UEFA: magyarellenes rigmusok miatt is büntethetik Romániát

Vágólapra másolva!
2018.10.17. 11:03
null
A pirotechnika használata miatt is vizsgálódik az UEFA (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indított Romániával szemben a Szerbia elleni, vasárnapi Nemzetek Ligája-mérkőzéssel kapcsolatban.

 

Az UEFA tájékoztatása szerint a hazai szurkolók „rasszista megnyilvánulásokat” tettek Magyarországgal szemben a gól nélküli döntetlennel záruló összecsapás során.

Emellett a román szurkolók olyan zászlót is kiaggattak, amely a menekülteket a terroristákkal hozzák párhuzamba, továbbá egy videoüzenet miatt is bajba kerülhetnek, ami a közösségi médiában terjedt, és amelyben arról énekelnek, hogy támogatják a szerbek területi igényét Koszovóval szemben.

Továbbá a szövetségi vizsgálja a szurkolók pályára vonulását, valamint a pirotechnikai eszközök használatát is. Az UEFA fegyelmi bizottsága október 25-én ül össze, hogy ítéletet hozzon az ügyekben.

NEMZETEK LIGÁJA, C-DIVÍZIÓ
4. CSOPORT
Románia–Szerbia 0–0
Litvánia–Montenegró 1–4
(Baravikas 88., ill. Mugosa 10., 45. – a másodikat 11-esből, Kopitovics 35., Zorics 86.)

AZ ÁLLÁS
1. Szerbia 4 2 2 5–2 +3 8
2. Montenegró 4 2 1 1 6–3 +3 7
3. Románia 4 1 3 4–3 +1 6
4. Litvánia 4 4 2–9 –7 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik