Vb 2018: volt kollégánk segít feltérképezni Japánt a Socceroosnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.12. 10:48
Az ausztrál másodosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Western Pride technikai igazgatóját, Ganczer Gábort felkérték, hogy segítse feltérképezni a japán labdarúgó-válogatott játékáét az augusztusi világbajnoki selejtező-mérkőzésre. Ganczer, aki korábban a Nemzeti Sportnál is dolgozott újságíróként, már el is kezdte munkáját.

Ganczer Gábor már Teheránban tartózkodik, ahol kedden játszik egymással Irán és Japán.

„Boldog vagyok, hogy felismerték, hogy tudásomat a labdarúgás legmagasabb szintjén is hasznosítani tudják – mondta Ganczer. – Szükségtelen mondani, hogy az augusztusi, japánok elleni összecsapás döntő fontosságú az oroszországi világbajnokságra való kijutáshoz. Mindent megteszek, hogy megfelelően kielemezzem Japánt, a sebezhetőségét, hogy a lehető legjobban informálhassam a szövetségi kapitányt és stábját.”

Ganczer Gábor számára nem idegen a vb-selejtezők légköre, hiszen 2004 és 2006 között segítette Lothar Matthäust is, amikor a német a magyar válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott. Továbbá szintén megfigyelőként segítette a Debrecent 2009-ben a Bajnokok Ligájában.

Az ausztrál válogatott jelenleg a harmadik helyen áll a csoportjában a vb-selejtező ázsiai részének B-csoportjában. Ange Postecoglou szövetségi kapitány csapata ugyanúgy 16 ponttal áll, mint az éllovas Japán és a második Szaúd-Arábia, ám rosszabb gólkülönbsége miatt e két együttes mögé szorul.

A vb-re az első két helyezett automatikusan kijut, míg a harmadik helyezett pótselejtezőt játszik az A-csoport harmadikjával. Ennek a párharcnak a győztese a CONCACAF-zóna (Észak- és Közép-Amerika, valamint a karibi térség) ötödikjével csatázik a kijutásért.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik