Tini titánok – avagy a 2018-ban berobbant futballtehetségek

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2018.12.29. 18:57
Az angolok és a franciák nem csak a 2018-as labdarúgó-világbajnokságon látottak miatt reménykedhetnek fényes jövőben. Európa-szerte árasztják tehetséges labdarúgóikat, közülük pedig több is meghatározó játékossá vált a naptári évben, mindezt tizenévesen. Dan-Axel Zagadoutól, Mattéo Guendouzin át Jadon Sanchóig – avagy jöjjenek a 2018-ban berobbant topligás tini titánok.

A 2018-as futballévkönyveket lapozva három egyszerűnek tűnő szabályt hoztunk. Egy: olyan labdarúgókat keresünk, akik tinédzserként nyújtottak kimagasló teljesítményt klubjaikban. Kettő: olyan játékos nem jöhetett szóba, aki a naptári esztendőt megelőzően 15 topligás (angol, spanyol, német, olasz, francia élvonalbeli) mérkőzésnél többet tudott felmutatni, miként olyan sem – három –, aki összességében 50-nél több profi bajnokit tudott 2017 december 31-ig a háta mögött.

KAPUS

A 191 centis kapus szerződtetése volt talán a nyár egyik legmeglepőbb húzása Madridban (Fotó: AFP)
A 191 centis kapus szerződtetése volt talán a nyár egyik legmeglepőbb húzása Madridban (Fotó: AFP)

Andrij Lunyin
Kor: 19
Becsült érték: 5 millió euró
Klub: Real Madrid (kölcsönben: Leganés)

Rögvest a kapusposztnál komoly dilemmába kerültünk, olyan hálóőrt ugyanis nem találni a topligákban, aki idén vette volna át a stafétát és a többi szempontnak is megfelel. Ha szupertehetségről beszélünk, rögvest eszünkbe jut Gianluigi Donnarumma. A Milan kapusa ugyanakkor 2015 óta alapember, hiába 19 esztendős. Az év végére pedig alighanem a 125. olasz bajnokiján is túl lesz. Nem kell messze mennünk Milánótól a másik esetleges jelöltért: Firenzében 18 millió eurót fizettek a szintén 19 esztendős Alban Lafontért. A francia kapus alapember volt előző állomáshelyén, Toulouse-ban is, összesen 98-szor védett a francia élvonalban.

Andrij Lunyin sem volt sokkal olcsóbb, lapértesülések szerint 13,5 millióért tette át székhelyét a Zorja Luhanszktól a Real Madridhoz, ahol kölcsönben azonnal tovább is passzolták a Leganésnak. Azóta két bajnoki és két Király-kupa-mérkőzés jutott az ifjú ukránnak, aki ha a pályán még nem is, az újságokba mindenképpen berobbant 2018-ban.

VÉDELEM

Alexander-Arnold meghatározó ember lett Liverpoolban (Fotó: AFP)
Alexander-Arnold meghatározó ember lett Liverpoolban (Fotó: AFP)
Trent Alexander-Arnold

Kor: 20
Becsült érték: 45 millió euró
Klub: Liverpool

Ugyan már 2016-ban bemutatkozott a Premier League-ben, 2018 tavaszán vált igazán meghatározó emberré Jürgen Klopp Liverpooljában. 19 évesen végigjátszotta a 3–1-re ugyan elveszített Bajnokok Ligája-döntőt, ám a kapott gólok egyike sem az ő rutintalanságából született. Az őszi idényre még stabilabbá vált – s bár a rotáció miatt az eddigi 19 fordulóból öt bajnokit csak a kispadról vagy a lelátóról nézett végig – összesen hét gólt kapott a Liverpool azon a 14 találkozón, amikor pályára lépett, miközben védő létére négy kanadai pontot is összehozott (egy gól, három gólpassz). A válogatottban is bemutatkozhatott, öt mérkőzésnél és egy gólnál jár. A vb-n egyszer kapott lehetőséget, a Belgium ellen 1–0-ra elvesztett csoportmérkőzésen 79 percet töltött a pályán.

Rice épp Rashford életét igyekszik megnehezíteni (Fotó: AFP)
Rice épp Rashford életét igyekszik megnehezíteni (Fotó: AFP)

Declan Rice
Kor: 19
Becsült érték: 20 millió euró
Klub: West Ham United

A védelem tengelyében szintén egy Premier League-játékos, Declan Rice kap helyet, aki egyetlen naptári év alatt tízszeresére növelte a becsült értékét. Mindebben nagy szerepe volt a West Hamben lejátszott összesen 31 bajnokijának, melyek egy részét középső középpályásként futballozta végig, s meg kell hagyni, itt sem vallott szégyent. Ahogyan a londoni klub, úgy ő maga is fokozatosan lendült játékba a 2018–2019-es évad elején. Mostanra viszont elképzelhetetlen nélküle a WHU kezdője. Zsinórban 14 mérkőzést játszott úgy végig, hogy lapot sem kapott. 2018 márciusában az ír válogatottban is bemutatkozott.

Konaté ünnepel a Lipcsében – egyre gyakrabban teheti (Fotó: AFP)
Konaté ünnepel a Lipcsében – egyre gyakrabban teheti (Fotó: AFP)
Ibrahima Konaté

Kor: 19
Becsült érték: 18 millió euró
Klub: RB Leipzig

Konatét még 2017 nyarán szerezte meg a Lipcse, és csak némi nevelési költséget fizetett a Sochaux-nak. Már az első félévében is kapott nyolc bajnokit, de igazán 2018 tavaszán szilárdította meg helyét a lipcsei kezdőben: többek között a bajnok Bayern München 2–1-es legyőzésekor is végig a pályán volt. A jelenlegi szezonban 14 mérkőzésen jutott szóhoz, 13-szor végigjátszotta az RB aktuális mérkőzését. Mindennek csak annyiból nem örülhetünk, hogy többnyire az együttes csapatkapitányát, a magyar válogatott Willi Orbánt szorította ezzel a kispadra.

Zagadou sérülései ellenére is emlékezetessé tette a 2018-as évét (Fotó: AFP)
Zagadou sérülései ellenére is emlékezetessé tette a 2018-as évét (Fotó: AFP)

Dan-Axel Zagadou
Kor: 19
Becsült érték: 20 millió euró
Klub: Borussia Dortmund

Egy újabb fiatal francia, aki bagóért került a Bundesligába. Dan-Axel Zagadou a Paris Saint-Germain nevelése, ám a felnőttek közt egyszer sem kapott lehetőséget hazájában. A Dortmundban erősen kezdett, de egy izomszakadás teljesen tönkretette a tavaszát. A 2018–2019-es évadban először az ötödik fordulóban kapott lehetőséget, a korábbi bal oldali pozíció helyett középhátvédként. A BVB 7–0-ra kiütötte a Nürnberget. Zagadou a következő nyolc bajnokin mindannyiszor kezdő volt, miközben a BL-ben is pályára lépett háromszor. Aztán jött egy újabb sérülés, ezúttal a bokájával. Talán ez lesz 2019 egyik legnagyobb kérdése: a kétségtelenül remek kvalitásokkal megáldott francia (és elefántcsontparti felmenőkkel is rendelkező) védő képes lesz-e kilábalni a sérüléshullámból, vagy a rendkívül tehetséges ám üveglábú címkével kell majd együtt élnie.

KÖZÉPPÁLYA

Maier egyre nagyobb kedvenc Berlinben (Fotó: AFP)
Maier egyre nagyobb kedvenc Berlinben (Fotó: AFP)

Arne Maier
Kor: 19
Becsült érték: 15 millió euró
Klub: Hertha BSC

Még gyerekkori példaképe, Ronaldinho is megajándékozta a Németországban sokak szerint Toni Krooshoz hasonlító Arne Maiert, aki 2017 nyarán került fel a Hertha felnőttcsapatához. A 2017–2018-as szezonban tizenhétszer vetette be Dárdai Pál, ebből kilencszer már a 2018-as naptári évben. Első profi szezonjában 1227 percet töltött a pályán, több mint 600 passzkísérlete volt, s amiért igazán a listánkra kívánkozik, az a 86 százalékos sikerességi mutatója. „Úgy lépett át a juniorok közül a felnőttekhez, mint akinek meg sem kottyan a változás. Hatalmas lehetőségek vannak benne, egy év alatt is óriási fejlődésen ment keresztül, és biztosak vagyunk abban, hogy messze még a vége” – nyilatkozta Michael Preetz, a berliniek vezérigazgatója Maierről, aki 2018–2019-es évadban eddig egyetlen meccsről hiányzott csak Dárdai Pál keretéből, a másik tizenhat mérkőzést az elsőtől az utolsó percig végigjátszotta.

Guendouzi berobbant a Premier League-be (Fotó: AFP)
Guendouzi berobbant a Premier League-be (Fotó: AFP)

Mattéo Guendouzi
Kor: 19
Becsült érték: 20 millió euró
Klub: Arsenal

Az új Wenger-bébi – is lehetne. Csakhogy az Arsenal kispadján – még mindig kissé szokatlan leírni vagy kimondani – Unai Emery ül. Aki nemhogy bizalmat szavazott a francia másodosztályú Lorient-ből 8 millió euróért leigazolt középpályásnak, hanem rögvest a londoni klub alapemberévé is tette. Guendouzi, tizenhat bajnokin lépett pályára, nyolcat végig is játszott.
„Rengeteg Arsenal-meccset láttam gyerekként, mert a csapat tele volt franciákkal. Még nagyon kicsi voltam, amikor Thierry Henry és Patrick Vieira itt játszott, ezért később, felvételről láttam őket. Mindig is inspiráltak ezek a jelenetek” – mesélte Guendouzi, miért választotta az Arsenalt. Az őszt látva, azt nem kell nagyon magyarázni, hogy az Arsenal miért választotta Guendouzit.

A legfiatalabb és a legdrágább: Jadon Sancho (Fotó: AFP)
A legfiatalabb és a legdrágább: Jadon Sancho (Fotó: AFP)

Jadon Sancho
Kor: 18
Becsült érték: 70 millió euró
Klub: Borussia Dortmund

Álomcsapatunk legfiatalabb és egyben legértékesebb tagja. 2018-ban az ő értéke nőtt a legtöbbet: 5 millió euróról 70 millióra. Sancho csaknem a teljes ismeretlenségből, mindössze 16 percnyi Bundesliga-tapasztalattal a háta mögött vágott neki a 2018-as évnek és lett a német élvonal egyik legnagyobb sztárja. Minden sorozatot figyelembe véve 37 tétmérkőzésen nyolc gólt és 15 gólpasszt hozott össze. Játéka már-már olyan fontos a Dortmund menetelése szempontjából, mint a csapatkapitány és klubikon Marco Reus teljesítménye. S bár ezt nem gondoltuk volna tavasszal, a Lucian Favre vezetőedzővel nem épp jó viszonyt ápoló másik BVB-csodaszélsőt, Christian Pulisicet is képes volt elhomályosítani. Nem véletlen, hogy a Premier League-klubok sorban állnak, hátha valamelyikük képes lesz hazacsábítani a 2018 októberében az angol válogatottban is bemutatkozott Jadon Sanchót. De Dortmundban sem bolondok, szintén októberben – fizetését három-, egyes lapértesülések szerint ötszörösére emelve – 2022-ig hosszabbítottak vele.

TÁMADÓK

Reiss Nelsont Sancho is győzködte, jöjjön a Bundesligába (Fotó: AFP)
Reiss Nelsont Sancho is győzködte, jöjjön a Bundesligába (Fotó: AFP)

Reiss Nelson
Kor:
19
Becsült érték:
17 millió euró
Klub:
Arsenal (kölcsönben: Hoffenheim)

Átlagosan 82 percenként lő egy gólt a Bundesligában az Arsenalból kölcsönbe érkezett, középcsatárként és szélsőként egyaránt bevethető Reiss Nelson. A tizenhárom bajnokin hat találatig jutó támadó gyerekkora óta jó barátságot ápol Sanchóval, a fáma szerint a dortmundi tehetség véleménye is sokat nyomott a latba, amikor elfogadta a Hoffenheim megkeresését. A németek 500 ezer euróért vehették kölcsön, opciós jogot viszont nem kaptak az Arsenaltól.

Cutrone időnként a legnagyobbakat idézi, de egyedül kevés elől (Fotó: AFP)
Cutrone időnként a legnagyobbakat idézi, de egyedül kevés elől (Fotó: AFP)

Patrick Cutrone
Kor: 20
Becsült érték: 30 millió euró
Klub: AC Milan

A Milan saját nevelésű támadója 2017 nyarán került a felnőttek közé, a Serie A első fordulójában a Crotone ellen kezdett, 62 perc alatt adott két gólpasszt és lőtt egy gólt maga is. A második fordulóban ismét kezdett, ismét gólt lőtt. Aztán 2018 januárjáig semmi. Tavasszal viszont meghatározó játékossá vált a fénykorát nem épp napjainkban élő Milanban: nyolc góllal a csapat elsőszámú támadójává vált, úgy, hogy posztján a 38 millióért vásárolt portugál André Silva és a 22 milliós horvát Nikola Kalinic is csak szenvedett. Az ősszel három gólnál jár, igaz a Juventustól kölcsönvett – szebb napjain világklasszis szintet hozó, ebből Milánóban viszont igen keveset mutató – Gonzalo Higuaín miatt a mérkőzések többségén a kispadról kellett beszállnia.

Kluivert 17 millió eurót is megért a Romának (Fotó: AFP)
Kluivert 17 millió eurót is megért a Romának (Fotó: AFP)
Justin Kluivert
Kor:19
Becsült érték: 20 millió euró
Klub:AS Roma

És a Kluivert név megint szép lesz... No nem mintha a 2008-ban visszavonult Patrick Kluivert eredményei önmagában ne lettek volna elég veretesek, ám most itt az új generáció: fiával, Justinnal 2016-ban kötött profi szerződést az Ajax, két év hollandiai edződés után pedig idén nyáron az AS Romához igazolt az ifjú szélső. Az olaszok kicsivel több mint 17 millió eurót fizettek érte, az összeg pedig még nőhet, ha Kluivert jól teljesít. Az első fél szezonja Itáliában inkább közepesre sikerült, mint kiemelkedőre: 13 bajnokin egy gól és három gólpassz a mérlege. Ugyanakkor beválogatása mellett szólt az Ajaxnál eltöltött utolsó idénye: tavasszal nem hagyott ki bajnokit a végül az Eredivisie második helyén záró amszterdami klubban. No meg a tény: a római legenda, Francesco Totti személyesen hívta fel nyáron, hogy meggyőzze, az olasz fővárosban a helye.

ÖSSZEGZÉS

Persze akad jó néhány futballista, aki húsz év alattiként remekelt a naptári évben, ilyen például a 2018-as Golden Boynak választott Matthijs de Ligt, ám ő már több mint három éve meghatározó embere az Ajaxnak, vagy a 19 esztendős, a Manchester United révén 22 millióért megvásárolt szélső védő Diogo Dalot, aki portugál bajnok lett. Eszünkbe juthat két nagy ígéret a Manchester Cityből, Phil Foden és Brahim Díaz– ám ők bajnokin még nem nagyon villantak meg. A Real Madrid által 45 millió euróért leigazolt Vinícius Júnior is inkább ígéret még... A tehetségét illetően mindenképp idekívánkozna Kai Havertz, aki ugyanakkor 19 évesen már közel kilencven Bundesliga-meccset játszott a Leverkusenben. A csatársorban csereként talán beférne Moise Kean, aki anno a Serie A első 2000 után született játékosa volt, két év kispadozás után pedig a Hellas Verona kölcsönjátékosaként volt erős tavasza.

Tökéletes lista aligha létezik. De ha az öt topligára szűkítjük a kört, ezzel a csapattal talán nem lövünk nagyon mellé.

Andrij Lunyin–Trent Alexander-Arnold, Declan Rice, Ibrahima Konaté, Dan-Axel Zagadou–Mattéo Guendouzi, Arne Maier, Jadon Sancho–Reiss Nelson, Patrick Cutrone, Justin Kluivert. Így áll fel a 2017-ben még alig-alig ismert, 2018-ban azonban főszereplőkké váló, a következő évtizedet alighanem meghatározó futballisták képzeletbeli válogatottja.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik