Bayern: a korábbi szélső sportigazgatóként tér vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.31. 19:16
A német élvonalbeli Bayern München hivatalos közleményben jelentette be, hogy a bosnyák Hasan Salihamidzic lett a klub sportigazgatója. A 40 éves korábbi szélső hároméves szerződést írt alá, Matthias Sammert váltja ezen a poszton.

Salihamidzic játékosként kilenc évet töltött a Bayern Münchennél (1998–2007), ezalatt hatszoros bajnok, négyszeres Német Kupa-győztes, valamint Bajnokok Ligája-győztes is lett a bajorokkal. Később négy szezont lehúzott a Juventusban, majd 2012-ben a Wolfsburg futballistájaként jelentette be a visszavonulását.

A Bayern München pedig tárt karokkal várta vissza most, sportigazgatónak nevezték ki a korábbi bosnyák válogatottat, aki a védelem és a középpálya jobb oldalán is bevethető volt.

A sport1.de értesülései szerint a Bayern München vezetői tárgyaltak Oliver Kahnnal, Thomas Linkével és Mark van Bommellel is, de egyikükkel sem tudtak dűlőre jutni.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik