Szőr és bunda – Vincze András jegyzete

Vágólapra másolva!
2017.01.29. 23:48

Különösebb illúziónk nem lehetett a fogadási ügy néven elhíresült történetek kapcsán (amelyek Angliától Németországon, Magyarországon, sőt Kínán át cunamiszerűen söpörtek végig a fél világon): amíg a futballban a pénz az úr, lesznek manipulált meccsek.

És lőn!

A ROMÁN BÍRÓ BOLGÁRNAK, SZLOVÉNNEK ÉS TÖRÖKNEK IS KIADTA MAGÁT
A CFR–Mezőkövesd meccsen is volt kabaréba illő, megismételt büntető.

Romániában ezekben a napokban arról cikkeznek, hogy a Cipruson rendezett edzőmérkőzéseken néhány bíró arcpirító módon csal, s röhejesnek (illetve a történet szempontjából inkább elkeserítőnek) tűnő tizenegyesekkel próbálnak beleavatkozni az eredmény alakulásába. Mi, magyarok az ilyen témák rutinos olvasóiként látjuk magunk előtt a történteket, hiszen nálunk 2010-től zajlik nyomozás: voltak ugyanis – sajnos – magyarok, akik a vádirat szerint Dél-Amerikában, Törökországban fújtak hamisan abba a sípba, amelynek mindenütt a világon egy hangon kellene szólnia. A módszerek persze változnak, finomodnak (khm...), hiszen a Cipruson kalandozó román bírók között olyan átváltozóművész is akad, akit talán a filmvilág kaméleonja, Johnny Depp is megirigyelne. Egyikük ugyanis a román sajtó oknyomozó riportjai szerint a szigetországi edzőtáborok helyszínére hosszú hajjal, szakállasan érkezett, majd a torzonborz külsőt itt-ott kiigazítva, egyre konszolidáltabb alakban járta a pályákat, így hol bolgárnak, hol szlovénnak, hol török bírónak adhatta ki magát (bővebben a sztoriról Boros Miklós kollégánk honlapunkra és lapunkban írt cikkében).

A történetben a fordulatot az jelentheti, mintha a betyárbecsület árnyéka kezdene körvonalazódni a télen is napsütötte edzőpályák környékén, ugyanis a játékosok azok, akik már nem ülnek fel a fals ítéleteknek. A mostani botrány is akkor pattant ki, amikor a szerdai Pogon Szczecin (lengyel)–Astra (román) 3–1 edzőmeccsen a mulatságos tizenegyes megítélése után a futballista előbb a kapus kezébe gurította a labdát, majd a megismételt rúgás során a kapu mellé küldte.

Persze, nyilván nem az a megoldás, hogy a labdarúgók felügyeljék a bírót és a tisztességes játékot (mindenesetre dicséretes, ha valóban van bennük ennyi spiritusz), miközben a cél az lenne, hogy erőt gyűjtsenek az edzőmeccseken, ugyanakkor a lassan-lassan tíz éve húzódó, a jelek szerint el nem múló botrányok kapcsán kezd kikristályosodni, hogy a Nemzetközi és Európai Labdarúgó-szövetségnek szigorúbb szabályokat kell, sőt kötelező hoznia.

Az persze nehéz kérdés, milyen megoldás létezne (netán egy világméretű, a mobiltechnológia révén a legkisebb pálya széléről is egy kattintással elérhető adatbank a földkerekség összes regisztrált bírójáról, fotóval?), merthogy ebben a modern világban a jelek szerint a szakáll és a precízen, edzőmeccsről edzőmeccsre kivitelezett borotválkozás ellen még nincs orvosság...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik