Renato Sanches kifakadt – úgy tűnik, mindenképpen távozna Münchenből (Fotó: AFP)

 

A Bild értesülései szerint az idény során pályán töltött idejét keveslő Sanches ezt mondta a szünetben csapattársainak:

„Hála Istennek, már csak negyvenöt perc van hátra, utána elmegyek nyaralni, és vége. Remélhetőleg soha, de soha többet nem kell itt játszanom.”


Renato Sanchesnek ugyan vannak barátai a csapatban, és hálás a klubnak, de korábban is beszélt már arról, hogy nem elégedett a kevés játéklehetőséggel, és nem lát esélyt arra, hogy Niko Kovac vezetőedző irányításával ez megváltozik, így nyitott a távozásra. Uli Hoeness klubelnök viszont kedveli a portugál futballista stílusát, ezért szeretné megtartani.

Az Európa-bajnok a győztesen megvívott 2016-os kontinenstorna után érkezett Münchenbe a Benficától, ám nem tudta megvetni a lábát a kezdőcsapatban. 2017-ben kölcsönadták az akkor a Premier League-ben szereplő Swansea Citynek, amelynek színeiben 15 tétmérkőzést játszhatott. 2018-ban visszatért Németországba, ám a mögöttünk hagyott idényben is csupán 24 tétmeccsen kapott szerepet.