Szlovén Kupa: a lendvaiak harcos döntőre készülnek

POLGÁR LÁSZLÓ (Lendva)POLGÁR LÁSZLÓ (Lendva)
Vágólapra másolva!
2020.06.24. 10:41
null
A lendvaiak ma utaznak Brdóba (A szerző felvétele)
A lendvai Nafta labdarúgócsapata már a Szlovén Kupa döntőjének jegyében tölti a napot a Kranj melletti Brdóban, ugyanakkor az együttes szakmai személyzetéből Polareczki Rolandék – Polareczki a ZTE FC, valamint a Nafta korábbi élvonalbeli játékosa – ma utaznak a helyszínre.

 

A lendvai újságírók is ebbe a körbe tartoznak, közülük Horvát-Mestrovic Ferenc röviden így foglalta össze a Nafta körüli hangulatot:

„Nem vitás, a Mura a kupadöntő esélyese, a lendvaiaknál több a hiányzó, de pont a Nafta az a csapat, mely a rangadókon nagyon megy és jól teljesít. Végig fogják hajtani a találkozót, amiből bármi kijöhet. A lényeg, hogy a játékosok ne teherként vegyék, hogy egy kupadöntőben, ráadásul a legnagyobb rivális, az első osztályban vitézkedő muraszombatiak ellen mérkőzhetnek!”

A szlovén Ekipa napilap így vezeti fel a mai döntőt
A szlovén Ekipa napilap így vezeti fel a mai döntőt

A szlovén sportnapilap, az Ekipa hasábjain a lendvai vezetőedző, Dejan Doncic is taglalta a mérkőzés körüli várakozásokat.

„Egy döntő mindig döntő, még ha tudjuk is, hogy ellenfelünk a favorit – fogalmazott a 47 éves szakember. – Ezen felül azonban egy lokális derbi ennek még különlegesebb rangot kölcsönöz. Harcos, jó meccs elébe nézünk, a finálé pedig egy mérkőzésen dől el, így bármi megtörténhet. Az eltiltásokkal már nem foglalkozunk, egy csapatot amúgy is huszonnégy játékos alkot, nem pedig tizenegy. Hat hónapja úgy csöppentem bele a lendvai környezetbe, hogy szinte rögtön jött is a vírushelyzet. Ez a harmadik tétmeccsem lesz a Nafta kispadján. Nekem és az ellenfél edzőjének, Ante Simundzának is különleges lesz, hogy Muravidéket képviselhetjük együtteseinkkel. Ez még nagyobb rangot ad majd a döntő győztesének! Bízunk magunkban!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik