U21-es Eb: mestermunka! Saúl-triplával döntőben a spanyolok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.27. 22:51
null
Saúl Níguez öröme jogos: triplája döntőt ért a spanyoloknak (Fotó: AFP)
Az U21-es labdarúgó Európa-bajnokság elődöntőjében – a gól nélküli első félidőt követően – a mesterhármast szerző Saúl Níguez vezetésével Spanyolország 3–1-re legyőzte az utolsó fél órát emberhátrányban töltő Olaszországot, így pénteken Németország–Spanyolország döntőt rendeznek Krakkóban.

Annak ellenére, hogy a spanyolok hibátlan mérleggel, kilenc szerzett mellett csak egy kapott góllal jutottak be az elődöntőbe, míg az olaszok csak a csoportkör utolsó fordulójában harcolták ki a részvételt,rendkívül izgalmas és szoros mérkőzésre volt kilátás.

A nézőknek pedig nem is kellett csalódniuk.

Az első félidőben Gianluigi Donnarummának akadt több feladata, igaz kollégájának, Kepa Arrizabalagának kellett nagyobb védést bemutatnia, ám a spanyol kapus is a helyén volt, és lábbal hárította Lorenzo Pellegrini lövését.

A fordulás után elkezdtek záporozni a gólok, a sort a spanyolok nyitották: Dani Ceballos kiváló kiugratását Saúl Níguez átvette a tizenhatoson belül, majd a kapuba bal oldalába küldte a labdát (1–0).

Aztán az 58. percben még nehezebb helyzetbe kerültek az olaszok: Roberto Gagliardini rúgott oda rossz ütemben ellenfelének, így – nyolc perccel az első után – megkapta a második sárga lapját – emberhátrányba került Olaszország!

Ennek ellenére az olaszok szinte azonnal egyenlítettek: a németek ellen győztes gólt szerző Federico Bernardeschi távoli kísérlete Jesús Vallejo lábán megpattant, így a kapus már csak a jobb alsó sarokba tudta segíteni a labdát (1–1).

Nem tarthatott azonban sokáig az olaszok öröme, hiszen újra érkezett az Atlético Madrid sztárja. Saúl a 65. percben óriási bombát küldött Donnarumma kapujába (2–1), majd – a tornán a macedónok ellen triplázó – Marco Asensio tökéletes passzát is gólra váltotta, így a meccsen harmadik, a kontinensviadalon az ötödik találatát jegyezte.

Saúl találatainak köszönhetően a hajrára nem maradtak izgalmak: Spanyolország 3–1-re nyert, és készülhet – az angolokat tizenegyespárbajban kiejtő – németek elleni pénteki döntőre.

A mérkőzés gólösszefoglalója

U21-ES EURÓPA-BAJNOKSÁG, LENGYELORSZÁG
ELŐDÖNTŐ
Spanyolország–Olaszország 3–1
(Saúl Níguez 53., 65., 74., ill. Bernardeschi 62.)
KORÁBBAN

Anglia–Németország 2–2(Gray 41., Abraham 50., ill. Selke 35., Platte 70.)– tizenegyesekkel 3–4

A DÖNTŐBEN (Krakkó)
június 30., 20.45: Németország–Spanyolország (Tv: Digi Sport1) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik