Szlovénia: menesztették a futballválogatott kapitányát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.17. 19:51
Menesztették szerdán Tomaz Kavcicot a szlovén labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.

A sportági szövetség (NZS) honlapjának beszámolója szerint Radenko Mijatovic elnök kijelentette, elsősorban a Nemzetek Ligájában nyújtott gyenge teljesítmény miatt váltak meg a tavaly decemberben kinevezett szakvezetőtől.

Döntésünk nem a nyilvánosság nyomásának következménye. Ha az lenne, akkor már korábban menesztettük volna” – tette hozzá. Külön kiemelte azt is, az edzőváltásnak semmi köze ahhoz, hogy a kapitány egyáltalán nem számított Jan Oblakra, az Atlético Madrid kapusára, aki hivatalosan sérülés miatt nem játszott a nemzeti csapatban.

Soha nem lesz olyan játékos, aki leválthatja a kapitányt, Jan soha nem is kért ilyet” – fogalmazott.

Az elnök elárulta, közös megegyezéssel bontják fel Kavcic szerződését, amely eredetileg a 2020-as Európa-bajnokság végéig szólt.

Tisztában van vele, hogy az eredmények szerények voltak, a játék pedig nem érte el a kívánt szintet” – magyarázta. A szlovénok egy döntetlen mellett háromszor kikaptak a Nemzetek Ligája C-osztályának 3. csoportjában.

Az elnök az új szövetségi kapitány személyéről, illetve a jelöltekről nem beszélt, azonban megjegyezte, igyekeznek a lehető legrövidebb időn belül megtalálni Kavcic utódját. Az NZS honlapja szerint Mijatovic már találkozott a posztra legesélyesebbnek tartott Matjaz Kekkel, aki 2007 és 2011 között már irányította a válogatottat.

Egy külföldi edző alkalmazását sem zárjuk ki, de jelenleg nincs konkrét elképzelésünk” – szögezte le Mijatovic.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik