Vesz egy argentin védőt a PSG, és készül még egy nagy dobásra

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2017.08.19. 09:46
null
Neymar talán már azt mutatja, ki lesz a PSG következő igazolása (Fotó: AFP)
Tart a fesztiválok dandárja, kezd leértékelődni a tanári pálya, dalmahodik a gyümölcsvita a lekvár- és a pálinkalobbi között, legszívesebben elutaznánk last minutébe, túl vagyunk minden idők legjobb alapozásán, de még idény eleji a forma, és mint a bolond, dolgozunk, mert egy kicsit pihentünk a nyáron – azaz idén is elérkeztünk a nyári átigazolási idény hajrájához. Ezúttal is Angliában néztünk körül előbb, hogy onnan átugorjunk a nap- és pletykafényes Olaszországba, majd visszakanyarodjunk a német Bundesligán át a Ligue 1-be.

 

Ahogyan azt megszokhattuk, nem áll le a PSG, bár annyit mindenképpen tanult az előző idényből, hogy nem áll neki pánikszerűen, de teljesen fölöslegesen igazolni, lásd a Jesébe beleölt majdnem 35 millió eurót – a szélsőt most csak a Stoke Cityhez sikerült elhelyezni, és hozzá hasonlóan kölcsönben gyűjt erőt a csatár Jean-Christophe Bahebeck is.

A PSG meg némi pénzt gyűjt, ezért is engedi el Blaise Matuidit a Juventushoz, és a végén ügyesen alkudozott, felsrófolta a vételárat bónuszokkal együtt harminc és fél millió euróig, míg Serge Aurier minden bizonnyal a Tottenhamben fog kikötni (de minimum Angliában).

Ha hinni lehet a francia sajtónak, több eszük van annál a párizsiaknak, hogy elengedjék Barcelonába vagy bárhová a kezdőből Ángel Di María miatt kiszorult Julian Draxlert, bár érdekes módon az argentin neve is felmerült a katalánoknál. Honfitársa, Javier Pastore és a fiatal bekk, Presnel Kimpembe ügyében állítólag az Inter, Hatem Ben Arfáéban az ötmillió eurót már ajánló Fenerbahce, a Galatasaray, a Lyon és a Nice tárgyal a fővárosiakkal egy kínai kérő mellett, Lucas Moura neve meg az Arsenalnál vetődött fel – sőt Arsene Wenger nagyon kedveli Draxler játékát, árulta el egy ügynök, aki szerint a németet vitte volna a nyáron a Borussia Dortmund, a Liverpool és az AC Milan is, de a heti 100 ezer eurós párizsi bérrel érdemben vetekedő fizetést csak Londonban tudnának biztosítani a támadó középpályásnak.

Draxler érdekes módon akár Ousmane Dembélé vagy Philippe Coutinho helyettese is lehet, így vagy úgy...

Thomas Meunier a Real Madridhoz tart, Grzegorz Krychowiak neve több spanyol és olasz csapatnál, illetve a Lyonnál is szóba került, leginkább azonban a Chelsea-hez húzza állítólag a szíve, a Pastore, Kimpembe kettőst pedig szívesen látná a Monaco is.

Neymar végre elkezdte hűteni a kedélyeket

 

Kell is a pénz: a PSG sokadszor is bejelentkezett a Monacónál Fabinhóért, de kosarat kapott (a brazil maga nagyon szívesen költözne, állítása szerint a válogatottbeli karrierje miatt, ám így jöhet helyette a Diadalív árnyékába Jean Michaël Seri a Nice-től). A hercegségbeliek még csak árat sem mondtak Fabinhóért; nem úgy Kylian Mbappé ügyében, akiért a nagy talján transzfertudor, Gianluca Di Marzio értesülései szerint 155 millió eurót ajánlott a kérő – és kért kerek kettőszázat az eladó.

Meg lehet nyugodni: bónuszokkal.

Ezért is vetették fel angol lapok igen logikusan, hogy sokkal olcsóbb lenne megvenni akkor Alexis Sánchezt, a vételárat Draxlerrel és Lucas Mourával akár nullára is lehetne csökkenteni (ezt már mi tettük hozzá) – és besegíthet az ügybe a Barcelona, amely elviheti jó áron a kezdőből Sánchez vagy Mbappé miatt amúgy is minden bizonnyal kiszoruló Di Maríát.

Akit úgy adott el a Real Madrid pár éve a Manchester Unitednek, hogy az nem adhatja tovább a Barcelonának, értelemszerűen az angolok már nem kötöttek ki „anti-Barca” opciót az újabb eladáskor.

Egyetlen apróságra felhívnánk még a figyelmet: az argentin szélső februárban betölti a harmincadik évét, azaz ahogyan Sánchez eladása mellett szól a chilei jövőre lejáró szerződése, úgy az argentin távozása mellett is akadnak érvek.

No, nem mintha Sánchez sokkal fiatalabb lenne, bár bizonyos körülmények között egyetlen esztendő is felér egy örökkévalósággal, Draxler egyébként nemsokára huszonnégy. Ha az Arsenal szemszögéből nézzük az ügyet, rájövünk: bölcsebb lenne eladni Sánchezt most egy külföldi ligába, és gyorsan pótolni, akár Draxlerrel, mert egy Sánchezhez mérhető képességű játékost manapság csak a Barcelona (ez nem valószínű), a Real Madrid (ez meg pláne) és a PSG tudna igénye szerint megfizetni – az angliai Chelsea, Manchester City, Manchester United trión kívül.

Rémesen zsenánt lenne Wengernek, ha addig halogatná Sánchez eladását, hogy az jövőre aláírjon mondjuk a Manchester Cityhez…

De ki jöhet még a PSG-hez? Például az interes Joao Mário, akit a milánóiak változatos formában cserélnének el, az Atlético Madrid kapusa, a százmillió euróra taksált Jan Oblak, esetleg David de Gea vagy a sportingos Rui Patrício, utóbbi negyvenmillió euróért – a legmeglepőbb két felvetés az FC Porto szűrője, Danilo Pereira és az Estudiantes fiatal argentin középső védője, Juan Foyth.

Utóbbi klubjával már meg is egyeztek a párizsiak (ők 13 millió eurót kínáltak, a Tottenham csak 10.5 milliót), jelenleg a játékossal egyeztetnek.

Szinte biztos, hogy nem ő lesz az utolsó nyári érkező Párizsban.

Ahol okos lépés volt, hogy egy klubikonnal erősítettek háttérfronton: a legendás Luis Fernández lesz ezentúl a gárda akadémiájának sportigazgatója, és ő fogja kiépíteni a nagyvilágban a PSG szatellitklub-hálózatát.

Ilyenek lennének egy peches nyár után (Transfermarkt)
Ilyenek lennének egy peches nyár után (Transfermarkt)

 

Az AS MONACÓNAK most nincs ideje ilyesmire, de az is igaz, ha Thomas Lemart, Fabinhót és Mbappét is eladná még a Benjamin Mendy, Bernardo Silva, Allan Saint-Maximin, Valere Germain, Abdou Diallo, Corentin Jean sor után, megvehetné a magyar első és másodosztályt, stadionostól, edzőpályástól, mindenestől – és még így is simán befuthatna a PSG mögött a második helyre.

Egyelőre nagyon tartja a fenti triót a klub, egyrészt mert nélkülük sokkal rosszabbul szerepelne a Bajnokok Ligájában, másrészt nagyon jól tudja, hogy ebben a félőrült világban tényleg kapna Lemarért hetvenmilliót, a nyáron a Bayern Münchennek és a Juventusnak sem odaadott Fabinhóért negyvenötöt, Mbappéért pedig legalább százhatvanat.

A hercegségbeliek nyári erősítéseit már kiveséztük korábban, lásd a fenti linkkockát, azóta érkezett még a 21 esztendős támadó mindenes, Adama Diakhaby a Rennes-től, tízmillió euróért, ám talán még nála is nagyobb fogás a Lyontól – szerződése lejárta után – ingyen megfogott szélső, az algériai Rasid Gezzal.

Az előző idényt csak tíz kanadai ponttal fejezte be, de korábban 19-ig jutott, érthetetlen kissé, miért nem távozott a Premier League-be vagy a Serie A-ba. A Monaco nagyon örül a kissé nehezen kezelhető játékosnak, 2021-ig kötött vele szerződést, hogy Bernardo Silva örökébe lépjen.

Az OL szívesen megtartotta volna, azonban csak bruttó 2.8 millió eurós éves fizetést kínált neki a hosszabbításért, ellenben a Monaco 1.8 milliót, nettóban – és egyben hárommilliót az aláírásért. Ezzel a Zenit sem tudott versenyezni.

Tovább erősítenének a piros-fehérek, de érzésünk szerint Patrik Schick, pláne Sergi Roberto aligha éppen őket választja majd – ellenben Giannelli Imbula a Stoke-tól tökéletes Fabinho-helyettes lehet (vele a Monaco már meg is egyezett, az angolok 15-20 milliót kaphatnak érte, sokkal kevesebbet, mint amennyiért vették).

Mbappéé pedig adott esetben az Atlético Madrid Luciano Viettója, akit a Sampdoria, a Valencia és a Villarreal is vinne. Érdekes, hogy négy támadót (Saint-Maximin, Germain, Jean, Nabil Dirar) is eladott korábban a klub, és Irvin Cardona után most a portugál balszélső, Gil Dias is kölcsönbe került, ő a Fiorentinához (két évre), míg a támadó középpályás Jusszef Ait-Bennasszer a Caent erősíti a következő idényben.

Mindkét játékos vételi opcióval távozott, és közben a Watford hivatalos ajánlatot tett az argentin ékért, Guido Carrillóért.

Befutna ez a Lyon a második helyre?
Befutna ez a Lyon a második helyre?

Utoljára 2013 nyarán költött kevesebbet az erősítésekre az OLYMPIQUE LYON, mint amennyi bevétele volt az eladásokból, és azóta érkezett ugyan Maxwel Cornet, Sergi Darder, Mapou Yanga-Mbiwa, Rafael és Memphis Depay is, de igencsak átgondolatlanul igazolgat mostanában a klub.

Az még hagyján, hogy a két éve megvettek közül Mathieu Valbuena, Olivier Kemen és Claudio Beauvue sincs már meg, ám a tavaly érkezők közül máris távozott két védő, Emanuel Mammana és Nicolas N'Koulou, illetve két támadó, Jean-Philippe Mateta és Maciej Rybus, azaz egyedül a télen vett Memphis Depay van még mindig a Lyon alkalmazásában az elmúlt idényben piros-kék-fehérbe öltözők közül.

A legnagyobb csapás az Alexandre Lacazette, Mathieu Valbuena, Corentin Tolisso, Maxime Gonalons, Emanuel Mammana, Nicolas N'Koulou gerinc távozása, továbbá a már említett Gezzal és a 14-szeres válogatott szélső hátvéd, Christophe Jallet is elhagyta a fedélzetet, fiatal kollégáját, Jordy Gaspart meg ráadásul a Monaco happolta el. Közülük a harmincon felüli korosztályt csak Jallet és Valbuena képviseli, azaz bajba került a csapat.

Jött eddig egy szélső a Chelsea-től (Bertrand Traoré), egy 24 éves csatár a Real Madridtól (a remek formában lévő Mariano Díaz), egy brazil középső védő a Besiktastól (Marcelo), egy francia (Ferland Mendy) és egy brazil (Marcal) balbekk a Le Havre-tól, illetve a Benficától, plusz egy holland válogatott védő (Kenny Tete) – a saját utánpótlásból pedig felkerült a luxemburgi középpályás, Christopher Martins Pereira, valamint a francia utánpótlás-válogatottak összeszokott csatárkettőse, az Amine Gouiri, Myziane Maolida duó.

A vezetők is érzik, sovány a névsor (főleg, ha a szélső Maxwel Cornet-t elvinné a Dortmund vagy a Watford, a középpályás Jordan Ferrit meg a Toulouse): jöhet még az Olympiakosz bekkje, Panajotisz Recosz, a celtás középpályás, Pape Cheikh Diop, sunderlandes kollégája, Didier Ndong vagy a nápolyi szélső, Emanuele Giaccherini.

„Nem vagyok egy PSG-ellenes figura, de Neymar megvételével a PSG költségvetése lesz vagy 700 millió euró – filozofált a Lyon extravagáns elnöke, Jean-Michel Aulas. – Ennyi bevétele azonban nincs a klubnak, kiegyensúlyozatlan a költségvetése, mégis megszerzi majd a bajnoki címet. Persze vannak pozitívumai is a PSG-nek, új szponzorokat szerez a Ligue 1-nek, és újra lehet tárgyalni a tévés közvetítési jogokat. De ez egy veszélyes buborék, és nem tudjuk, mivé fejlődik. Sajnos nincs már Michel Platini az UEFA élén, a pénzügyi fair play elveszítette a legnagyobb védelmezőjét. Ezt a törvényt senki sem veszi már komolyan Európában.”

LIGUE 1, NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
2017

AMIENS
Érkezett: Mathieu Bodmer (Guingamp, i.), Jean-Christophe Bouet (Dunkerque, i.), Brighton Labeau (Monaco B, ingyen), Gaël Kakuta (Hopej China Fortune, i.), Prince Gouano (Atalanta i.), Sekou Baradji (egyesült nélküli), Moussa Konaté (Sion, 3.500.000 euró)
Kölcsönbe: Jean-Luc Dompé (Standard Liege)
Távozott: Joachim Eickmayer (Les Herbiers, i.), Richard Soumah (Maccabi Petah Tikva), Aboubakar Kamara (szl.), Aboubakar Kamara (Fulham, 6.000.000)
Kölcsönbe: Jordan Lefort (Quevilly)
Kölcsönből vissza: Junior Tallo (Lille)

ANGERS
Érkezett: Enzo Crivelli (Bordeaux, 4.000.000), Baptiste Guillaume (Lille, 2.000.000), Lassana Coulibaly (Bastia, 2.000.000), Angelo Fulgini (Valenciennes, 1.400.000), Loic Puyo (Nancy, i.), Wilfried Kanga (PSG U19, i.), Saliou Ciss (Valenciennes)
Kölcsönből vissza: Goran Karanovic (Sochaux), Yoane Wissa (Laval)
Távozott: Nicolas Pepe (Lille, 10.000.000), Famara Diédhiou (Bristol City, 6.000.000), Pablo Martinez (Racing Strasbourg), Dzsamel Szaihi (szl.), Issa Cissokho (szl.), Cheikh Ndoye (Birmingham City, i.), Goran Karanovic (szl.), Grégory Bourillon (Chateauroux, i.), Dickson Nwakaeme (szl.)
Kölcsönbe: Yoane Wissa (AC Ajaccio), Férébory Doré (Clermont Foot)
Kölcsönből vissza: Kévin Bérigaud (Montpellier), Jonathan Bamba (St.-Étienne)

GIRONDINS BORDEAUX
Érkezett: Youssouf Sabaly (PSG, 4.000.000), Lukas Lerager (Waregem, 3.500.000), Alexandre Mendy (Guingamp, 600.000), Benoit Costil (Stade Rennais, i.), Vukasin Jovanovics (Zenit, 3.000.000), Jonathan Cafú (Ludogorec, 7.500.000), Otávio (Atlético Paranaense, 5.000.000)
Kölcsönből vissza: Pablo (Corinthians), Théo Pellenard (Paris FC), Frédéric Guilbert (Caen), Enzo Crivelli (Bastia), Cédric Yambéré (APOEL Nicosia), Pablo (Corinthians)
Távozott: Adam Unasz (Napoli, 10.000.000), Enzo Crivelli (Angers, 4.000.000), Jérémy Ménez (Antalyaspor, 1.500.000), Cédric Yambéré (Dijon, 500.000), Cédric Carrasso (szl.), Nicolas Maurice-Belay (szl.), Abdou Traoré (szl.), Frédéric Guilbert (Caen, 1.500.000), Nicolas Pallois (Nantes, 2.000.000), Kévin Soni (Peralada, i.), Pablo (Corinthians, 3.000.000), Mauro Arambarri (Boston River, i.)
Kölcsönbe: Paul Bernardoni (Clermont)
Kölcsönből vissza: Youssouf Sabaly (PSG), Vukasin Jovanovics (Zenit)

CAEN
Érkezett: Alexander Djiku (Bastia, 2.000.000), Stef Peeters (St.-Truiden, 1.500.000), Baissama Sankoh (Guingamp, 500.000), Brice Samba (Olympique Marseille, i.), Frédéric Guilbert (Bordeaux, 1.500.000), Jan Repas (Domzale)
Kölcsönbe: Jusszef Ait-Bennasszer (Monaco)
Kölcsönből vissza: Jordan N’Kololo (Laval), Christian Kouakou (Nimes)
Távozott: Jean-Victor Makengo (Nice, 5.000.000), Jordan Adéoti (Auxerre, i.), Sziam Ben Jusszef (Kasimpasa, i.), Steed Malbranque (visszavonult), Aleddin Jahja (Nancy, i.)
Kölcsönbe: Pape Sané (Auxerre), Paul Reulet (Boulogne), Chaker Alhadhur (Chateauroux)
Kölcsönből vissza: Frédéric Guilbert (Bordeaux)

DIJON
Érkezett: Wesley Lautoa (Lorient, 1.500.000), Cédric Yambéré (Bordeaux, 500.000), Wesley Said (Rennes), Benjamin Jeannot (Lorient)
Kölcsönbe: Naim Szliti (Lille)
Kölcsönből vissza: Mamadou Thiam (Clermont), Jessy Benet (Avranches)
Távozott: Lois Diony (St.-Étienne, 10.000.000), Pierre Lees Melou (Nice, 5.000.000), Jordan Loties (Eupen, i.), Junisz Abdelhamid (Stade Reims), Jessy Benet (szl.), Romain Amalfitano (szl.), Usszama Haddadi (szl.), Cédric Varrault (szl.), Jérémie Bela (Albacete, i.), Mamadou Thiam (Barnsley)
Kölcsönből vissza: Marvin Martin (Lille)

GUINGAMP
Érkezett: Lebogang Phiri (Bröndby, i.), Abdoul Camara (Derby County, i.), Felix Eboa Eboa (PSG B), Marcus Thuram (Sochaux), Pedro Rebocho (Benfica), Marc-Aurele Caillard (Clermont Foot), Franck Tabanou (Swansea City, i.)
Kölcsönből vissza: Benjamin Angoua (New England Revolution)
Távozott: Alexandre Mendy (Bordeaux, 600.000), Baissama Sankoh (Caen, 500.000), Nill De Pauw (Zulte Waregem, 350.000), Dorian Léveque (PAOK Szaloniki, i.), Cheick Traoré (Chateauroux, i.), Johnny Placide (szl.), Mathieu Bodmer (Amiens, i.), Romain Salin (Sporting CP, i.)
Kölcsönből vissza: Marcal (Benfica)

LILLE
Érkezett: Luiz Araújo (Sao Paulo, 10.500.000), Nicolas Pepe (Angers, 10.000.000), Thiago Mendes (Sao Paulo, 9.000.000), Kévin Malcuit (St.-Étienne, 9.000.000), Edgar Ié (Belenenses, 5.500.000), Xeka (Braga, 5.000.000), Naim Szliti (Red Star FC, 2.000.000), Fodé Ballo-Touré (PSG B, i.), Chahreddine Boukholda (AS Monaco B, i.), Kouadio-Yves Dabila (AS Monaco B, i.), Thiago Maia (Santos, 14.000.000)
Kölcsönbe: Ezequiel Ponce (AS Roma), Caju (Santos, 500.000)
Kölcsönből vissza: Junior Tallo (Amiens), Baptiste Guillaume (Racing Strasbourg), Lenny Nangis (Bastia), Soualiho Meité (Zulte Waregem), Marvin Martin (Dijon)
Távozott: Soualiho Meité (Zulte Waregem, 5.100.000), Sébastien Corchia (Sevilla, 5.000.000), Baptiste Guillaume (Angers, 2.000.000), Franck Béria (visszavonult), Marko Basa (szl.), Rio Mavuba (Sparta Praha, i.), Marvin Martin (Reims, i.)
Kölcsönbe: Gabriel (Troyes), Naim Szliti (Dijon)
Kölcsönből vissza: Xeka (Braga), Rony Lopes (AS Monaco), Ricardo Kishna (Lazio), Stoppila Sunzu (Sanghaj Senhua), Naim Szliti (Red Star FC), Nicolas de Préville (Oostende)

METZ
Érkezett: Gerónimo Poblete (Colón, i.), Quentin Beunardeau (Tubize, i.), Moussa Niakhaté (Valenciennes), Nolan Roux (St.-Étienne), Cafú (Lorient)
Kölcsönből vissza: Habib Diallo (Stade Brest), Hamza Szahi (Epinal)
Távozott: David Oberhauser (Plataniasz, i.), Hamza Szahi (Auxerre), Guido Milan (Tiburones Rojos, i.), Franck Signorino (szl.), Kavasima Eidzsi (szl.), Georges Mandjeck (Sparta Praha, 1.300.000), Ismaila Sarr (Rennes, 17.000.000), Cheick Doukouré (Levante, 1.600.000), Simon Falette (Eintracht Frankfurt, 2.700.000)
Kölcsönből vissza: Mevlüt Erdinc (Hannover), Cheick Diabaté (Osmanlispor)

MONACO
Érkezett: Youri Tielemans (Anderlecht, 25.000.000), Terence Kongolo (Feyenoord, 15.000.000), Soualiho Meité (Waregem, 8.000.000), Jordi Mboula (Barcelona U18, 3.000.000), Diego Benaglio (Wolfsburg, i.), Jordy Gaspar (Olympique Lyon, i.), Adama Diakhaby (Rennes, 10.000.000), Rasid Gezzal (Lyon, i.)
Kölcsönből vissza: Gil Dias (Rio Ave), Dinis Almeida (Belenenses), Corentin Jean (Toulouse), Elderson (Sporting Gijón), Jusszef Ajt-Benasszer (Nancy), Ilyes Chaibi (AC Ajaccio), Jonathan Mexique (Red Star), Adama Traoré (Rio Ave), Rony Lopes (Lille), Allan Saint-Maximin (Bastia), Lacina Traoré (Sporting Gijón)
Távozott: Bernardo Silva (Manchester City, 50.000.000), Valere Germain (Olympique Marseille, 8.000.000), Corentin Jean (Toulouse, 3.500.000), Elderson (Sivasspor), Nabil Dirar (Fenerbahce, 3.500.000), Morgan De Sanctis (visszavonult), Abdou Diallo (Mainz, 5.000.000), Tiemoué Bakayoko (Chelsea, 40.000.000), Benjamin Mendy (Manchester City, 57.500.000), Allan Saint-Maximin (Nice, 10.000.000)
Kölcsönbe: Jonathan Mexique (Cercle Bruges), Irvin Cardona (Cercle Bruges), Jordy Gaspar (Cercle Bruges), Jusszef Ait-Bennasszer (Caen), Gil Dias (Fiorentina)

MONTPELLIER
Érkezett: Jérémie Porsan-Clemente (Olympique Marseille B, i.), Ruben Aguilar (Auxerre, i.), Benjamin Lecomte (Lorient, 2.500.000), Pedro Mendes (Rennais, 1.000.000), Giovanni Sio (Rennais, 2.200.000)
Kölcsönbe: Jonathan Ikoné (PSG), Facundo Píriz (Ahmat Groznij, i.)
Kölcsönből vissza: Kévin Bérigaud (Angers)
Távozott: Steve Mounié (Huddersfield, 13.000.000), Geoffrey Jourdren (Nancy, i.), Mathieu Deplagne (Troyes), Souleymane Camara (szl.), Mamadou N’Diaye (szl.), Cédric Mongongu (szl.), Riad Budebuz (Real Betis, 7.000.000)
Kölcsönből vissza: Jonathan Ikoné (PSG), Yacouba Sylla (Rennais)

NANTES
Érkezett: Kayembe (FC Porto B), Nicolas Pallois (Bordeaux, 2.000.000), Ciprian Tatarusanu (Fiorentina, 2.500.000), Yassine El Ghanassy (Oostende), Andrei Girotto (Tombense, 2.000.000)
Kölcsönbe: Chidozie Awaziem (FC Porto B)
Kölcsönből vissza: Fernando Aristeguieta (CD Nacional)
Távozott: Amin Harit (Schalke, 8.000.000), Oswaldo Vizcarrondo (Troyes, i.), Rémy Riou (Alanyaspor, 1.000.000), Fernando Aristeguieta (Caracas FC, i.), Guillaume Gillet (Olympiakosz, 1.000.000)
Kölcsönből vissza: Sérgio Oliveira (FC Porto), Felipe Pardo (Olympiakosz)

NICE
Érkezett: Jean-Victor Makengo (Caen, 5.000.000), Pierre Lees Melou (Dijon, 5.000.000), Adrien Tameze (Valenciennes, 800.000), Christophe Jallet (Lyon, i.), Wesley Sneijder (Galatasaray, i.), Allan Saint-Maximin (Monaco, 10.000.000)
Kölcsönből vissza: Szaid Benrahma (GFC Ajaccio), Dorian Caddy (Clermont Foot), Franck Honorat (Sochaux), Mouez Hassen (Southampton)
Távozott: Dorian Caddy (Quevilly, i.), Franck Honorat (Clermont, i.), Paul Baysse (Málaga, i.), Munir Obbadi (szl.), Alexy Bosetti (szl.), Dalbert (Inter, 20.000.000), Valentin Eysseric (Fiorentina, 3.500.000)
Kölcsönbe: Szaid Benrahma (Chateauroux), Mouez Hassen (Chateauroux)
Kölcsönből vissza: Ricardo Pereira (FC Porto), Junesz Belhanda (Dinamo Kijev), Anasztasziosz Donisz (Juventus)

OLYMPIQUE LYON
Érkezett: Bertrand Traoré (Chelsea, 10.000.000), Mariano Díaz (Real Madrid, 8.000.000), Marcelo Filho (Besiktas, 7.000.000), Ferland Mendy (Le Havre, 5.000.000), Marcal (Benfica, 4.500.000), Kenny Tete (Ajax, 4.000.000)
Kölcsönből vissza: Xeka (Braga), Rony Lopes (AS Monaco), Ricardo Kishna (Lazio), Stoppila Sunzu (Sanghaj Senhua), Naim Szliti (Red Star FC), Nicolas de Préville (Oostende), Louis Nganioni (Stade Brest), Clément Grenier (AS Roma), Romain Del Castillo (Bourg-en-Bresse), Olivier Kemen (GFC Ajaccio), Aldo Kalulu (Rennais)
Távozott: Alexandre Lacazette (Arsenal, 53.000.000), Corentin Tolisso (Bayern München, 41.500.000), Maxime Gonalons (AS Roma, 5.000.000), Mathieu Valbuena (Fenerbahce, 1.500.000), Jordy Gaspar (AS Monaco, i.), Rasid Gezzal (Monaco, i.), Maciej Rybus (Lokomotiv Moszkva, 1.750.000), Christophe Jallet (Nice, i.), Emanuel Mammana (Zenit, 16.000.000)
Kölcsönbe: Gaëtan Perrin (Orléans), Jean-Philippe Mateta (Le Havre), Olivier Kemen (GFC Ajaccio), Aldo Kalulu (Sochaux), Nicolas N'Koulou (Torino, 500.000)

OLYMPIQUE MARSEILLE
Érkezett: Florian Thauvin (Newcastle United, 11.000.000), Luiz Gustavo (Wolfsburg, 10.000.000), Valere Germain (AS Monaco, 8.000.000), Clinton N’Jie (Tottenham, 7.000.000), Adil Rami (Sevilla, 6.000.000), Steve Mandanda (Crystal Palace, 3.000.000)
Kölcsönbe: Jordan Amavi (Aston Villa, 2.000.000)
Kölcsönből vissza: Baptiste Aloé (Valenciennes), Stéphane Sparagna (Auxerre), Lucas Ocampos (Genoa), Julien Fabri (Bourg-en-Bresse)
Távozott: Karim Rekik (Hertha, 2.500.000), Stéphane Sparagna (Boavista, i.), Brice Samba (Caen, i.), Julien Fabri (Stade Brest, i.), Abou Diaby (szl.), Baptiste Aloé (Valenciennes, i.), Bill Tuiloma (Portland Timbers, i.)
Kölcsönbe: Szaif-Eddin Haui (Troyes)
Kölcsönből vissza: Aaron Leya Iseka (Anderlecht), Florian Thauvin (Newcastle United), Bafétimbi Gomis (Swansea City), William Vainqueur (AS Roma), Zinédine Machache (Toulouse), Clinton N’Jie (Tottenham)

PARIS SAINT-GERMAIN
Érkezett: Yuri Berchiche (Real Sociedad, 16.000.000), Dani Alves (Juventus, i.), Neymar (Barcelona, 222.000.000)
Kölcsönből vissza: Youssouf Sabaly (Bordeaux), Jesé (Las Palmas), Jonathan Ikoné (Montpellier), Jean-Christophe Bahebeck (Pescara), Salvatore Sirigu (Osasuna)
Távozott: Jean-Kévin Augustin (RB Leipzig, 13.000.000), Youssouf Sabaly (Bordeaux, 4.000.000), Salvatore Sirigu (FC Torino, i.), Maxwell (visszavonult), Blaise Matuidi (Juventus, 20.000.000)
Kölcsönbe: Jonathan Ikoné (Montpellier), Jesé (Stoke City), Jean-Christophe Bahebeck (Utrecht)

RENNES
Érkezett: Faitout Maouassa (Nancy, 7.000.000), Brandon (RCD Mallorca, 3.000.000), Hamari Traoré (Stade Reims, 2.400.000), Benjamin Bourigeaud (Lens, 3.500.000), Ismaila Sarr (Metz, 17.000.000)
Kölcsönből vissza: Abdoulaye Diallo (Rizespor), Sébastien Salles-Lamonge (Le Havre), Kermit Erasmus (Lens), Yacouba Sylla (Montpellier)
Távozott: Gelson Fernandes (Eintracht Frankfurt, 500.000), Benoit Costil (Bordeaux, i.), Wesley Said (Dijon, 1.500.000), Ermir Lenjani (szl.), Sylvain Armand (visszavonult), Pedro Mendes (Montpellier, 1.000.000), Giovanni Sio (Montpellier, 2.200.000), Ermir Lenjani (Sion, i.), Adama Diakhaby (Monaco, 10.000.000), Dimitri Kevin Cavaré (Barnsley)
Kölcsönbe: Clément Chantome (Lens)
Kölcsönből vissza: Aldo Kalulu (Olympique Lyon)

SAINT-ÉTIENNE
Érkezett: Lois Diony (Dijon, 10.000.000), Jorginho (Arouca, 1.000.000), Saidy Janko (Celtic), Assane Dioussé (Empoli, 5.000.000), Alekszandrosz Katranisz (Atromitosz, 800.000), Gabriel Silva (Udinese, 2.500.000)
Kölcsönbe: Hernani (Zenit)
Kölcsönből vissza: Jonathan Bamba (Angers), Dylan Saint-Louis (Laval), Neal Maupay (Stade Brest)
Távozott: Kévin Malcuit (Lille, 9.000.000), Neal Maupay (Brentford, 2.000.000), Benjamin Corgnet (Racing Strasbourg, i.), Nolan Roux (Metz), Fabien Lemoine (Lorient, 1.000.000), Jérémy Clément (Nancy)
Kölcsönbe: Jonathan Bamba (Angers), Anthony Mounier (Atalanta), Pierre-Yves Poloma (Auxerre), Jorginho (Chaves), Arnaud Nordin (Nancy)
Kölcsönből vissza: Jorginho (Arouca), Jordan Veretout (Aston Villa), Henri Saivet (Newcastle United)

RACING STRASBOURG
Érkezett: Benjamin Corgnet (St.-Étienne, i.), Bingourou Kamara (Tours, 700.000), Kenny Lala (Lens, i.), Pablo Martinez (Angers), Nuno da Costa (Valenciennes), Jonas Martin (Betis, 1.500.000), Idrissz Szaadi (Cardiff City, 1.500.000)
Kölcsönből vissza: Massiré Kanté (Sedan)
Távozott: Massiré Kanté (Martigues, i.), Laurent Dos Santos (Valenciennes, i.), Kalid Butaib (Malatyaspor, i.), Hicham Benkaid (Orléans, i.), Landry Bonnefoi (szl.), Mayoro N'Doye (Tours)
Kölcsönből vissza: Baptiste Guillaume (Lille)

TOULOUSE
Érkezett: Steven Fortes (Le Havre, i.), Yaya Sanogo (Arsenal, i.), Corentin Jean (AS Monaco, 3.500.000), Yannick Cahuzac (Bastia, i.)
Kölcsönbe: Max Gradel (Bournemouth)
Kölcsönből vissza: Alekszandar Pesics (Atalanta), Zinédine Machache (Olympique Marseille), Dominik Furman (Wisla Plock), Uros Szpajics (Anderlecht)
Távozott: Martin Braithwaite (Middlesbrough, 11.300.000), Tongo Doumbia (Dinamo Zagreb, 800.000), Alekszandar Pesics (Crvena zvezda, 750.000), Dominik Furman (Wisla Plock, 150.000), Óscar Trejo (Rayo Vallecano, i.), Uros Szpajics (Anderlecht), Jean-Daniel Akpa Akpro (szl.), Pavle Ninkov (szl.), Dusan Veskovac (szl.)
Kölcsönbe: Jessy Pi (Stade Brest)
Kölcsönből vissza: Dodi Lukebakio (Anderlecht), Corentin Jean (AS Monaco), Yrondu Musavu-King (Udinese)

TROYES
Érkezett: Bryan Pelé (Stade Brest, i.), Oswaldo Vizcarrondo (Nantes, i.), Mathieu Deplagne (Montpellier), Francois Bellugou (Lorient)
Kölcsönbe: Gabriel (Lille), Szaif-Eddin Haui (Olympique Marseille)
Távozott: Johan Martial (Maccabi Petah Tikva), Rincón (szl.), Franck Grandel (visszavonult), Mahamadou N’Diaye (szl.), Sauki Ben Szaada (szl.)

AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK

BASTIA
Érkezett: Martin Mimoun (Créteil)
Kölcsönből vissza: Julien Romain (Pau), Paul Charruau (Paris FC), Jerson Cabral (Sparta Rotterdam)
Távozott: Lassana Coulibaly (Angers, 2.000.000), Alexander Djiku (Caen, 2.000.000), Axel Ngando (Göztepe, 200.000), Gaël Danic (Lorient, i.), Florian Raspentino (szl.), Paul Charruau (szl.), Abdoulaye Keita (Le Havre, i.), Martin Mimoun (Paris FC, i.), Nicolas Saint-Ruf (Nancy)
Kölcsönből vissza: Lenny Nangis (Lille), Abdelhamid el-Kautari (Palermo), Prince Oniangué (Wolverhampton Wanderers), Enzo Crivelli (Bordeaux), Lindsay Rose (Lorient), Allan Saint-Maximin (AS Monaco), Pierre Bengtsson (Mainz)

LORIENT
Érkezett: Gaël Danic (Bastia, i.), Danijel Petkovics (MTK), Fabien Lemoine (St.-Étienne, 1.000.000), Gaëtan Courtet (Auxerre)
Kölcsönből vissza: Marvin Gakpa (AC Ajaccio), Denis Bouanga (Tours), Faiz Selemani (Tours), Valentin Lavigne (Stade Brest), Lindsay Rose (Bastia)
Távozott: Benjamin Moukandjo (Csiangcsu Szuning, 5.500.000), Benjamin Lecomte (Montpellier, 2.500.000), Wesley Lautoa (Dijon, 1.500.000), Romain Philippoteaux (Auxerre, 850.000), Marvin Gakpa (Quevilly, i.), Pape Paye (Bourg-en-Bresse, i.), Benjamin Jeannot (Dijon), Francois Bellugou (Troyes), Michaël Ciani (szl.), Jérémie Aliadiere (szl.), Isszam Ben Hemisz (Doncaster Rovers, i.), Cafú (Metz)
Kölcsönbe: Bradley Mazikou (Dunkerque), Mathieu Peybernes (Göztepe)

NANCY
Érkezett: Patrik Eler (Wacker Innsbruck, 610.000), Laurent Abergel (Ajaccio, 600.000), Geoffrey Jourdren (Montpellier, i.), Jérémy Clément (St.-Étienne), Aleddin Jahja (Caen, i.), Nicolas Saint-Ruf (Bastia)
Kölcsönbe: Arnaud Nordin (St.-Étienne)
Távozott: Loic Puyo (Angers, i.), Issiar Dia (Malatyaspor, i.), Karim Coulibaly (Willem II, i.), Diallo Guidileye (Genclerbirligi), Alou Diarra (szl.), Maurice Dalé (Giresunspor), Christophe Mandanne (Chateauroux)
Kölcsönbe: Yann Mabella (Chateauroux)
Kölcsönből vissza: Jusszef Ait Bennasszer (AS Monaco), Erick Cabaco (Club Nacional)

Vastaggal az elmúlt hét történései, lezárva péntek este.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik