Sergino Dest (hátul) Jonathan Bambával küzd a Bajnokok Ligájában, az őszi Lille– Ajax csoportmeccsen (Fotó: AFP)

 

Dest a 2019–2020-as évadban vált alapemberré Amszterdamban, az aktuális idényben 16 bajnokin, összesen pedig 28 tétmérkőzésen lépett már pályára. A támadásokat is kifejezetten hatékonyan segíti, már öt gólpassznál jár az Eredivisie-ben. 

A 19 esztendős védő a jobb és a bal szélen, valamint középen egyaránt megállja a helyét. Ugyan Almerében, Hollandiában született, később – mivel apai ágról az – az amerikai korosztályos válogatottakat választotta, 2019 szeptemberében pedig a felnőttek között is bemutatkozott.  

A Bayern érdeklődése nem egyoldalú: Dest a hét közepén személyesen tekintette meg a bajorok Hoffenheim elleni kupamérkőzését. A müncheni együttes 4–3-ra nyert és jutott ezzel tovább. 

Dest esetleges átigazolási díját nem említik a források, ugyanakkor 2022 nyaráig szóló, épp az ősszel megkötött kontraktusa miatt aligha lesz olcsó.