felkészülési időszakban idézte be fegyelmi tárgyalásra Franck Ribéryt, a bajorok középpályását.

„Tulajdonképpen mit képzelnek? – fakadt ki a sportvezető a Bild című napilap hétfői számában megjelent interjúban. – Nem gondolhatják komolyan, hogy elengedjünk a játékosunkat, aki a felkészülés kellős közepén jár. Egyszerűen nem tartják tiszteletben a klub érdekeit.”

Az FFF a dél-afrikai világbajnokságon kirobbant botrány körülményeinek tisztázása miatt rendelte be párizsi tárgyalására Ribéryt s társait, a csapatkapitány Patrice Evrát, Nicolas Anelkát, Éric Abidalt és Jérémy Toulalant.

Ha szeretnének valamit megbeszélni a futballistánkkal, nekik kell ide jönniük – mondta Hoeness. – Ettől eltekintve meg vagyok győződve róla, hogy Franck sok boldogságot szerez még a csapatnak, s fantasztikus teljesítménnyel segíti majd a Bayernt.”

Az 58 éves szakember kitért a holland válogatott Arjen Robben esetére is, aki sérülten jelentkezett a klubnál a nyári vb után, s várhatóan két hónapig nem játszhat. Az elnök a németalföldi együttes fizioterapeutájának, Dick van Toornnak tett szemrehányást nyilatkozatában.

„Nekünk a világ legjobb sportorvosai állnak a rendelkezésünkre, akik százszázalékos biztonsággal diagnosztizálnak. Ha Van Toorn úr nem ismerte fel a játékos sérülését, akkor az lenne a legjobb, ha vásárolna magának egy szemüveget.”

Hoeness hozzátette, Robben nem volt egészséges a dél-afrikai vb előtt és alatt, mégis pályára lépett a mérkőzések nagy részében.

„Ennek a felelőtlen magatartásnak most mi isszuk meg a levét – fogalmazott az elnök. – Kártérítést követelünk, bár pontos összeget nem tudok mondani.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik