Világfutball: Zokoráék csúnyán keresztbe tettek Drogbának

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2020.05.11. 13:52
null
Didier Drogba (jobbra) egy közelmúltbeli abidjani jótékonysági rendezvényen (Fotó: AFP)
Kis túlzással elárasztották a világhálót a Didier Drogbát éltető zenei klipek, avagy csúcsra jár az Elefántcsontparti Labdarúgó-szövetség elnöki posztjáért kiírt választás kampánya. A korábbi játékosok tanácsa elkaszálta a favorit jelöltet, de ettől még simán lehet Drogba a szövetség új első embere.

Ha Didier Drogba elindul a hazája futballszövetségének elnöki posztjáért kiírt választáson, akkor azt tulajdonképpen meg sem kell tartani – gondolhatnánk Európából. Nagyot tévednénk.

A választás előcsatározásai már zajlanak, a korábbi válogatott játékosok választótestületének 14 tagja kinyilvánította akaratát: 11-en Sory Diabatéra voksoltak, hárman tartózkodtak – azaz Drogba egyetlen szavazatot sem kapott tőlük.

A korábbi játékostárs, a 123-szoros válogatott Didier Zokora el is mondta, miért:

„Didier Drogba, mint a szövetségünk tiszteletbeli elnöke, egyetlen összejövetelünkön sem jelent meg. Még csak nem is jelezte nekünk, hogy ringbe száll a szövetség elnöki posztjáért. Ez óriási tiszteletlenség volt a részéről” – világította meg döntésük emberi oldalát a három európai topligában megforduló Zokora, hozzátéve, hogy sem Drogba programját, sem a stábját alkotók felkészültségét nem látják biztosítéknak az elefántcsontparti futball mostaninál szebbnek remélt jövőjére.

Drogba és Zokora anno a Premier League-ben... (Fotó AFP)
Drogba és Zokora anno a Premier League-ben... (Fotó AFP)

Hiába sorakoztatnak fel szakmai érveket is az ő emberük, a szövetség alelnöki, a helyi profi liga elnöki posztját betöltő, az elefántcsontparti futballban több mint 15 éve dolgozó Sory Diabaté mellett, Zokoráék állásfoglalása nagy felzúdulást keltett a nyugat-afrikai országban, sokak szerint puszta gonoszságból igyekeznek betartani Drogbának.

„Drogba nem csak a 104 válogatott mérkőzésen szerzett 65 gólja miatt örvend hatalmas népszerűségnek – érzékeltette a helyi közhangulatot Guisse Kouadio Charles elefántcsontparti újságíró a Guardiannek. – A polgárháború utáni időszakban ő volt a béketeremtés egyik arca. Nemcsak a pályán, hanem azon kívül is rengeteget tett az országért. Sok helyi fiatal az általa folyósított ösztöndíjnak köszönhetően tanulhat, iskolák, kórházak építéséhez járult hozzá öt városban is.”

Az említett 14 játékos szervezete alkotja az öt jelölőtestület egyikét, azaz van még négy (az aktív futballistáké, az edzőké, a játékvezetőké és a sportorvosoké), amelynek segítségével Drogba hivatalos jelöltté léphet elő. Magán az „igazi” választáson a 81-ből öt voks lesz Zokoráéké.

Drogbának jó a politikai hátszele, és a napokban – sok ismert labdarúgó mellett – beállt mögé egy másik legendás elefántcsontparti futballista, Yaya Touré is, aki szerint Drogba a modernizálás záloga, és vétek lenne veszni hagyni a lehetőséget, hogy egy Drogba-kaliberű sportember részt akar venni hazája közéletében.

A nép hangját pedig a bevezetőben említett klipek hivatottak megszólaltatni, például a humorista Le Magnific dala, amelyben többek között elhangzik: „A franciáknak Zidane-juk van, a portugáloknak Cristiano Ronaldójuk, az argentinoknak Lionel Messijük, nekünk, elefántcsontpartiaknak pedig egy Didier Drogbánk. Én Drogbát választanám, a szövetségbe, elnöknek! Hogy egység legyen a játékosok között, hogy megértés legyen a vezetők között – és természetesen mert jó a programja!”

… ÉS MÉG KÉT TÁMOGATÓ KLIP

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik