Thaiföld: emlékeznek a halál torkából megmenekülő focisták

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.24. 11:48
null
A megmenekülő thaiföldi focisták (Fotó: MTI)
Címkék
Megmenekülésükről emlékeztek meg edzőjükkel hétfőn azok a thaiföldi focista gyerekek, akik tavaly június 23-án hetekre a thaiföldi Tham Luang barlangrendszerben rekedtek a monszun okozta hirtelen áradások miatt.

 

A csoport tagjai egy hétfői megemlékezésen elmondták, hogy hálásak azokért a lehetőségekért, amelyeket az elmúlt egy évben az élettől kaptak.

„Örülök, hogy újra itt lehetek” – mondta a 15 éves Adul Szam-on a múzeumnál, amelyet a barlang bejárata előtt emeltek.

A fiú több mint két hetet töltött csapattársaival és edzőjével a barlangban, elzárva a külvilágtól.

„Ez nagyon fontos esemény számunkra, Dzsa Szamant a második apánkként tartjuk számon” – mondta a fiatal a thai haditengerészet egykori búvárjára, a 38 éves Szaman Kunanra utalva, aki életét vesztette a mentés során.

„Hatalmas megtiszteltetés, hogy megkaptam a thaiföldi állampolgárságot, aminek köszönhetően új lehetőségek nyíltak meg előttem például a focizás és a tanulás terén – mesélte a korábban hontalan fiú. – Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez megtörténhet.”

Tavaly nyáron az egész világ azért szurkolt, hogy sikerüljön épségben felszínre hozni a fiatalokat, akik azóta több televíziós műsorban szerepeltek, és történetükről film is készül. Ezzel fejenként 3 millió bahtot (csaknem 28 millió forintot) kereshetnek.

„Sokat változott az életem – mondta a 12 éves Csanin Vibulrungrueng, a csapat legfiatalabb tagja. – Sokan felismernek minket.”

A fiúk edzője, a 26 éves Ekapol Dzsantavong hálát adott azért, hogy az egész együttes épségben megmenekült, és hozzátette: minden új lehetőség csak további ajándék.

A focicsapat és edzője 2018. június 23-án kereste fel a Bangkoktól 1000 kilométerre fekvő Tham Luang-Khun Nam Nang Non-barlangot. A hirtelen áradás miatt több mint két hétre csapdába estek a barlang egy távoli belső, száraz pontján. Kiszabadításukra nemzetközi mentőexpedíciót szerveztek tapasztalt barlangi búvárok. A mentésen, amely végül sikerrel zárult, ezrek dolgoztak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik