UEFA: minden, amit a harmadik számú kupasorozatról tudni kell

I. M.I. M.
Vágólapra másolva!
2019.10.31. 13:47
null
Az Európa-liga után jön az Európa-konferencialiga is, újabb nemzetközi trófeáért küzdhetnek a klubok 2021-től (Fotó: AFP)
Mint ismert, az UEFA végrehajtó bizottsága szeptember végi ülésén jelentette be, hogy 2021-ben útjára indul a harmadik számú európai kupasorozat, az Európa-konferencialiga (Europa Conference League). Az európai szövetség csütörtökön közzétett újabb részleteket a versenykiírással kapcsolatban.

 

Az Európa-konferencialiga a 2021–2022-es idényben kezdődik, és egyetlen csapat sem lesz automatikusan főtáblás (ellentétben a Bajnokok Ligájával és az Európa-ligával). Nyolc négyes csoportba osztják a 32 csapatot, amelyek közül 5 a selejtező bajnoki ágáról, 17 a selejtező nem bajnoki ágáról, míg 10 az Európa-liga selejtezőjének rájátszásából – a párharcok vesztesei – érkezik.

A nyolc csoportgyőztes bejut a nyolcaddöntőbe, míg a csoportmásodikok az Európa-ligából érkező csoportharmadikokkal vívnak rájátszást a legjobb 16 közé kerülésért. Hasonlóan alakul át a 32 csapatosra redukálandó Európa-liga is: a csoportmásodikok a Bajnokok Ligájából érkező csoportharmadikokkal küzdenek meg a nyolcaddöntőbe kerülésért.

Összességében 15 héten keresztül 141 mérkőzést bonyolítanak le az Európa-konferencialigában, pontosan úgy, ahogy az Európa-ligában. A meccsek kezdési időpontja is megegyezik majd (mind a három UEFA-sorozatban), 18.45 és 21.00.

Az Európa-konferencialiga győztese a következő idényben főtáblás lesz az Európa-ligában, amelynek nyertese a Bajnokok Ligájában lesz csoportkörös.

A teljes versenykiírást, és azt, hogy melyik ország hány csapatot indíthat a selejtezőkben, egyelőre nem közölte az UEFA.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik