Szabó Zoltán, a TSC edzője nyilatkozik a sajtónak (Fotó: TSC)

 

A szezonkezdés előtti, Topolyán megtartott sajtótájékoztatón Szabó Zoltán, a TSC edzője elmondta, hogy a hathetes felkészülés alapos és sikeres volt, s hozzátette, a csapat minőségi változásokon is átesett, ugyanis hat játékos érkezett a nyár folyamán, akik képesek lesznek hozzájárulni ahhoz, hogy a másodosztály bajnoka még jobb játékkal rukkoljon elő, mint azt az előző idényben tette, amikor a tavaszi idényben és a rájátszás során sem szenvedett vereséget.

„Hathetes minőségi felkészülés van a hátunk mögött. Az erősítések nagyon gyorsan beilleszkedtek a csapatba, kivéve Borko Duronjicsot, aki két héttel ezelőtt csatlakozott hozzánk, így neki kell még egy kis idő. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem szerepel majd a kezdőcsapatban pénteken. Mindent összegezve, nagyon elégedettek lehetünk a felkészüléssel és a barátságos mérkőzéseken látottakkal, tapasztaltakkal is. Úgy érzem, felkészülten várjuk a debütálásunkat a Szuperligában” – mondta Szabó, aki kiemelte, senki előtt sem titok, hogy a Szuperliga sokkal magasabb színvonalú a Prva Ligánál, s egy olyan idény vár a TSC-re, amelyben nem lesznek gyenge ellenfelek. Így mindenki tisztában van azzal, hogy minden mérkőzésük nehéz lesz. A TSC a felkészülés során nem szenvedett vereséget, ami jó hatással volt a játékosok önbizalmára a pénteki találkozó előtt.

Ami a pénteki találkozót illeti, az nemcsak a debütálás miatt lesz különleges, hanem azért is, mert az ellenfél pályája műfüves borítású. Szabó szerint a játékosainak ez nem lesz meglepetés, mivel a TSC Akadémiáján található műfüves pályán is edzettek a találkozóra.

„Ami minket illet, nekünk a műfüves borítás nem újdonság, s nem kellene, hogy emiatt problémáink legyenek. A Vozsdovac stadionjában a hangulat különleges, ugyanis a lelátó közel van a pályához. Szép futballelőadásra számítok, amelynek során mi megszerezhetjük a három pontot, vagy akár döntetlent is játszhatunk” – nyilatkozta Szabó.

A nyári átigazolási időszakban a TSC-be igazolt: Szrdjan Grabezs (OFK Bacska/Palánka), Goran Antonics (Alaskert – Örményország), Bojan Balazs (Partizan), Janko Tumbaszevics (FK Mladoszt Lucsani), Barna Antal (Csíkszereda – Románia), Borko Duronjics (FK Vozsdovac).

A Szuperliga 2019–2020-as idénye a Vozsdovac–TSC mérkőzéssel kezdődik, szombaton öt, vasárnap két mérkőzést rendeznek. A TSC a 2. fordulóban a zentai városi stadionban fogadja a Mladoszt Lucsanit, mivel a topolyai stadion a tervek szerint jövőre készül el.