A hajrában mentett pontot a HSV a bajnok ellen

Vágólapra másolva!
2010.01.29. 22:35
null
A hajrában még Rost kapus is előrement gólt szerezni – de neki nem sikerült (Fotó: Reuters)
Piotr Trochowski hajrában szerzett szabadrúgásgóljával 1–1-re mentette a Hamburg a bajnok Wolfsburg elleni mérkőzését a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 20. fordulójában.

Bár még csak pénteket írunk, ki lehet jelenteni, hogy izgalmas hetet zár a Hamburg és a Wolfsburg is. A kikötővárosiak szombaton leigazolták a Real Madridtól az utóbbi évtized egyik, ha nem a legjobb befejező csatárát, Ruud van Nistelrooyt, a bajnoknál pedig hétfőn megköszönték az eddigi vezetőedző, Armin Veh munkáját.

A 20. forduló nyitó mérkőzésén egymásnak adott randevút a két együttes, a VfL kispadján már az ideiglenesen kinevezett Lorenz-Günther Köstner foglalt helyet, míg a HSV új szerzeménye, Van Nistelrooy kisebb sérülése miatt nem kapott szerepet a találkozón.

A tétlenségre kárhoztatott holland klasszis a Nordbank Arena díszpáholyából figyelte az eseményeket, így jól láthatta, ahogy a találkozó 34. percében „kollégája", Edin Dzeko megszerzi a vezetést az addig nem sokat mutató vendégeknek.

 DZEKO KAPUFÁS GÓLJA
 

A bosnyák csatár egy előreívelt labdát gyönyörű mozdulattal tett maga elé, majd 15 méterről, bal lábbal a Hamburg kapujának jobb sarkába csavart. A Wolfsburg vezető találata azért jelentett meglepetést, mert az első félidőben a hazaiak játszottak mezőnyfölényben, igaz, lehetőségeiket nem tudták értékesíteni.

Mivel a HSV helyzetkihasználása a folytatásban sem javult, a 77. percben hármas cserére szánta el magát Bruno Labbadia – és Piotr Trochowski behozatala végül nyerő húzásnak bizonyult.

A német válogatott középpályás a hosszabbítás pillanataiban nagyszerű szabadrúgásból megszerezte a hazaiak egyenlítő találatát, így a HSV legalább egy pontot otthon tartott – igaz, előzetesen győzelmet reméltek a hamburgi drukkerek.

TROCHOWSKI SZABADRÚGÁS GÓLJA
 
 BUNDESLIGA
20. FORDULÓ
Hamburg–Wolfsburg 1–1 (Trochowski 92., ill. Dzeko 34.)
 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Bayer Leverkusen 19 11 8 42–15 +27  41
2. Bayern München 19 11 6 2 39–17 +22  39
3. Schalke 19 11 5 3 29–15 +14  38
4. Borussia Dortmund 19 10 6 3 27–19 +8  36
5. Hamburg 20 9 8 3 37–21 +16  35
6. Werder Bremen 19 7 7 5 34–20 +14  28
7. Eintracht Frankfurt 19 7 7 5 24–25 –1  28
8. Mainz 19 7 6 6 24–26 –2  27
9. Hoffenheim 19 7 4 8 27–22 +5  25
10. Wolfsburg 20 6 7 7 36–39 –3  25
11. VfB Stuttgart 19 5 7 7 20–24 –4  22
12. Mönchengladbach 19 6 4 9 25–31 –6  22
13. 1. FC Köln 19 5 6 8 15–20 –5  21
14. Bochum 19 5 5 9 22–36 –14  20
15. Freiburg 19 5 3 11 19–36 –17  18
16. Hannover 19 4 5 10 21–31 –10  17
17. Nürnberg 19 3 4 12 13–34 –21  13
18. Hertha 19 2 4 13 16–39 –23  10
Ruud van Nistelrooy egyelőre csak a lelátóról figyelte új társait (Fotó: Reuters)
Ruud van Nistelrooy egyelőre csak a lelátóról figyelte új társait (Fotó: Reuters)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik