Bayern: Lothar Matthäus szerint Flickkel triplázhatnak a bajorok

T. I.T. I.
Vágólapra másolva!
2020.02.24. 16:06
null
Lothar Matthäus szerint a mostani Bayernben óriási potenciál van (Fotó: AFP)
Akár a 2013-as, Jupp Heynckes vezette, triplázó Bayern München sikereit is megismételheti Hans-Dieter Flick irányításával a klub – véli a korábbi német világklasszis, Lothar Matthäus. Az edzői pályafutása során anno a magyar válogatottat is irányító szakember a Bayern–Chelsea Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő kapcsán mondta el a véleményét a két együttesről. 

 

Mióta Flick az edző, minden sokkal nyugodtabb a Bayernnél. Talán leginkább Jupp Heynckes idejéhez lehetne hasonlítani. A csapat és a környezetében mindenki valahogy közelebb került egymáshoz – idézi Matthäust az AZ. – Azt gondolom, összejöhet a triplázás, de ahhoz mindennek passzolnia kell. Nagyon fontos, hogy Lucas Hernández és Kingsley Coman is egészséges legyen és topformában tudjon futballozni, ezzel extra minőséget hozva a gárdába.

Matthäus hozzátette: a Bayernnel ellentétben a jelenlegi Chelsea egyáltalán nem emlékeztet korábbi önmagára. A német klubikon ugyanakkor óvatosan azt is hozzátette, a Bayernnek kétszer is nagyon jó teljesítményt kell nyújtania ahhoz, hogy érvényesítse a papírformát a BL legjobb 16 együttese között.

„Egyértelműen a Bayern a favorit. Ez már nem az a nagy Chelsea, mint amiben Michael Ballack, John Terry, Frank Lampard vagy Didier Drogba játszott. Nagyon fiatal csapatuk van, amelynek jóval kisebb az esélye a továbbjutásra. De ezzel együtt is úgy érzem, a Bayernnek két nagyon jó meccsre lesz szüksége ahhoz, hogy a következő körbe jusson a Bajnokok Ligájában. Ha csak a játékosok minőségét nézzük, a mostani Bayern a mostani Chelsea előtt jár. A Premier League-ben csak a negyedikek a kékek, mindezt több mint 30 pontos lemaradásban a Liverpool mögött. N'Golo Kanté is sérült. Mindent egybevéve, a csapat már közel sem annyira lefegyverző, mint korábban volt” – tette hozzá a ma már 58 esztendős, a Bayern színeiben hét német bajnoki címet nyerő Lothar Matthäus.

LABDARÚGÁS, BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
KEDD

21.00: Chelsea–Bayern München
21.00: Napoli–Barcelona

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik