Pedig nagyon is színes egyéniségek voltak (Fotó: acmilan.com)


KIK ŐK?
Silvio Berlusconi szeretett gyermekei, akik egy nagy klubot óriássá tettek. A holland tulipánok, Frank Rijkaard, Ruud Gullit és Marco van Basten az olasz zsenikkel, mint Paolo Maldini vagy Franco Baresi többször is Európa uralkodói lettek.

 
Tejben és sajtban fürödtek, majdnem a Serie A urai lettek
A nagy Ajax sikerreceptje: mindenki egyszerre fapapucs és báli cipellő

MIT NYERTEK?
Az 1988-as bajnoki címre két Bajnokcsapatok Európa-kupája-győzelemmel és két Világkupa-sikerrel tromfoltak rá, és kétszer lett övék az európai Szuperkupa is.

MIÉRT ÉPPEN ŐK?
Mert egy egész korszak kötődik a nevükhöz, Arrigo Sacchival új életet leheltek a 4–4–2-be – a World Soccer szerint az 1989–1990-es AC Milan minden idők legjobb klubcsapata, sőt a nemzeti csapatok közül is csak az 1970-es brazil és az 1974-es holland válogatott előzi meg – no és a mi Aranycsapatunk… Jorge Valdano szerint ez a Milan olyan jelentőségű a futballban, mint az egyetemes történelemben a népvándorlás, egyszerre támasztotta fel a catenacciót, a védelmi reteszt, és reformálta meg az olasz támadófutballt.

Néstor Combin nem unatkozott az 1969-es Világkupa-döntőn (Fotó: AFP)

BIZTOS ALAPOK

A Milan-legenda is azzal kezdődött, hogy néhány angol vendégmunkás úgy döntött, klubot alapít idegenben: a Milan Foot-Ball and Cricket Clubot 1899-ben hozta létre egy váratlan felkiáltással a kereskedő Alfred Edwards. 1900-ban már tétmérkőzést vívtak, nem sokra rá megnyerték első kupájukat, a Juventus ellen, majd 1901-ben máris bajnoki aranynak örülhettek. Néhány „disszidens” megalakította később az Internazionalét, így máris jobban szórakoztak, ellenben a Milant a Pirelli-család virágoztatta fel, ők finanszírozták a San Siro építését is.

Bánás József, Hajós Árpád és Zsilizy (Zilisy) József is erősítette honfitársaink közül a klubot, amelynél edzőként és sportigazgatóként tevékenykedett Viola József, majd az ötvenes években (immáron az AC Milanban) dolgozott itt Czeizler Lajos és a zseniális Guttmann Béla, utóbbi a Gre-No-Li-val, azaz a svéd Gunnar Gren, Gunnar Nordahl, Nils Liedholm trióval.

Zseniális játékosok (Gianni Rivera, José Altafini) bukkantak fel később is, a klub nyert egy BEK-et és két Kupagyőztesek Európa-kupáját, sőt egy Világkupát is, de 1986-ban új korszak köszöntött be Milánóba – és a futballtörténelembe is.

Az elnök és jutalma (Fotó: AFP)

BERLUSCONI ÉS A PÉNZ CSODÁT TESZ

A sikertelen, bundabotrányoktól és kieséstől zajos korszakba valósággal berobbant a médiacézár-építési vállalkozó Silvio Berlusconi, aki a pénzét nem kímélve – saját szobra miatt is – felépítette a kor legnagyobb, legerősebb és legsikeresebb klubját. Már első nyarán érkezett a belpiacról Roberto Donadoni, Giovanni Galli, Giuseppe Galderisi, Dario Bonetti és Daniele Massaro, majd a két angol légióst, Ray Wilkinst és Mark Hateleyt zseniális meglátással lecserélte a Ruud Gullit, Marco van Basten párosra, és a középpályára megvette Carlo Ancelottit (róla térdsérülése miatt nagyon könnyen lemondott az AS Roma). Később a harmadik vendégmunkás Frank Rijkaard lett, 1989 csúcsvétele pedig Marco Simone.

Az ambiciózus elnök a kispadra a klub bajuszát többször is megcibáló kis Parma éléről elcsábította a teljesen ismeretlen Arrigo Sacchit, aki megreformálta a 4–4–2-es hadrendet: a söprögetős-emberfogásos szisztémát félredobva zónavédekezéssel operált, de a védelem és a középpálya soha nem távolodott el egymástól 25-30 méternél messzebbre, azaz az egész csapat együtt támadott le (ez a nagy holland és egy kicsit magyar iskola).



Egészen fent védekezett a gárda, amely szívesen alkalmazta a lescsapdát is – az eszmei alap a „kollektív intelligencia” volt, az egyérintős játékot követelő Sacchi mester sokszor egész mérkőzéseket játszatott le a csapattal egy képzeletbeli labdával: az edző bekiabálta, éppen hol a labda, a csapatnak pedig erre kellett reagálnia a helyezkedésével. 

Sacchinál mindenki karmester volt, ugyanakkor a pálya egy 25 méteres részére szűkítették a futballt, az ellenfél karmestereit ezzel egyszerűen falak közé szorítva.

Célt értek a „pantomimfutballal”: 1988-ban bajnoki aranyérmes lett a gárda, amely a következő idényben megnyerte a BEK-et, majd meg is védte elsőségét – közben visszaadta az emberek hitét, hogy lehet még gyönyörű és egyben eredményes futballt játszani.

Kivirágoztak a tulipánok (NSO-archív)

TULIPÁNOS ÉS TALJÁN ZSENIK

Sacchi két jó kapussal is rendelkezett (Francesco Antonioli és Giovanni Galli), elöl Marco van Basten a fénykorát élte, Massaro 15, a fiatal, tragikus sorsú Stefano Borgonovo hat góllal fejezte be az idényt. A csatársorban bevethető volt Simone mellett a válogatott Giuseppe Galderisi (őt 1989 őszén elengedték, előtte nyáron az 1987-es olasz gólkirályt, Pietro Paolo Virdist nem marasztalták), Gullit a felezővonaltól felfelé minden poszton zseniálisan futballozott, Rijkaard az egész pályát uralta (egyedül neki nézte el Sacchi, hogy el-elbóbiskolt a taktikai értekezleteken), mellette Ancelotti és a fiatal Demetrio Albertini hordta a vizet. Jellemző módon utóbbi bemutatkozása után másfél év alatt egyszer sem tapasztalta meg, milyen érzés kikapni a Serie A-ban…

 

 ELŐTTEM AZ UTÓDOM

Egy legenda szerint Johan Cruyff a nem hivatalos milánói serdülő-világbajnokság alkalmával odafordult az egykori olasz csatárfenoménhez, Sandro Mazzolához, és azt mondta neki, hogy az a nyúlánk fekete hajú gyerek a pályán az ő utódja lesz egykoron. „Cruyff megmutatta nekünk, s azonnal megértettük, hogy egy csodálatos játékos áll előttünk” – idézte fel a régi időket Mazzola. A 16 esztendős soványka támadót Marco van Bastennek hívták. BŐVEBB MVB-PORTRÉÉRT ERRE FÁRADJANAK!

A széleken a sokoldalú Donadoni mellett a roppant (kanadai) ponterős, férfias arcélű Alberigo Evani is fénykorát élte, de a csapat igazi erősségét a szakértők szerint a védelem adta.

Nem véletlenül: Franco Baresit a söprögetés nagyfejedelmeként tartják számon még ma is, Paolo Maldini nem is balhátvéd, hanem bal oldali mindenesikon (és a harmadik Maldini-generáció már a fedélzeten), Alessandro Costacurta minden idők egyik legjobb, leghatékonyabb emberfogója, a jobbhátvéd Mauro Tassottin meg ritkán jutottak át (főleg ép orral és teljes fogsorral).

E sor érdekessége volt még „a másik Galli”, Filippo, a védelmi mindenes – és nagy baj is lett volna, ha egynél több ember esik ki, mert rajta kívül jó védő csak a Fiorentinától vett Stefano Carobbi volt.

Sacchi gyakran játszatta a kapust és a négy védőt egy tízfős csapat ellen nagypályán, két kapura, és bizony volt olyan negyedórás mérkőzés, amikor egyetlen egy gólt sem kaptak a védők a többiektől, Gulliték ekkor értették meg végleg, hogy mit jelent a Milan számára ez a védősor.

MÁS IDŐK

Ha már Borgonovo sorsa szóba került: abból a keretből nem él már a kapus Andrea Pazzagli sem, őt 51 évesen a szíve vitte el – fia, a volt U-válogatott Edoardo szintén védett a Milanban, néhány évvel ezelőtt.

Sacchi túlságosan bő kerettel nem dolgozott: a fentiek mellett tartalékként bevethette a középpályán Diego Fusert, a kor mindkét BEK-döntőjén kezdő Angelo Colombót, no és a később felnőttválogatottságig jutó karmestert, Giovanni Stroppát, akit anno a fél világ irigyelt csodálatos fürtjei miatt.

Felhívnánk a figyelmet egy dologra még: nem szoktak erről sokat írni, de Berlusconi vagyona ide, az Adriano Galliani, Ariedo Braida vezetői kettős szakértelme oda, az 1990-es csapatból Baresi, Costacurta, F. Galli, Maldini, Albertini, Evani, Christian Lantignotti, a nagy tehetségű Stefano Salvatori és Stroppa is saját nevelésű játékosnak számít, míg Massaro, Colombo és Antonioli a közeli Monzában nőtt fel!

(acmilan.com)


SIKERHALMOZÁS COPPÁN VÁGÁSOKKAL

Az 1988-ban kezdődő idényben Sacchiék az álmos kezdés miatt elbukták a ligát, de a BEK-et megnyerték, és nem is annyira a döntőbeli ellenfél, a Steaua Bucuresti volt a nagy falat, hanem előtte a Real Madrid, amelyet otthon 5–0-ra ütöttek ki, minden idők egyik legjobb futballmérkőzésén.

A fináléra a szemfüles Berlusconi felvásárolta a románok jegyeit is (a Steauát csak kétszáz drukker hajtotta, no és a diktárorfi Valentin Ceausescu ígérete, miszerint ha nyernek, minden játékos kap egy nyugati autót), így Barcelonában otthon érezte magát a G. Galli – Tassotti, F. Baresi, Costacurta (F. Galli, 74.), P. Maldini – Rijkaard – Colombo, Ancelotti, Donadoni – Gullit (Virdis, 59.), Van Basten csapat, nyert is 4–0-ra. 

Nem volt pedig kutyaütő az ellenfél, Silviu Lung, Dan Petrescu, Marius Lacatus, Victor Piturca, a nagy Gheorghe Hagi (ő később majdnem a Milanba igazolt!), Gavril Pelé Balint és Adrian Negrau (a későbbi honvédos légiós!) fémjelezte Anghel Iordanescu csapatát.




A következő idényt a hazai Szuperkupa megnyerésével kezdte, a Sampdoria ellen, majd a tavasz elszúrásával elúsztak a bajnoki remények, de a BEK-ben ismét eljutottak a legutolsó mérkőzésig, ezúttal a Benfica volt az áldozat (az előző kezdőből kiesett Donadoni, Evani játszott helyette, csereként meg F. Galli és Massaro szállt be a portugál csapat ellen).

Novemberben-decemberben a Barcelonát verték meg az európai Szuperkupában, majd az év végén a Világkupában az Atlético Nacionalt. Ez utóbbi trófeát egy év múlva ismét hazavitték, ezúttal a Olimpia Asunción nagy bánatára. Az 1990-es európai Szuperkupában a Sampdoriát múlták felül – itt a második mérkőzésen az A. Pazzagli – Tassotti, Costacurta (F. Galli 82.), F. Baresi, P. Maldini – Ancelotti, Carbone, Rijkaard, Evani – Gullit (Donadoni, 75.), Agostini összeállításban. Az első találkozón kezdett a mára teljesen elfeledett Gianluca Gaudenzi is, az ellenfelet a Gianluca Pagliuca, Olekszij Mihajlicsenko, Attilio Lombardo, Marco Branca, Roberto Mancini, Cerezo, Pietro Vierchowod, Gianluca Vialli sor erősítette.

A nem Kicsi és a tényleg Nagy (youtube.com)


A MAG MARADT, NO ÉS A SIKERESSÉG IS

Egy sikertelen év után (a csapat elveszítette a motivációját, egyre többen sérültek meg, Gullit az őszintesége miatt kiesett Berlusconi kegyeiből, Marco van Basten előjogokat követelt, Rijkaard meg honfitársaival egyenlő bért) Sacchinak nem hosszabbították meg a szerződését, de felfelé bukott, és olasz szövetségi kapitány lett. És majdnem világbajnok, majd egy kis időre még a Milanhoz is visszatért, aztán edzette a Parmát és az Atlético Madridot, igazgatta a Real Madridot. Egészségügyi okokból már régóta nem edzősködik, ám különböző tisztségekben még mindig az olasz futballért dolgozik az 1946-os születésű szakember.

De térjünk vissza még egy kicsit 1991-re! Sacchi utóda és egyben előde, Fabio Capello szép lassan átalakította a csapatot. 1992-ben bajnoki sikersorozatba kezdett, két év múlva az FC Barcelona legázolásával visszaült Európa trónjára, de már egy S. Rossi – Tassotti, F. Galli, P. Maldini (Nava, 84.), Panucci – Boban, Desailly, Albertini, Donadoni – Szavicsevics, Massaro csapattal.

Van Basten sérülésből sérülésbe esett, Gullitot és Rijkaardot 1993-ban eladták (előbbinek még volt visszaút), Ancelotti egy évvel korábban visszavonult, Evani a Samphoz távozott Gullittal együtt, a Colombo, G. Galli kettős pedig még 1990 nyarán szedhette a sátorfáját. Csak a védelmi mag maradt együtt még évekig, egészen pontosan 1997-ig, Franco Baresi visszavonulásáig – de hát miért éppen a futballban tartanának örökké a jó dolgok?

Csak a szokásos... (Fotó: AFP)


MAJDNEM, MAJDNEM…

A véletlenek valóságos láncolata sietett a Ruud Gullit, Frank Rijkaard, Marco van Basten hármas, valamint elnökük segítségére. Gullit a nyolcvanas évek végére kinőtte a PSV-t, szerződése 1987 nyarán járt le. Berlusconi invitálására már a télen elugrott Milánóba orvosi vizsgálatra, a PSV pedig mérgében a Philips-gyár minden hájjal megkent ügyvédeit uszította a Milan-elnökre. A Juventus hollandiai fizetése háromszorosát ajánlotta a támadónak, de Berlusconi lyukat tárgyalt a PSV hasába és saját bankszámlájába (akkoriban fizetni kellett a lejárt szerződés ellenére is a kluboknak a játékosokért). Ekkor értette meg a világ, mit is jelent a Berlusconizmo.

Néhány évvel korábban az Ipswich Town és az Arsenal is elhajtotta a makarónihajú zsenit, aki 1988-ban több estén át is tárgyalt Uli Hoeness Bayern-elnökkel, akit nagyon szimpatikusnak talált, de végül is nem tudta elképzelni magáról, hogy hollandként a Bundesligában futballozzon. Lásd még Ronald Koeman esetét Olaf Thon mezével…

Volt némi esélye egy Rudi Völler, Marco van Basten csatársornak is, de az olaszok addig vacakoltak Völler szerződésével, hogy a német ék lemondta az egészet, a milánói Bundesligafrizura-klubról végül Hateley gondoskodott. Nem sok kellett Ian Rush megszerzéséhez sem, Berlusconi 1987-ben nagyban alkudott rá, de közben adott neki valaki egy videokazettát egy holland csatárról – és az elnök a filmnézés 30. másodpercére Van Basten mellett döntött!

A korszak nagy vesztese mégis Claudio Borghi, aki helyett az Ajaxtól kirúgott, a Sporting CP által Zaragozában „dekkoltatott” Rijkaardot akarta a kezdőjébe Sacchi, noha elnöke foggal-körömmel ragaszkodott az argentinhoz, akit már 1987 megvett, és kölcsönadott a Comóhoz, mert akkor még csak két légiós lehetett a Serie A-ban. Borghi pechjére Berlusconi ebben a vitában alulmaradt, pedig a középpályás nem akárki volt, 1986-ban Diego Maradona oldalán lett világbajnok!

Apropó, Maradona! Berlusconi természetesen ott sertepertélt a nápolyi örömgombóc körül is, de hosszas alkudozások végén kosarat kapott Nápoly kanos kis vőlegényétől (erről a következő cikkben lesz még szó.)

Visszatérve Gullitra: a szabad szájú és nyíltszívű holland első milánói idényét sérülések tették zaklatottá, és sokan egyáltalán nem hittek már abban, hogy valaha visszanyeri korábbi formáját – Berlusconi előrelátó üzletemberhez méltó módon előszerződést kötött a Steaua csillagára, Gheorghe Hagira. Gullit aztán felépült, Kárpátok Maradonája kicsit később mehetett a Realhoz, valamivel több mint négymillió akkori dollárért. Érdekes, hogy a nagy Hagi kis fia, Ianis is szóba került jóval később a Milannál, de végül a Fiorentina igazolta le őt.

 


JÖTTEK-MENTEK, 1986–1996
A fontosabb átigazolások

1986–1987
Érkezett:
Donadoni (Atalanta, 8 000 000 mai euró), Giovanni Galli (Fiorentina, 3 500 000), Galderisi (Hellas Verona, 3 500 000 és Paolo Rossi játékjoga), Bonetti (AS Roma, 1 400 000), Massaro (Fiorentina, 4 600 000), Stroppa (Milan U19)
Távozott: Paolo Rossi (Hellas Verona)

1987–1988
Érkezett:
Gullit (PSV, 6 750 000), Van Basten (Ajax, 1 200 000), Borghi (Argentinos Juniors, 2 400 000), Ancelotti (AS Roma, 3 900 000), Colombo (Udinese), Mussi (AC Parma)
Távozott: Wilkins (PSG, 370 000), Bonetti (Hellas Verona), Hateley (AS Monaco)

1988–1989
Érkezett:
Rijkaard (Sporting CP, 3 900 000), Antonioli (Monza), Porrini (Milan U19), Albertini (Milan U19)
Távozott: Borghi (River Plate)

1989–1990
Érkezett:
Simone (Como, 2 000 000), Carobbi (Fiorentina)
Távozott:
Galderisi (Padova), Virdis (Lecce), Porrini (Atalanta), Mussi (Torino)

1990–1991
Érkezett:
Elber (Londrina, 1 000 000), Nava (Reggiana), Carbone (Bari), Bellotti (Carrarese, 1 000 000), Sebastiano Rossi (Cesena, 3 900 000), Agostini (Cesena, 4 300 000)
Távozott: Giovanni Galli (Napoli, 2 000 000), Borgonovo (Fiorentina, 5 250 000), Colombo (Bari)

1991–1992
Érkezett:
Boban (Dinamo Zagreb, 1 500 000), Gambaro (AC Parma, 3 900 000), Serena (Internazionale)
Távozott:
Carobbi (Fiorentina), Agostini (AC Parma), Stroppa (Lazio, 1 800 000)

1992–1993
Érkezett:
Papin (Olympique Marseille, 12 000 000), Lentini (Torino, 12 000 000), Szavicsevics (Crvena zvezda, 7 500 000), Dionigi (Modena, 1 000 000), De Napoli (Napoli, 4 200 000), Carlo Cudicini (Milan U19), Eranio (Genoa, 5 800 000)
Távozott:
Taibi (Piacenza), Antonioli (Pisa), Fuser (Lazio, 4 500 000), Ancelotti (visszavonult)

1993–1994
Érkezett:
Brian Laudrup (Fiorentina, 7 500 000), Desailly (Olympique Marseille, 6 500 000), Raducioiu (Brescia, 2 500 000), Panucci (Genoa, 6 500 000), Coco (Milan U19), Alessandro Orlando (Udinese, 1 800 000)
Távozott: Rijkaard (Ajax, 636 000), Gullit (Sampdoria, ingyen), Dionigi (Vicenza), Evani (Sampdoria),  Serena (visszavonult)

1994–1995
Érkezett:
Di Canio (Juventus, 750 000), Gullit (Sampdoria, 600 000), Orlando (Fiorentina), Melli (Sampdoria, 6 300 000), Sordo (Torino, 2 600 000), Oddo (Milan U19), Brocchi (Milan U19), Stroppa (Foggia)
Távozott:
Papin (Bayern München, 2 750 000), Elber (VfB Stuttgart, 1 600 000), Brian Laudrup (Glasgow Rangers, i.), A. Orlando (Juventus, 750 000), De Napoli (Reggiana), Gullit (Sampdoria), Raducioiu  (Espanyol)

1995–1996
Érkezett:
Roberto Baggio (Juventus, 7 500 000), Weah (PSG, 6 900 000), Futre (Reggiana, 750 000), Vieira (Cannes, 3 200 000), Ambrosini (Cesena, 1 700 000)
Távozott:
Gambaro (Bolton, i.), Carbone (Piacenza), Massimo Orlando (Fiorentina), Melli (AC Parma), Stroppa (Udinese), Nava (Padova), Massaro (Simizu S-Pulse), Van Basten (visszavonult)