Topolya: az ellenfél elismerte, tíz gólt is kaphattak volna

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2020.10.17. 14:10
null
Szabó Zoltán a pénteki meccs után elégedett lehet játékosaival (Fotó: (Fotó: Micheller Szilvia, archív)
Szerbiában az a mondás járja, hogy nagy különbségű győzelmet sosem a győztes együttes edzőjének, hanem a vesztes csapat trénerének kell megmagyarázni. Szabó Zoltán, a Topolyai Sport Club edzője a sajtótájékoztatón hasonló felfogásban nyilatkozott a Novi Pazar elleni 7–0-s győzelem után, s elmondta, hogy a vendégek sokkal gyengébb teljesítményt nyújtottak, mint a korábbi mérkőzéseiken.

 

„Az, hogy jól kezdtük a találkozót, az egész mérkőzés képét meghatározta. Nagyon gyorsan háromgólos előnyre tettünk szert, ami után már sokkal könnyebb dolgunk volt. Nemcsak az eredménnyel, a játékkal is nagyon elégedett vagyok, s bízom benne, hogy ebben a ritmusban folytatjuk majd, mert szerdán már kupamérkőzést játszunk, október 26-án pedig a Csukaricskit fogadjuk a bajnokságban” – mondta a Nemzeti Sportnak a pénteki 7–0-s győzelem után Szabó Zoltán, akit arról is kérdeztünk, mi változott az újvidéki Proletertől elszenvedett minimális vereség óta, ugyanis egészen más TSC-t láthattunk péntek este.

„A válogatott programja miatt mi is beiktattunk három nap szünetet. Úgy tűnik, hogy az, és hogy utána jól sikerült felállítanunk az edzéstervet, meghozta a gyümölcsét. Már a tréningeken láttam rajtuk, hogy nagyon jól dolgoznak, maximálisan koncentrálnak, és bíztam benne, hogy ennek meglesz az eredménye a Novi Pazar elleni meccsen” – nyilatkozta Szabó.

Hozzátette, lehet, hogy a Proletertől elszenvedett vereség kicsit felrázta, észhez térítette a fiúkat, akik péntek este pazar produkcióval rukkoltak elő, s ahogy azt Kenan Kolasinac, a vendégek edzője mondta, csapatának még szerencséje is volt, hogy nem szenvedett két számjegyű vereséget.

Korábban írtunk arról, hogy míg az előző idényben a TSC egyik fő erénye az volt, hogy kevés gólt kapott, vagyis a védelem szinte minden meccsen a feladata magaslatán állt, a 2020–2021-es idényben a nisi Radnicski és a Metalac is három-három gólt lőtt Zentán a csapatnak, a Crvena zvezda ötször, a Steaua hatszor vette be Filipovics kapuját. Az elmúlt néhány meccsen szemmel látható a változás, hiszen a szabadkai Szpartak és a Novi Pazar sem lőtt gólt a TSC-nek, s a Proleter is csak egyszer volt eredményes ellenük.

„Akadt néhány gyengébb mérkőzésünk, s páran elveszítették az önbizalmukat, azon kellett dolgozni, hogy kikecmeregjünk ebből, és hogy visszatérjünk a régi kerékvágásba. Úgy tűnik, jó úton haladunk, s remélem, hogy a jövőben is képesek leszünk ilyen teljesítményre, mint amit a Novi Pazar ellen mutattunk” – mondta Szabó, aki arról is beszélt, hogy a szerdai kupameccsen, amikor a másodosztályban szereplő krusevaci Trayal ellen lépnek pályára, bizonyítási lehetőséget ad majd azoknak a játékosoknak, akik a bajnokságban kevesebb percet töltenek a pályán.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik