Svédország: a 41 éves Larsson a fiával ünnepelhetett a pályán

Vágólapra másolva!
2013.06.19. 23:15
null
A 41 éves Henrik Larsson és 15 éves fia csapatuk győzelmét ünneplik
Henrik Larsson, a 106-szoros svéd válogatott futballista 2009-es visszavonulása óta először újra bajnoki mérkőzést játszott szerda este.

A korábban a Feyenoordban, a Celticben, a Barcelonában és a Manchester Unitedben légióskodó legendás svéd labdarúgó pályaedzőként dolgozik karrierje első klubjánál, a svéd negyedosztályú Högaborgs BK-nál, és a csapatot sújtó sérüléshullám, illetve a rossz szereplés láttán döntött úgy, hogy beszáll segíteni.

A visszatérés pedig édesre sikerült: a 41 éves Larsson a Tenhult elleni bajnokin nem játszott főszerepet, az utolsó tíz percre szállt be, ami azonban ennél fontosabb lehetett számára: csapata 4–2-es győzelmet könyvelhetett el. Larssonnak ráadásul megadatott az az ajándék, hogy együtt futballozott a csapatot erősítő fiával, a 15 éves Jordannal, aki ráadásul gólt is szerzett a mérkőzésen.

„Korábban az volt az elhatározásom, hogy nem lépek pályára többé. Ez a mai is csak a nehéz szituáció miatt volt. Öröm volt újra pályára lépni itt, nem emlékszem, mikor játszottam itt utoljára, nagyon régen volt már – nyilatkozta a meccs után a 150 szurkoló által hatalmas ovációval köszöntött „Henke”, aki mosolyok közepette azt bizonygatta, hogy nem lép pályára többé.

„Elsősorban azért vagyok itt, hogy segítsek Kenneth-nek (Kenneth Karlsson, a vezetőedző – a szerk.), ez a lényeg. Problémáink voltak a támadósorban, a keretünk elég szűk, és már nem tudunk új játékost igazolni” – mondta a svédek legendája.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik