Szerbia: brutális tömegverekedés a belgrádi örökrangadón

Vágólapra másolva!
2017.12.14. 18:20
null
Sok huligánt félig vagy teljesen levetkőztettek (Fotó: mondo.rs)
A lelátón történt verekedések ismét háttérbe szorították a labdarúgást a Crvena zvezda és a Partizan Beograd 156. örökrangadóján, amely 1–1-re végződött. Vérrel borított arcok, megvert, illetve fél- és teljesen meztelenre vetkőztetett huligánok – nagyjából ilyen és ehhez hasonló felvételek járták be a szerb sajtót az elmúlt 24 órában.

Az első félidő közepén a lelátón történtek miatt szinte alig volt, aki a játékra figyelt. A Partizan szektorában estek egymásnak a fekete-fehér együttes hívei, s több mint tíz percen át ütötték, verték egymást. Amikor már úgy tűnt, hogy csillapodnak a kedélyek, akkor egy molinót gyújtottak meg, s ismét kezdődött minden elölről. A verekedésnek a szerb rendőrség rohamosztagai vetettek véget.

A belgrádi mentőszolgálat sajtószóvivője szerint 20 személy sérült meg, egyet közülük újra kellett éleszteni.

Az első információk arról szóltak, hogy a Crvena zvezda szurkolóinak sikerült bejutniuk a Partizan szektorába, és emiatt tört ki a verekedés, de a helyszínen tartózkodó újságírók ezt gyorsan cáfolták, mert kiderült, hogy a fekete-fehér klub szimpatizánsai között zajlott leszámolás, az egyik szurkolói csoport szerette volna visszafoglalni a lelátó egyik részét. Amikor a nyugati lelátóról érkező szurkolói csoport behatolt a déli lelátóra, s ott egyikük meggyújtotta a másik szurkolói csoport lobogóját, akkor tört ki a tömegverekedés.

A szerb rendőrség csütörtökön közölte, hogy 26 embert állítottak elő, s azt is, hogy a sérültek között külföldi állampolgárok is vannak.

Leszámolás volt a Partizan-szektorban (Fotó: mondo.rs)
Leszámolás volt a Partizan-szektorban (Fotó: mondo.rs)

„A Szerbiai Belügyminisztérium az illetékes ügyészség megbízása alapján jelenleg is a verekedésben részt vevő emberek személyazonosításán dolgozik. A verekedések során több személy is megsérült, többek között néhány külföldi állampolgár is. A rendőrség összesen huszonhat személyt állított elő. A rendőrség a hatáskörébe tartozó lehetőségekhez mérten a történtek kivizsgálását végzi, s a személyazonosítások után, az ügyészség által kiadott megbízások alapján bűnvádi vagy szabálysértési eljárás indítását kezdeményezi” – olvasható a Belügyminisztérium közleményében.

Egyre többen számolnak be arról, hogy a verekedésben a horvátországi Split városából érkező személyek is részt vettek. A hírek szerint valamennyien a helyi kick-box klub tagjai, amit az is alátámaszt, hogy egyikük tetoválása a vukovári tornyot ábrázolja.

A Partizan Tv szerint a horvátországi állampolgárok jártak legrosszabbul a tömegverekedés során, mivel életükben először voltak a belgrádi stadionban, s nem tudták, ilyen esetben hogyan lehet gyorsan elhagyni a lelátó azon részét. A klub csatornája szerint a spliti sportolók egyik pillanatban maszkot húztak magukra, s a fáklyákkal elkezdték verni a hozzájuk legközelebb állókat.

A fáklyák és görögtüzek is előkerültek (Fotó: mondo.rs)
A fáklyák és görögtüzek is előkerültek (Fotó: mondo.rs)

„Az első félidőben a Partizan szinte semmilyen támogatást sem kapott a lelátóról, mivel mindenki a hihetetlen tömegverekedést nézte. Ez természetesen senkinek sem hiányzik, s a következő napokban majd választ kapunk arra, ki bérelte fel ezeket az embereket, akik között bolgárok és görögök is voltak, s kinek állt érdekében őket ideutaztatni. Nagyon leegyszerűsítve hangzana, ha most arról beszélnénk, hogy ez csak a Partizannal és a klub szurkolóival kapcsolatos. Ez jóval összetettebb mese” – mondta Zseljko Pantics, a Partizan Tv szerkesztője.

A horvát Slobodan Dalmacija írása is megerősítette a szerb médiumok értesüléseit: szerintük is több horvát személy sérült meg a verekedésben, A. F., akinek már volt gondja a horvát rendőrséggel, életveszélyes állapotban van, míg D. T. jó néhány évvel ezelőtt világbajnoki bronzérmet szerzett kick-boxban. A horvát média szerint Damir Tovarovicról van szó, s mindketten azért utaztak a szerb fővárosba, hogy segítsenek az egyik partizanos szurkolói csoportnak területet foglalni a déli lelátón.

A szerb rendőrség dolgát jelentősen megkönnyítheti az, hogy nemrég a Partizan stadionjában az Európai Labdarúgó-szövetség kérésére mintegy száz kamerát szereltek fel, aminek köszönhetően a lelátón történteket az illetékesek visszanézhetik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik