Bayern München: áttörés előtt? 70 millió eurós akadémia épült

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.05.17. 16:09
Augusztusban megnyitják a Bayern München 70 millió euróból épített labdarúgó-akadémiáját, amelynek működéséhez nagy reményeket fűznek a klub vezetői.

„Sok éven át egy saját akadémia volt az álmunk" – mondta Uli Hoeness. A Bayern München elnöke utalt arra, hogy az utóbbi esztendőkben a felnőttek között egyetlen saját nevelésű játékosuk sem tudott meghatározó szerepet kiharcolni, bár a 24 éves osztrák David Alaba már 2008 óta a klubnál van.

Megjegyezte azt is, hogy a fiatalok helyzete ebből a szempontból sokkal nehezebb, mint más egyesületeknél.

Karl-Heinz Rummenigge vezérigazgató hozzátette, az akadémia élére kinevezett két szakember garancia a minőségre és a sikerre.

A 62 éves Hermann Gerland 2001 óta tartozik a bajorok szakmai stábjába, 2009-től a felnőttek egyik másodedzője. A 44 esztendős Jochen Sauer az elmúlt négy és fél évben a Red Bull Salzburg ügyvezető igazgatójaként tevékenykedett.

A szezon végén visszavonuló kapus, Tom Starke is az utánpótlásközpontban kap munkát.

„Az infrastruktúra lenyűgöző, a mi feladatunk az, hogy szakmailag ehhez mérhető tartalommal töltsük meg" – mondta Sauer.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik