UEFA: új kupasorozatot indítanak a BL és az El mellett

Vágólapra másolva!
2018.12.02. 21:51
Címkék
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) döntött arról, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga mellett egy új európai kupasorozatot is indít.

Az UEFA vasárnap közölte, a végrehajtó bizottság dublini döntésével a kisebb nemzetek számára igyekszik lehetőséget biztosítani az európai kupaporondon való részvételre, ezzel próbálja elősegíteni felzárkózásukat a sportág meghatározó nemzeteihez és klubjaihoz.

A tervek szerint az új kupasorozat beindításával párhuzamosan az Európa-liga létszáma csökkenne: a jelenlegi 48 helyett 32 együttes vehetne részt a csoportkörben. Így mindhárom kupasorozatban 32 együttes szerepelne a főtáblán – nyolc csoportban négy-négy –, és ahogy a Bajnokok Ligája csoportköréből kieső gárdák egy része számára van lehetőség a folytatásra az Európa-liga kieséses szakaszában, úgy az El-ből is lenne átjárás az új sorozatba, melyet egyelőre három idényre írnak ki.

Az új kupasorozatnak még csak munkaneve van, a versenykiírásról későbbre ígért további részleteket az UEFA. Az viszont már eldőlt, hogy a mérkőzéseket – az El-hez hasonlóan – csütörtökön rendeznék, és az is, hogy a győztese a rákövetkező idényben az El-ben indulhat.

A vasárnapi vb-ülésen határozat született arról is, hogy a három európai kupasorozat döntőjét egy héten rendeznék meg. Az új sorozat szerdai döntőjét követi csütörtökön az El-finálé, majd szombaton a BL-trófea sorsa dől el.

Az UEFA szeptember közepén adott zöld jelzést az új sorozatnak, egy hónappal később a 28 európai labdarúgóligát tömörítő szervezet (EL) jelentette be, hogy támogatja a harmadik kupasorozat visszaállítását. A Kupagyőztesek Európa-kupája 1999-ben szűnt meg, az Intertotó-kupa 1961 és 2009 között negyedik, majd harmadik számú kupasorozatként működött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik