FIFA: független szakértőkkel az afrikai szövetség reformjáért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.09.11. 14:46
null
Ahmad Ahmad CAF- és Gianni Infantino FIFA-elnök (Fotó: AFP)
Független szakértői testületet állított fel a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) annak érdekében, hogy segítsen végrehajtani azokat a reformokat, amelyekkel helyreállíthatják a különböző botrányok által sújtott afrikai szövetséget (CAF).

 

A FIFA augusztus 1-jén vette át a CAF irányítását, és a feladattal főtitkárát, Fatma Samourát bízta meg. Erre azután került sor, hogy Ahmad Ahmad CAF-elnök – egyben FIFA-alelnök – korrupciógyanúba keveredett, és szexuális zaklatással is megvádolták. A madagaszkári sportvezető a posztján maradt, de a FIFA etikai bizottsága is vizsgálatot indított ellene.

A FIFA által felkért független szakértői testület első ülését Gianni Infantino FIFA-elnök vezette kedden Kairóban, és úgy fogalmazott, a bizottságban tevékenykedő szakemberek képezik az afrikai futball jövőjének alapját.

„Számítunk a támogatásukra, a sportág iránt érzett szenvedélyükre és az újító javaslataikra" – jelentette ki.

Az öttagú testületben politikus, jogász, pénzügyi szakértő, valamint Mali korábbi külügyminisztere, Abdoulaye Diop is helyet kapott. A testület feladata kialakítani és elősegíteni azokat a reformokat, amelyekkel a FIFA helyre kívánja állítani az afrikai szövetség működését.

A CAF a szerdai közleményében azt írta, hogy a szakértői csapat első ülésén a témák között a szervezet könyvvizsgálata, átláthatósága, valamint a versenysorozatok hatékony megszervezése, az afrikai futball növekedése és fejlesztése, illetve a szövetség 54 tagszervezetének támogatása és előre mozdítása szerepelt.

„Olyan akadályokba ütköztünk, amelyek leküzdéséhez segítséget kértünk, ezért van szükségünk önökre, független szakértőkre is. Együtt előre juthatunk" – idézte a CAF közleménye Ahmad Ahmadot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik