Tini Titánok 2. – avagy a 2019-ben berobbant topligás reménységek

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁNKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2019.12.30. 13:24
Többek között a Chelsea kényszerpályára kerülése miatt, de az angol bajnokság adja a legtöbb 2019-ben berobbant fiatal játékost a Nemzeti Sport Online „álomcsapatába”. Mind az öt topligából jutott legalább egy futballista az együttesbe, amelynek becsült összértéke 347 millió euró, az átlagéletkora pedig 18.81 év. A legdrágább csapattag holtversenyben Rodrygo és Nicolo Zaniolo a maga 50 milliójával, míg a legfiatalabb Eduardo Camavinga.


Miként a2018-as álomcsapatunk összeállításakor, most is három szabály alapján válogattunk az idény topligás „felfedezettjeit”. Egy: olyan labdarúgókat keresünk, akik tinédzserként nyújtottak kimagasló teljesítményt klubjaikban, azaz 1999. január 1-je után születtek. Kettő: olyan játékos nem jöhetett szóba, aki a naptári esztendőt megelőzően 15 topligás (angol, spanyol, német, olasz, francia élvonalbeli) mérkőzésnél többet tudott felmutatni, miként olyan sem – három –, aki összességében 50-nél több profi bajnokin lépett pályára 2018. december 31-ig.
Miként a2018-as álomcsapatunk összeállításakor, most is három szabály alapján válogattunk az idény topligás „felfedezettjeit”. Egy: olyan labdarúgókat keresünk, akik tinédzserként nyújtottak kimagasló teljesítményt klubjaikban, azaz 1999. január 1-je után születtek. Kettő: olyan játékos nem jöhetett szóba, aki a naptári esztendőt megelőzően 15 topligás (angol, spanyol, német, olasz, francia élvonalbeli) mérkőzésnél többet tudott felmutatni, miként olyan sem – három –, aki összességében 50-nél több profi bajnokin lépett pályára 2018. december 31-ig.


KAPUS
Aaron Ramsdale

Kor: 21
Becsült érték: 10 millió euró
Klub: Bournemouth

Hasonlóan a 2018-as évhez, idén is a kapusposzt az egyik legnehezebb kérdés, merthogy az U20-as korosztályból csupán ketten, Gianluigi Donnarumma és Alban Lafont kezdőkapusok a topligák valamelyikében. Az olasz viszont a Milan, a francia pedig a Toulouse, a Fiorentina, most pedig a Nice alapembere jó ideje. Az FK Krasznodarban futballozó Matvej Szafonovról és a legiás Radoslaw Majeckiről is jó eséllyel hallhatunk majd még a mostani székhelyétől nyugatabbra is, mint ahogyan az angol élvonalba jutásért küzdő Leeds U21-es francia válogatott kapusa, Illian Mesliert is nagy ígéretnek tartják sokan. Ám most „cselhez” kell folyamodnunk és némi korkedvezményt adva az 1998-ban született, a Premier League 16. helyén álló Bournemouth kapusát, 20 idei PL-bajnokiján több nagy bravúrt is bemutató, szinte a semmiből – no jó, az angol harmadosztályból – előhúzott Aaron Ramsdale-t állítjuk a képzeletbeli gólvonalra.

VÉDELEM


Emerson
Kor:
20
Becsült érték: 15 millió euró
Klub: Real Betis/FC Barcelona

Kurta-furcsa üzlet végén, hivatalosan a Barcelona játékosaként, s rögvest a Real Betishez kölcsönadva – a valóságban sokkal inkább a két csapat közös tulajdonaként érkezett Európába a brazil bekk, Emerson. A 20 éves, elsődleges posztját tekintve szélső védő tavasszal még csak ismerkedett a La Liga légkörével, hat mérkőzésen lépett pályára a Betisben, az új évadban viszont alapemberré vált, látványos szerelései mellett pedig a támadásokat is rendkívül hatékonyan segíti: 15 meccsen két gólt vállalt, emellett négy asszisztot is adott. Nem véletlen, hogy sokan azt pedzegetik, a Barcelona kész elengedni Nélson Semedót, és inkább Emersonban látja a jobbhátvédposzt jövőjét.


William Saliba
Kor:
18
Becsült érték: 25 millió euró
Klub: Arsenal, kölcsönben: St.-Étienne

A francia élvonal képtelen kifogyni a fiatal ígéretekből. Közéjük tartozik a 18 esztendős középhátvéd, William Saliba is, igaz, fontos hangsúlyozni, inkább tehetségről, mint tényleges húzóemberről van szó. Saliba helye a listánkon amolyan megelőlegezett bizalom, amikor játszott a nevelőegyesületében, a Saint-Étienne-ben, akkor jó teljesítményt nyújtott, olyannyira, hogy fél idény után, 2019 nyarán az Arsenal vezetősége 30 millió eurót fizetett ki érte, majd kölcsönben a 2019–2020-as évadra még a francia rekordbajnoknál hagyta erősödni – Londonban csak azzal nem számoltak, hogy Saliba az edzőváltások és sérülések közepette nem feltétlenül kap majd bizalmat: ősszel hét tétmérkőzésen lépett csak pályára a zöldeknél, igaz a St.-Étienne ezek közül egyet sem vesztett el. Salibával öt bajnokiból négyet, nélküle 14-ből hármat nyert csak meg a csapat.


Özan Kabak
Kor:
19
Becsült érték: 22 millió euró
Klub: Schalke

A Galatasaraynál nevelkedett Kabakot a VfB Stuttgart hozta Nyugat-Európába, ám miután nem tudta elkerülni a kiesést a Bundesligából, a török felnőttválogatott bekket sem sikerült megtartania. Nyáron a Schalke csapott le rá, a középső középpályásként is bevethető futballistáért potomnak tűnő 15 millió eurót fizetett ki a ruhr-vidéki együttes majd 2024 nyaráig szóló szerződést íratott alá vele. Kabak a Stuttgartban 15, a Schalkéban 12 bajnokin szerzett védő létére három-három gólt. A Kickernél az ősz legjobb védője lett, 2.5-ös átlagával (a német lapnál az egyes a legjobb osztályzat) közvetlenül megelőzve Mats Hummelst (2.87), valamint csapattársát, Salif Sanét (2.88).

KÖZÉPPÁLYA


Eduardo Camavinga
Kor:
17
Becsült érték: 35 millió euró
Klub: Rennes

Az azóta már a 17. életévét is betöltő Camavinga – hogy rohan az idő! – neve augusztus közepén, a Paris Saint-Germain elleni bajnokit követően került fel a jelöltek listájára. Az ifjú középpályás, aki a Rennes történetének legfiatalabb profija lett, 98 százalékos passzpontossággal zárt, többek közt a győztes gólt is ő készítette elő, nem csoda, ha a mérkőzés legjobb játékosának is megválasztották. Camavinga döbbenetesen fiatal kora ellenére – a 2002-es világbajnokság után született (!) abszolút alapember Julien Stéphan együttesében, 17 bajnokin 1426 percet töltött játékban, az Olympique Lyon elleni, idegenbeli rangadón pedig megszerezte első gólját is a felnőttek között – a Rennes azzal nyert 1–0-ra.


Mason Mount
Kor:
20
Becsült érték: 45 millió euró
Klub: Chelsea

Döbbenetes belegondolni, de ha a fiatal játékosokra vonatkozó átigazolási szabályok megszegése miatt nem büntetik meg a Chelsea-t, jó eséllyel alig hallottunk volna Mason Mountról. A 20 éves szélső a sztori, és a klubot sújtó átigazolási tilalom egyik legnagyobb nyertese lett: a londoniaknál nevelkedve, előbb a Vitesse-hez, majd a Derby Countyhoz kölcsönadva edződhetett bele a felnőttfociba, utóbbinál pedig épp az a Frank Lampard volt az előző idényben a trénere, akit a kényszerpályán mozgó Chelsea megtett Maurizio Sarri utódjának a menedzseri székben. Lampard pontosan tudta, hogy számíthat Mountra, aki rögvest alapember lett a londoniaknál: eddig mind a 19 bajnokin lehetőséget kapott, öt gól mellett két gólpasszt elérve. Nem véletlen, hogy a Transfermarkt szerint a becsült piaci értéke is szabályosan kilőtt: a nyár eleji 12 milliónak lassan már négyszerese! Azóta pedig már angol válogatott is.


Callum Hudson-Odoi

Kor: 19
Becsült érték: 35 millió euró
Klub: Chelsea

Mounttal ellentétben Hudson-Odoiról már a szankciók előtt is sokat hallhattunk, sőt inkább azok előtt hallottunk sokat. Az apai ágon ghánai – fivére, Bradley ghánai korosztályos válogatott – szélsőt a Bayern München szerette volna megszerezni, januárban állítólag 50 millió eurót sem sajnált volna érte... A történet idén szeptemberben ért véget, amikor 2024 nyaráig hosszabbított a Chelsea-vel, mintegy hűségesküt téve a londoniaknak. Bár a nyári felkészülés és a szezon jó részét kihagyta sérülés miatt, 11 bajnokin így is pályára lépett ősszel Lampard irányítása alatt, gólt nem szerzett, de három asszisztot is kiosztott ezeken.


Nicolo Zaniolo
Kor:
20
Becsült érték: 50 millió euró
Klub: AS Roma

Nagy dilemmát okozott az „új Totti” és az „új Pirlo”, azaz Zaniolo és a Bresciában futballozó Sandro Tonali. Végül az AS Roma támadó középpályása lett a befutó, s nemcsak a Transfermarkt 50 millió euróra taksált piaci értéke miatt. A 20 éves labdarúgó, aki másfél esztendővel ezelőtt a Radja Nainggolan-transzfer részeként került az Intertől a fővárosba – s azóta Milánóban már nagyon sokan verték a fejüket a falba emiatt – tavasszal 17 bajnokin három gólt és két gólpasszt, ősszel 16 Sere A-s fellépésén négy gólt és egy gólpasszt hozott össze, ezzel pedig fiatal kora ellenére a „farkasok” egyik legstabilabb pontja. Az sem véletlen, hogy nyáron 2024 nyaráig szóló új szerződést kapott, s a hírek szerint a Francesco Totti visszavonulása óta szabadon hagyott tízes mez egyik fő várományosa (bár ebbe még Lorenzo Pellegrini is beleszólhat).

TÁMADÓSOR


Ansu Fati
Kor:
17
Becsült érték: 40 millió euró
Klub: FC Barcelona

Ami valakinek balszerencse, az a másiknak óriási lehetőség. Ansu Fati pedig élt a lehetőséggel, amit a Barcelona támadóinak idény eleji sérüléshulláma adott számára. Az akkor még csak 16 éves, s az akkor még bissau-guineai támadó egy sor rekordot átírt a katalán klub történelemkönyvében. Ő lett a csapat valaha volt legfiatalabb Camp Nou-béli debütánsa és a Barcelona legfiatalabb bajnoki gólszerzője is. Bár később kisebb térdsérülés miatt neki is kényszerpihenőre kellett vonulnia, 10 bajnokin így is lehetőséget kapott Ernesto Valverdétől, aki a La Liga mellett a Bajnokok Ligájában is kipróbálta, mindezt az Internazionale legnagyobb bánatára. Fati lőtte ugyanis a csoportkör végén azt a gólt, amely a milánóiak búcsúját jelentette a sorozattól erre az idényre. A 17. életévét október 31-én betöltött labdarúgó pedig már kétszeres U21-es spanyol válogatott is... Mi ez, ha nem villámkarrier?


Rodrygo
Kor:
18
Becsült érték: 50 millió euró
Klub: Real Madrid

Ki más is lehetne a jobbszélső, ha nem a Raúl utáni legfiatalabb játékos, aki mesterhármast tudott lőni a Bajnokok Ligájában – szintén Real Madrid-játékosként! Rodrygo a Galatasaray elleni csoportmérkőzésen nyújtott teljesítményével az utolsó kritikusait is elhallgattatta, pedig a Santostól 45 millió euróért cserébe szerződtetett brazilnak nem kis nyomással kellett megküzdenie. Első szezonját 14 tétmérkőzésen hat góllal és két gólpasszal zárta a „királyiaknál”, vezetőedzője, Zinédine Zidane pedig egyszerűen csak az egyik legintelligensebb és legtanulékonyabb játékosnak nevezte, akivel valaha találkozott... Kell ennél jobb ajánlólevél?


Mason Greenwood
Kor:
18
Becsült érték: 20 millió euró
Klub: Manchester United

Karácsonykor, a Newcastle United ellen lőtt bombájával „játszotta be magát” álomcsapatunkba a Manchester United saját nevelésű támadója. A 18 éves labdarúgó többnyire csereként, de 15 bajnokin is lehetőséget kapott Ole Gunnar Solskjaertól, ezen találkozókon pedig háromszor is a kapuba talált. Az Európa-ligában még imponálóbb a teljesítménye: öt mérkőzésen négy gól és két gólpassz – ezzel elévülhetetlen érdemeket szerzett a továbbjutásban.

ÖSSZEGZÉS

Oké, de hol van Erling Haaland? – teheti fel ezen a ponton bárki a jogos kérdést. És valóban, a Dortmundba szerződött norvég támadó rendkívüli évet tudhat maga mögött a Red Bull Salzburgban. Csak az elmúlt félévből 35 találat akad a Nemzeti Sport cikkei között „Szoboszlai Dominik csapattársának” nevére. Ősszel 22 tétmérkőzésen 28 gólja és hét gólpassza volt, ebből a Bajnokok Ligájában 8+1 a mutatója. Ha az osztrák élvonalban – a naptári évben – összehozott 17 góljának akár csak a felét meglövi mondjuk a német élvonalban, Greenwoodnak esélye sincs ellene.

Erling Haaland csak azért nem került az álomcsapatba, mert topligás szerződtetése várat még magára (Fotó: AFP)
Erling Haaland csak azért nem került az álomcsapatba, mert topligás szerződtetése várat még magára (Fotó: AFP)

Ezen a ponton – némi hazabeszéléssel talán – de akár Szoboszlai Dominikon is elgondolkodhattunk volna. A magyar felnőttválogatottban bemutatkozó és már nyolc alkalommal pályára is lépő középpályás szintén alapember lett Salzburgban, s balszélsőként, illetve visszavont irányítóként az osztrák Bundesliga mellett az Európa-ligában és a Bajnokok Ligájában is gólt tudott szerezni!

Kik jöhettek volna még?

A védelmet tekintve nehéz a helyzet, nemcsak rendszeresen játszó tinikorú kapusból akad kevés (konkrétan nulla), aki 2019-ben robbant be, hanem a bekkekből is. Az Ajaxból a Juventushoz igazoló Matthijs de Ligt négy éve mutatkozott be a felnőttek között. A Bayern Münchenben kényszermegoldásból bal oldali hátvédként kifejezetten biztató teljesítményt nyújtó kanadai, Alphonso Davies az egyik ilyen, ám ő már a 100. felnőtt szinten lejátszott tétmérkőzésén is túl jár – a Vancouverben már a 2015–2016-os kiírásban bemutatkozott az észak-amerikai ligában (MLS).

A középpályán már jóval nagyobb a verseny, a korábban is említett Tonali mellett továbbra is ott van a tűz közelében a manchesteri Phil Foden, de az áttörés 2019-ben sem jött össze a City játékosának. A madridi Federico Valverde túlkoros, a Zágrábban feltört Dani Olmo túlkoros és nem topligás, a tottenhames Ryan Sessegnon nem élete évét futotta (a Fulhammel kiesett az előző évadban a PL-ből, ráadásul 120 meccsen túl van).

A támadóknál a szintén madridi Vinícius Jr. nagy versenyben volt Fati alternatívájaként. Az Atlético Madrid által több mint 120 millió euróért szerződtetett 2019-es Golden Boynak, Joao Félixnek Spanyolországban eddig még nem sikerült bizonyítania, hogy megér ennyit. Ferrán Torres a Valenciában kezdett ígéretesen, 17 bajnokin három góllal és három gólpasszal. A Juventustól az Evertonba igazolt Moise Keannek pedig – ahogyan arról frissen kinevezett menedzsere, Carlo Ancelotti is beszélt – még időre van szüksége. Rafael Leao az AC Milanban már bemutatta, egy az egyben nehezen tartható, remek cselezőkészsége mellett (vagy épp ellenére?) viszont csak egy gólt lőtt ősszel...

Tökéletes lista aligha létezik. De ha az öt topligára szűkítjük a kört, ezzel a csapattal talán nem lövünk nagyon mellé – írtuk tavaly, s idén is igaz a mondat.

Aaron Ramsdale – Emerson, William Saliba, Özan Kabak – Eduardo Camavinga – Mason Mount, Callum Hudson-Odoi – Nicolo Zaniolo – Rodrygo, Mason Greenwood, Ansu Fati. Így áll fel a 2018-ban még alig-alig ismert, 2019-ben azonban több mérkőzésen is főszereplővé előlépő, a következő évtizedet alighanem meghatározó futballisták képzeletbeli válogatottja.

* A piaci értékeknél a Transfermarkt adatait vettük figyelembe.
** Az összeállításban szereplő képek forrása az AFP.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik