Jailson (32) gyönyörű csavarással egyenlített (Fotók: AFP, Twitter)

 

A Galatasaray szurkolótábora a mérkőzés előtt fantasztikus élőképpel kedveskedett a csapat legendás vezetőedzőjének, Fatih Terimnek, aki eddig többek között hét bajnoki címet nyert a klubbal. A legutóbbit éppen az előző idényben, három év után az elsőt.

„Az álmaink hatalmasabbak, mint az egész világ”
„A ti álmaitok számunkra valóság”

A 65 esztendős szakember meccs előtti elképzeléseit némileg felboríthatta, hogy a kisebb combsérülését maga mögött ezek szerint még nem hagyó Eren Derdiyok a bemelegítés közben jelezte, mégsem tudja vállalni a játékot, így a Galata a svájci válogatott támadó – valamint Fernando és Juto Nagatomo – nélkül vette fel a harcot a kiesőzóna közeléből menekülő Fenerrel, amely a hét elején edzőváltáson esett át: Phillip Cocut addigi segítője, Erwin Koeman váltotta a kispadon.

A Galatasaray a 31. percben Ryan Donk találatával megszerezte a vezetést, így 2015 októbere óta először, 488 perc után vette be ismét a Fener kapuját bajnoki mérkőzésen. Az első félidőben nem sokat mutató, többek között Mauricio Islát, Martin Skrtelt, André Ayew-t és Mathieu Valbuenát is soraiban tudó vendégcsapat a szünet után még nagyobb bajba került, hiszen a hazaiak a norvég jobbhátvéd, Martin Linnes első török bajnoki találatával megduplázták az előnyüket.

DONK, 1–0

LINNES, 2–0

Ekkor a Fenerbahce játékosai már nem élvezhették drukkereik támogatását, mivel a mérkőzés előtt egyik szurkolójuk, a 20 éves Koray Sener szívinfarktust kapott és (a hírek szerint a helyszínen) életét vesztette. Miután a Fener-tábor tudomást szerzett a tragédiáról, a rendőrséggel történt egyeztetést követően kivonult a stadionból, mondván, egyik drukkertársuk életénél semmi sem lehet fontosabb, így a Galatasaray elleni mérkőzés sem.

A vendégszektor kiürült, miután a Fener-drukkerek tudomást szereztek a halálhírről

Nem sok tényező szólt amellett, hogy a Fener ezek után talpra álljon, mégis megtette, Valbuena tizenegyesből szerzett góljával és Jailson átlövésével egyenlített. Sőt, az utolsó percekben közelebb állt a győztes gól megszerzéséhez, ám Fernando Muslera bravúrjának köszönhetően a Galatasaray elkerülte a vereséget.

VALBUENA, 2–1

JAILSON, 2–2

A Galata így már három forduló óta nyeretlen és a Süper Ligben 2014. október 18. óta nem verte meg a Fenert, míg a sárga-kékek maradtak a tabellán a 15. helyen.

A lefújást követően elszabadultak az indulatok a pályán, a két csapat játékosai egymásnak estek. A videofelvételek megtekintése után hazai részről Badou Ndiaye, a Fenerből Roberto Soldado és Jailson piros lapot kapott. Utóbbi játékost vélhetően nem ok nélkül kergették be az öltözőbe a Galata futballistái…

Amint a bíró lefújta a második félidőt, a játékosok megkezdték a harmadikat…

 

 

Soldado és Belhanda „barátkozik”

JAILSON AZ ÖLTÖZŐBE MENEKÜLT A GALATASARAY JÁTÉKOSAI ELŐL

TÖRÖKORSZÁG, SÜPER LIG
11. FORDULÓ
Galatasaray–Fenerbahce 2–2
(Donk 31., Linnes 49., ill. Valbuena 65. – 11-esből, Jailson 72.)
Az élcsoport: 1. Istanbul Basaksehir 21 pont (10 mérkőzés), 2. Galatasaray 20, 3. Kasimpasa 19 (10), 4. Besiktas 18 (10), …15. Fenerbahce 10