Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-videók

Vágólapra másolva!
2018.07.10. 07:02
null
Thomas Müller vb-gólkirály lett 2010-ben, de ebből a szituációból azért még ő nem lőtt gólt a bronzmeccsen (Fotó: Reuters)
Lassan betelő vb-öröknaptárunk mai bejegyzései Thomas Müller 2010-es gólkirályságának és a dél-afrikai bronzmeccsnek, a 2018-as francia–belga elődöntőnek, Lengyelország 1982-es bronzérmének, valamint két 1994-es negyeddöntőnek állítanak emléket. Utóbbiak közül az egyik – mint azt a csatolt videón megtekinthetik – óriási meglepetéssel zárult: a Hriszto Sztoicskov vezette bolgár legénység kiejtette a címvédő Németországot!

 

 

Lato balra, Szarmach jobbra, középen egy 
korábbi sikerkapitány, Kazimierz Górski (Forrás: rfbl.pl)
Lato balra, Szarmach jobbra, középen egy korábbi sikerkapitány, Kazimierz Górski (Forrás: rfbl.pl)

1982: AKÁRCSAK 1974-BEN, ISMÉT LENGYELORSZÁGÉ A VB-BRONZÉREM

Michel Hidalgo, a francia válogatott szövetségi kapitánya – a két nappal korábbi, testben és lélekben egyaránt kimerítő sevillai ütközetre való tekintettel – kulcsemberei többségének (Michel Platininek, Alain Giresse-nek, Dominique Rocheteau-nak és Maxime Bossisnak) úgymond kiadta jól megérdemelt nyári szabadságát, meglepő módon mégis a „kékek” szerezték meg a vezetést René Girard nem túl erős, ám annál jobban helyezett lövésével az 1982. július 10-i bronzmérkőzésen.

A lengyelek azonban – akárcsak 1974-ben a brazilokkal szemben – nagyon akarták az érmet, és a szünet előtti percekben Andrzej Szarmach lövésével, valamint Stefan Majewski fejesével fordítottak. Alig kezdődött el a második félidő, amikor Janusz Kupcewicz rafinált szabadrúgásból növelte az előnyt. Alain Couriol szépítő góljának különösebb jelentősége nem volt, a bronzérem Lengyelországé lett.

A két korszakos lengyel támadónak, Grzegorz Latónak és Szarmachnak ez volt karrierje utolsó világbajnoki mérkőzése, sőt utóbbi a válogatottban sem szerepelt többé. A francia alapjátékosok közül Marius Trésor, Didier Six és Gérard Janvion is egy életre elköszönt a világbajnokságtól. VIDEÓ ITT!

VB 1982, SPANYOLORSZÁG – JÚLIUS 10.
A 3. HELYÉRT
Alicante Lengyelország–Franciaország 3–2

 

Martin Dahlin és Henrik Larsson a svéd vb-szereplést 
feldolgozó vaskos kötet címlapján
Martin Dahlin és Henrik Larsson a svéd vb-szereplést feldolgozó vaskos kötet címlapján

1994: BULGÁRIA KIÜTI A CÍMVÉDŐ NÉMETEKET, ELŐSZÖR ELŐDÖNTŐS VILÁGBAJNOKSÁGON

Lesz-e bombameglepetés, azaz két kelet-európai elődöntős az egyesült államokbeli világbajnokságon? Ez volt az 1994-es torna július 10-i játéknapjának nagy kérdése. Addig Románia és Bulgária nagyszerűen teljesített, például mindketten legyőzték Argentínát, s megalapozottan reménykedtek az újabb bravúrban.

Ránézésre a románoknak volt nagyobb esélyük a továbbjutásra, hiszen miközben a bolgárok a címvédő németekkel néztek farkasszemet, ők San Franciscóban „csak" a svédekkel, akikkel korábban két tétmeccset vívtak, és mindkétszer legyőzték őket. Ezúttal csupán két percen múlt a vereség – aztán meg ötön a győzelem. Hogyan is volt?

A svédek egy ravasz szabadrúgás-variáció után, Tomas Brolin révén szereztek vezetést a hajrában, ezt Florin Raducioiu a 88. percben válaszolta meg. A hosszabbításban Raducioiué volt az első szó, az utolsó meg az „egekbe ugró" Kennet Anderssoné – a 115. percben. A szétlövésben a románok az első körtől előnyben voltak (Hakan Mild hibázott), Svédország a negyedikben egyenlített, amikor Thomas Ravelli kivédte Dan Petrescu lövését.

A döntést meghozó hatodik körnek két, ma már legendának számító svéd játékos volt a hőse: a 11. válogatott meccsén játszó ifjú Henrik Larsson higgadtan a bal alsóba lőtt, a 115. nemzeti fellépését teljesítő Ravelli pedig éppen oda repült, hogy megfogja Miodrag Belodedici lövését. Megfogta, Svédország 36 év után újra elődöntőbe jutott. VIDEÓ ITT!

Sztoicskov szabadrúgása és Lecskov fejese is beakadt 
A FOTÓRA KATTINTVA A BOLGÁROK 
1994-ES VB-SZEREPLÉSÉT ÖSSZEFOGLALÓ 
FIFA-FILMET TEKINTHETNEK MEG
Sztoicskov szabadrúgása és Lecskov fejese is beakadt A FOTÓRA KATTINTVA A BOLGÁROK 1994-ES VB-SZEREPLÉSÉT ÖSSZEFOGLALÓ FIFA-FILMET TEKINTHETNEK MEG

A keleti parton játszották a nap másik mérkőzését – az egyik partjelző a magyar Márton Sándor volt –, amelyen a papírformának megfelelően Németország szerzett vezetést. A bolgárok elleni gólt Lothar Matthäus szerezte büntetőből – megint csak papírforma, hogy azt az ilyesmiben igencsak járatos Jürgen Klinsmann harcolta ki…

Bármennyire is arra játszottak a németek, az előny nem tartott ki a lefújásig. Negyedórával a vége előtt Hriszto Sztoicskov is „kijárt” magának, ha nem is egy tizenegyest, de legalább egy jó esélyt kínáló szabadrúgást, és nagyszerű lövéssel egyenlített. A meglepetést három perccel később Jordan Lecskov tette teljessé, aki Jürgen Kohler mögül kibújva befejelte a bolgárok győztes gólját.

Azon túl, hogy a legjobb négy közé jutás volt a tét, a győzelem még értékesebbnek tűnik, ha megjegyezzük: a két válogatott megelőző 16 mérkőzéséből 14-et Németország (NSZK) nyert meg, Bulgária csak egyet. Utólag megállapíthatjuk azt is: Sztoicskov, a bolgárok vezére ezen a napon óriási lépést tett a France Football Aranylabdája felé. VIDEÓ ITT!

VB 1994, EGYESÜLT ÁLLAMOK – JÚLIUS 10.
NEGYEDDÖNTŐ
New York Bulgária–Németország 2–1
San Francisco Svédország–Románia 2–2, 11-esekkel 5–4

 

A szívek világbajnokaiként ünnepelték a németeket
A szívek világbajnokaiként ünnepelték a németeket

2010: A NEGYEDIK NÉMET VB-BRONZ

A hagyományosan a csalódott csapatok csatájaként aposztrofált bronzmeccsből Dél-Afrikában ötgólos, szórakoztató mérkőzés kerekedett, amelynek végén elnyerte jutalmát a németek tetszést arató, kontrákra épülő játéka: a 99. világbajnoki mérkőzését vívó nationalelf 3–2-re legyőzte Uruguayt, így – 1934, 1970 és 2006 után negyedszer – harmadik helyezettként, bronzéremmel fejezte be vb-szereplését.

Ezen a mérkőzésen lépett le az afrikai színtérről a torna legjobbjának megválasztott Diego Forlán és a gólkirály, a szintén ötgólos Forlánt, Wesley Sneijdert és David Villát a gólpasszai révén megelőző Thomas Müller.

Előbb az aranycipős Müller talált a kapuba (1–0), később az aranylabdás Forlán (1–2), végül a 82. percben Sami Khedira döntötte el az esőben megrendezett mérkőzést. VIDEÓ ITT!


VB 2010, DÉL-AFRIKA – JÚLIUS 10.
A 3. HELYÉRT
Nelson Mandela Bay/Port Elizabeth Németország–Uruguay 3–2

 

Egy fej – és Franciaország – a csillagok között; Belgium a kisdöntőt is köszöni a nagy generációnak
Egy fej – és Franciaország – a csillagok között; Belgium a kisdöntőt is köszöni a nagy generációnak

2018: EGY FEJES DÖNTI EL AZ ELŐREHOZOTT FINÁLÉT

Csupán egy gól született az előre hozott döntőként beharangozott Franciaország–Belgium találkozón, ennek ellenére a játék színvonalára nem lehetett panasz, mindkét kapusnak, Hugo Llorisnak és Thibaut Courtois-nak is bőven adódott lehetősége gyakorolni kapustudományát. Noha az eltiltott Thomas Meunier hiányzott a jobbszárnyról, a belgák jól kezdtek, időbe telt, mire a francia csapat rátalált a korábbi mérkőzéseken látott, magabiztos védekezésre épülő játékára.

De rátalált, és ezen a vb-n először (és utoljára) Belgium szerzett gól nélkül maradt. A meccs a második félidő elején dőlt el, egy szögletet követően az egyik előre húzódó középső védő, Samuel Umtiti fejelt a belga hálóba. Ez volt a két csapat harmadik mérkőzése vb-porondon, mindegyiket a franciák nyerték meg – a szentpétervári siker értékét nemcsak a döntőbe jutás érzékelteti, hanem az is, hogy Belgium majdnem két éve tartó, 24 mérkőzéses veretlenségi sorozatának vetett véget. VIDEÓ ITT!

VB 2018, OROSZORSZÁG – JÚLIUS 10.
ELŐDÖNTŐ
Szentpétervár Franciaország–Belgium 1–0
SOROZATUNK ÖSSZES EPIZÓDJA A DÁTUMRA KATTINTVA
MÁJUS
27
28 29 30 31
JÚNIUS
1
2
3
4 5 6 7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18 19 20 21
22
2324
25 26 27 2829
30
JÚLIUS
1
2 3 4 5
6
7
8
9 10 11 12
13
14
15
16 17 18 19
20
2122
23 24 25 26
27
28
29
30

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik