Világfutball: három mérkőzésre zöld-fehérbe öltözik Messi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.17. 12:06
Lionel Messi és barátai három bemutató mérkőzést játszanak a nyáron – jelentette be a Barcelona argentin labdarúgójának nyári programját szervező ügynökség.

A „Messi és barátai" fantázianéven futó, zöld-fehérbe öltöző csapatot Fabio Capello irányítja majd, míg az ellenfél a Robinho köré szerveződő, Zico által dirigált piros-kék csapat lesz.

A két csapat június 29-én a kolumbiai Medellínben, július 2-án a perui Limában, míg az amerikai nemzeti ünnepen, július 4-én Los Angelesben vív meg egymással.

Az első, medellíni mérkőzésre Messi csapatába többek között Sergio Agüerót (Manchester City), Javier Mascheranót (Barcelona), Emiliano Insúát (Atlético Madrid), Martín Demichelist (Málaga), Agustin Oriónt (Boca Juniors), Ricardo Alvárezt (Internazionale) és Pablo Aimart (Benfica) várják, míg a másik oldal fényét a tervek szerint James Rodríguez (Porto), Antonio Cassano (Internazionale), Daniel Osvaldo (Roma), Eric Abidal (Barcelona), Marek Hamsík (Napoli) és Bojan Krkic (Milan) jelenléte emeli majd.

A következő két mérkőzésen szeretnék megnyerni a részvételre többek között Didier Drogbát (Galatasaray) és Radamel Falcaót (Atlético Madrid) is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik