UEFA: Ceferinnek sok álmatlan éjszakát okozott a járvány

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.05.20. 10:32
null
Modernizálni szeretne (Fotó: AFP)
Sok álmatlan éjszakát okozott Aleksander Ceferinnek, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnökének a koronavírus-járvány, mivel a szervezet sok-sok millió dollárt veszít az idény leállása miatt.

„Rengeteg problémába ütközik a versenynaptár átalakítása, emellett sok-sok milliót, több tucat milliót veszítünk. Ilyenkor nehéz elaludni éjszaka” – mondta a The Guardian című lapnak a szlovén sportvezető, aki ugyanakkor kijelentette, az UEFA helyzete nem riasztó, nincs veszélyes szituációban, így továbbra is törődnek a klubokkal, ligákkal, ami jelenleg sok munkával jár.

Ceferin nem számít arra, hogy megváltozik a labdarúgás, amikor az élet visszatér a normális kerékvágásba. Azt viszont megjegyezte, hogy a pénzügyi fair play szabályát igazítani kell majd az „új időkhöz”. Hozzátette, mindenképpen modernizálni szeretné a versenyegyenlőséget segítő szabályt, de ez egyelőre nem a közeljövőben fog megtörténni. Egyik lehetséges újításként említette a „luxus adó” bevezetését.

Az európai futballélet, benne az UEFA égisze alá tartózó Bajnokok Ligájával és Európa-ligával, márciusban állt le a világjárvány miatt, a két klubsorozat a nyolcaddöntőben szakadt félbe. A kontinensen elsőként a német bajnokság indult újra a múlt hétvégén, ezen a héten több más liga is követi, köztük a magyar. Az európai kupasorozatok befejezése augusztusban várható, amikor már lezárultak a nemzeti bajnokságok és kupák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik