Teqball: meddig tart a székely-magyar hegemónia?

Vágólapra másolva!
2018.10.16. 12:19
null
Volt oka az örömre a székely küldöttségnek
Az eddigi két teqball-világbajnokságon a Romániát képviselő székelyek, illetve a magyarok voltak a legeredményesebbek, ám világszerte egyre több kiváló játékos hódol a futball-alapú magyar találmánynak.

 

Egy székely sportoló mondhatja el magáról, hogy minden idők legeredményesebb teqball-játékosa. Meglehet, a kijelentés kissé túlzás, lévén, hogy a magyar találmány mindössze négy évvel ezelőtt indult hódító útjára, ám ez mit sem von le Szécsi Barna érdemeiből: a székelyudvarhelyi teqballos múlt hét végén imponáló fölénnyel lett világbajnok Reimsben, s az elismerések, gratulációk mellett egy tízezer dolláros csekket is bezsebelhetett.

Negyvenkét ország sportolói neveztek be a hét végén megrendezett Teqball Világkupára, amelynek az első, tavalyi budapesti kiírása után második alkalommal Franciaország kulturális és történelmi városának nevezett Reims adott otthont. Akárcsak az első vb, a második is székely-magyar sikerektől volt hangos: Magyarország egyéniben és párosban is ezüstöt, míg a román színekben induló székelyek egyéniben arany, párosban pedig bronzérmet szereztek, tovább gyarapítva éremgyűjteményüket – a budapesti világkupán ugyanez volt a mérlegük a székelyudvarhelyi Góbék Teqball Team játékosainak.

A Székelyudvarhely FK teremlabdarúgó-csapatát erősítő, nem mellékesen hétszeres magyar futsalválogatott Szécsi Barna mindkétszer a dobogó tetejére állhatott: tavaly párosban, idén pedig egyéniben nem talált legyőzőre. A székelyudvarhelyi sportoló a csoportküzdelmek során simán fektette két vállra francia, arubai, svéd és luxemburgi ellenfelét, a legjobb tizenhat között kuvaiti, a negyeddöntőben pedig svéd ellenlábasa sem okozott gondot a székely fiúnak. Az elődöntőben a montenegrói teqballos már nehezebb falat volt, hogy döntőbeli ellenfeléről, a szintén magyar Sipos Árpádról ne is beszéljünk, ám Szécsi játszmaveszteség nélkül húzta be a tornagyőzelmet.

„A sportág mottója szerint a teqball nem a szerencse sportja, itt mindig a jobb győz. Örülök, hogy én bizonyultam a legjobbnak, s az külön büszkeséggel tölt el, hogy csapattársaim párosban bronzot szereztek, Magyarország képviselői pedig két ezüsttel térhettek haza” – értékelt röviden az NSO-nak a friss világbajnok Szécsi.

Párosban székely-magyar finálét vetített előre a papírforma, ám a számításokat egy montenegrói „sötét ló” húzta keresztül: Bogdan Marojevic és Nikola Mitro igen kellemetlen ellenfélnek bizonyult, a délszlávoknak főként a fejjátékuk volt roppant erős.

MODELL, LABDAZSONGLŐR

A torna egyik színfoltját egy brazil hölgy jelentette: Natalia Guitler igazi Instagram-sztár hazájában, közel háromszázezer követője van. A csinos hölgy gyakran posztol olyan videókat, amelyeken egykori és jelenlegi – például Neymar – brazil focistákkal teqballozik. A modell-labdazsonglőr nem vallott szégyent a férfiak mezőnyében, hiszen egyéniben csoportgyőztesként jutott tovább, ahol szoros meccsen kapott ki ír ellenfelétől, párosban pedig a negyedik helyen végzett.

„Csalódottságra semmi okunk, bár az kissé bosszant, hogy a spanyolok elleni, fárasztó negyeddöntő után alig tíz percünk volt arra, hogy felkészüljünk a montenegróiak elleni elődöntőre, amit végül elveszítettünk, ám a bronzmeccsen győzni tudtunk a brazilok ellen. A találkozó után egyébként Laurent Blanc, a korábbi világbajnok francia labdarúgó vigasztalt minket, további sikereket kívánva” – summázott a székelyudvarhelyi Ilyés Szabolcs, aki a budapesti világbajnokságon párosban első, egyéniben harmadik székelykeresztúri Lázár Zsolttal állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

S ha már a korábbi labdarúgókról említést tettünk: Blanc mellett az eseményen tiszteletét tette, sőt egy bemutató mérkőzés erejéig asztalhoz is állt a francia William Gallas és Robert Pires, valamint a portugál Simao Sabrosa is, a döntőkre kilátogató kétezer nézőt pedig egy francia, kétszeres freestyle világbajnok is szórakoztatta.

Csak összehasonlításképpen: a tavalyi, budapesti világkupán még „csak” húsz ország teqballosai álltak asztalhoz, pénzdíjazás nem volt. Ehhez képest a létszám megduplázódott, sok országban selejtezőket vívtak a Vk-n való részvételért – úgy tűnik, a százezer dolláros összedíjazás erős motivációnak bizonyult.

Ami pedig a színvonalat illeti, Ilyés Szabolcs, a világkupán Romániát képviselő székelyek csapatmenedzsere – aki a sportág romániai népszerűsítéséért is felelős – azt mondja, az elmúlt egy évben rengeteget fejlődött a teqball, egyre több profi lábteniszező is hódol a futballalapú magyar találmánynak. „Az 1,5x3 méteres asztalon, ötös-méretű futball-labdával játszott teqball népszerűsége rohamosan ível felfelé, noha csak bő négy éve, a 2014-es futball vébé nyitónapján tették publikussá az első teqball videót. A Ronaldinho által is reklámozott sportágnak nemzetközi szövetsége is van Lausanne-ban, a Fiteq, melynek elnöke a teqball feltalálója, a magyar Borsányi Gergely” – avatott be a részletekbe Ilyés Szabolcs.

Laurent Blanc is gratulált a székely párosnak
Laurent Blanc is gratulált a székely párosnak

A következő vb-t egyébként jövőre Afrikában, egy évvel később pedig Ázsiában rendezik meg, mintegy a tokiói olimpia felvezetőjeként. Főként Japánban „kattantak rá” nagyon a magyar találmányra: azt már hivatalosan is bejelentették, hogy 2022-ben az Ázsiai Olimpiai Játékok egyik sportága a teqball lesz.

A székely teqballosok szerint nehéz lesz megtartani a székely-magyar teqball-hegemóniát (a székelyek az eddigi két világkupán 2 arany és 2 bronzérmet, Magyarország pedig egy aranyat és 4 ezüstöt), hiszen immár a világ egyre több táján űzik ezt a sportágat. „Úgy vélem, egyelőre kevés az igazán jó egyéni versenyző, de ez csak átmeneti állapot. Nem könnyű szervát fogadni, majd a csapást előkészíteni, na meg védhetetlenül csapni, ezt egy embernek mind tudnia kell. Volt olyan cseh játékos a mezőnyben, aki a bemelegítések során úgy lecsapta a labdát, hogy a játékszer majdnem a plafonig pattant fel, más kérdés, hogy tétmérkőzéseken ezt tízből nyolcszor tudta megcsinálni, de ha egyszer belejön... Párosban annál nagyobb a versengés, túlzás nélkül állítom, legalább hét-nyolc, a végső győzelemre is esélyes duó állt asztalhoz – sajnos a mi águnkra a jók közé sorolható franciák, spanyolok és a montenegróiak kerültek” – nyilatkozta a hazatérés után az NSO-nak a párosban bronzot szerző székelykeresztúri Lázár Zsolt.

A székely és a magyar csapat. Reimsben 1 aranyat, 2 ezüstöt és 1 bronzot szereztek
A székely és a magyar csapat. Reimsben 1 aranyat, 2 ezüstöt és 1 bronzot szereztek

A székely teqball elismertségét jelzi egyébként az is, hogy a Góbék Teqball Team a húszból két játékvezetőt delegált a világkupára.

A domborúan hajlított pingpongasztalon egyébként nem csak focilabdával játszanak: a teqboardon a teqball mellett immár teqteniszt, teqpongot, teqvolét és catchet is játszanak, utóbbit főként a gyerekek örömére: egy hármas méretű szivacslabdát kell megfoghatatlanul átdobni a másik térfélre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik